Hiányzó emlékek - szakmai javaslatcsomagunk

Miközben a Gyermekjogi Egyezmény és a Gyermekvédelmi törvény (Gyvt.) alapelvként vallja a családok védelmét, a gyermekek családban való felnövekedésének támogatását, addig évről-évre egyre több gyermek nevelkedik állami gondoskodásban az elmúlt években, a családjától távol. A legfrissebb adatok szerint Magyarországon ma több, mint 23 ezer fiatal él szakellátásban.(1)
Bár a törvény kifejezetten tiltja, a családok szétszakításának elsődleges oka – közvetlenül vagy közvetve – még mindig a családok nagyfokú szegénysége. (2)
A társadalom perifériáján élők körében messze felülreprezentáltak a roma családok, így a mélyszegénység miatt szétszakított családok körében a romák aránya magasan meghaladja lakosságbeli arányukat. Továbbá, a gyermekvédelemben dolgozók munkáját esetenként a romákkal szembeni előítéleteik is befolyásolják, ami szintén hozzájárul ahhoz, hogy a cigány származású gyermekeket aránytalanul sok esetben veszik el a hatóságok jogellenesen a szüleiktől. Ez a diszkriminatív gyakorlat az elmúlt évek során csak fokozódott. Az Európai Roma Jogok Központja Alapítvány (ERRC) kutatása már 2007-ben felhívta a figyelmet a roma gyerekek feltűnően magas arányára a gyermekvédelmi intézményekben (akkor ez az arány 58% volt). De 2010-re tovább romlott a helyzet: ekkorra ugyanez az arány már 65,9% volt. A legfrissebb, 2015-ös, szintén az ERRC megbízásából elvégzett Nógrád megyei kutatás (3) pedig kirívóan súlyos adatokkal szolgál: a szakellátásban a roma gyermekek 80 % körüli arányáról számol be!(4)
A kutatások azt is megállapították, hogy a roma gyermekek többségét anyagi okok miatt emelik ki családjukból, és hogy az anyagi okokból veszélyeztetett családok számára nem áll rendelkezésre megfelelő számú szakember, illetve hiányoznak a preventív programok és szolgáltatások.
A roma családok közvetett diszkriminációja (azaz, hogy felülreprezentáltak a szegénységük miatt megkülönböztetettek között) és a közvetlen diszkriminációjuk (azaz, a szakemberek előítéletessége miatti hátrányos megkülönböztetésük) összekapcsolódik és együttesen hat a gyermekvédelmi folyamatokban.
1. Ha végignézzük az elmúlt húsz év adatait, a Gyvt. megszületésének évétől (1997) elkezdett csökkenni a szakellátott gyermekek száma, majd a tendenciózus csökkenés után 14 évvel, 2011-ben kezdett el először emelkedni az ellátottak száma, azóta folyamatosan növekszik. (Forrás: KSH adatok, https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_hosszu/h_fsp001.html2014-es (legfrissebb) KSH-adatok szerint 23.120 fiatal él szakellátásban, forrás: https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_fsg001.html
2. A 2010-es adatok szerint a veszélyeztetettként nyilvántartott kiskorúak (197.948 fő) fele anyagi okból (92.146 gyermek) veszélyeztetett! (ld: legfrissebb elérhető Éves Gyermekvédelmi Statisztikai Tájékoztató. www.ncsszi.hu/download.php?file_id=204)Ugyan a veszélyeztetettségként való nyilvántartásba vétel nagyon jó indikátora az anyagi okból való kiemelés adatainak, de mégsem megfeleltethető neki. Az anyagi okból való kiemelésre sajnos nincsenek statisztikák, de a ERRC 2011-es kutatásában lekérte ezen adatokat is, és eszerint 2008-ban az ellátott gyermekek 23,78%a volt ellátásban anyagi okokból, 2009-ben az összes ellátott gyermek 21,46%-a volt gondozott anyagi okok miatt. Az egyik szakértő állítása szerint „a családból kiemelt gyermekek minden esetben szegény gyermekek.” idéznek egy interjúból a tanulmányban.( ERRC, 2011. 26.)
3. Darvas Ágnes – Farkas Zsombor – Kende Ágnes – Vígh Katalin: Roma gyermekek a szakellátásban. Gyermekjólét és gyermekvédelem Nógrád megyében, Esély 2016/4. szám
4. Az idézett adatok egymással nem összevethetőek, mert különböző megyékben készült, különböző típusú kutatások eredményei, de minden idézett kutatás ugyanarra az egyértelműen durva aránytalanságra, a roma gyermekek nagyon magas arányára hívja fel a figyelmet.

A legfrissebb adatok szerint a magyar lakosság 44 %-a él anyagi deprivációban. (5). A szegénységgel összefüggő okokból történő gyermekkiemelés kutatásokkal és statisztikákkal is alátámasztott országos tendencia, és ezt jelzik a TASZ jogsegélyszolgálatához érkező panaszok is. (6). Budapesten például 2008 és 2013 között a legtöbb esetben a „szülők lakásproblémáival” indokolták gyerekek állami gondozásba vételét. (7). Nem csak a főváros vonatkozásában igaz ez, az országos adatok alapján is elmondható, hogy a gyermekek többsége szegénység miatt kerül gyermekvédelmi gondoskodásba. (8). Tehát kijelenthető, hogy valóban tömegesen veszik el a szüleiktől a gyermekeiket csupán azért, mert a szülők nem tudják biztosítani a kellő anyagi biztonságot.
A magyar társadalom egy részének súlyos elszegényedéséért, az oktatás alacsony színvonaláért, a munkahelyek hiányáért, a generációkon átívelő munkanélküliségért pedig elsősorban az állam felelős a szegényeket sújtó állami intézkedések, a hibás szociálpolitika, a szegények állami megbélyegzése, kriminalizálása révén.
5. A KSH tavaly nem publikált felmérést a szegénység mértékéről, az MTA és az Eurostat azonban 2014 őszén igen. Hazánkban 2009 és 2013 között 20,3 százalékról 26,8 százalékra nőtt a súlyosan depriváltak aránya, és 44,1 % anyagilag deprivált. A szegénységben élő 7 év alatti gyermekek aránya 42,2 százalék. Ezzel Magyarország sereghajtó a visegrádi országok között. Forrás itt.
6. A 2010-es adatok szerint a veszélyeztetettként nyilvántartott kiskorúak (197.948 fő) fele anyagi okból (92.146 gyermek) veszélyeztetett! (ld: legfrissebb elérhető Éves Gyermekvédelmi Statisztikai Tájékoztató.) Ez a durva arány egyébként nem kivételes, a megelőző években hasonló az arány, a 2007-ös adatok szerint pl. 204.449 veszélyeztetettből 105.016 az anyagi okból veszélyben levő gyermek.) Ugyan a veszélyeztetettségként való nyilvántartásba vétel nagyon jó indikátora az anyagi okból való kiemelés adatainak, de mégsem megfeleltethető neki. Az anyagi okból való kiemelésre sajnos nincsenek statisztikák, de a ERRC 2011-es kutatásában lekérte ezen adatokat is, és eszerint 2008-ban az ellátott gyermekek 23,78%a volt ellátásban anyagi okokból, 2009-ben az összes ellátott gyermek 21,46%-a volt gondozott anyagi okok miatt. Az egyik szakértő állítása szerint „a családból kiemelt gyermekek minden esetben szegény gyermekek.” idéznek egy interjúból a tanulmányban.( ERRC, 2011. 26.)
7. Kovács Vera: Statisztikák, és költség-számítások a családjukból anyagi és lakhatási okok miatt kiemelt gyerekek helyzetével kapcsolatban c. tanulmánya, az adatokat a Fővárosi Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ) szolgáltatta. forrás:http://www.habitat.hu/files/gyorsjelentes_ujweb.pdf
8. ERRC 2009-es (’Fenntartott érdektelenség’) és 2011-es (’Életfogytiglan’) kutatásának eredményei

A Gyermekjogi Egyezményt 1989-ben fogadta el az ENSZ, amely a gyermeki jogok alapjává a gyermek „legfőbb érdekét” tette. A magyar állam az egyezményt 1991-ben ratifikálta, majd 1997-ben az egyezmény alapelveire építve egy koherens, gyermekjogokra építő Gyermekvédelmi törvényt (továbbiakban: Gyvt.) fogadott el. Ahogy az Egyezmény, úgy a Gyvt. is kimondja: az állami szervek feladata a gyermek családban tartásának biztosítása megelőző, támogató szolgáltatások és intézkedések révén, és a gyermekek kiemelésére anyagi okból nem kerülhet sor.(9).
Az Egyezménnyel megegyezően a Gyvt. is alapelvi jelentőséggel mondja ki: „A gyermekek védelme során az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani” (Gyvt. 3.§ (2)). Ezt várja el továbbá az Egyenlő Bánásmódról és az Esélyegyenlőség Előmozdításáról szóló 2003. éci CXV. tv. (Ebktv.) is. Azaz, nemzetközi egyezmények, az Alaptörvény, és törvények is tiltják a hátrányos megkülönböztetést, mind anyagi helyzet, társadalmi státusz, mind etnikai hovatartozás alapján.
A gyermeki jogok érvényesülésének biztosítása céljából az ENSZ 2009-ben, az Egyezmény 20. évfordulóján új, nemzetközi keret-dokumentumot alkotott, egy részletes útmutatót (továbbiakban: Útmutató) annak érdekében, hogy a részes államok – így Magyarország is – hatékonyabban és a gyermekek jogait előtérbe helyezve tudjanak helytállni a gondoskodási kötelezettségükben. (10). Az Útmutató két alapelvet jelöl meg: a szükségesség és megfelelőség alapelvét. A szükségességi elv lényege, hogy minden létező segítséget meg kell adni a családoknak ahhoz, hogy képesek legyenek a gyermekeiket a családban nevelni, és csak az elkerülhetetlen, legutolsó megoldási forma lehessen a gyermekek családjuktól való elválasztása. A megfelelőség elve szerint pedig a gyermeknek megfelelő alternatív gondozási formát kell biztosítani.
A Gyermekjogi Egyezmény és a Gyvt. szerint a gyermekeknek joguk van a családjukban felnőni, függetlenül szüleik társadalmi státuszuktól, anyagi helyzetüktől. Garanciális jelentőségű a Gyvt. 7.§-a, mely szerint „a gyermek szüleitől vagy más hozzátartozóitól csak saját érdekében, törvényben meghatározott esetekben és módon választható el. A gyermeket kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt nem szabad családjától elválasztani.”
Fontos egyidejűleg hangsúlyozni, hogy vannak esetek, amikor kifejezetten szükséges az állam beavatkozása a gyermeki jogok érvényesülése érdekében, hiszen nem vitatottan a fizikai, lelki, szexuális bántalmazástól, súlyos elhanyagolástól meg kell védeni a gyermekeket. Ugyanakkor egy létminimum közelében élő, ám gyermekeit szerető és nem bántalmazó család esetén – akár roma, akár nem roma családról van szó – a legrosszabb, ami a gyermekkel történhet, ha elszakítják a számára alapvető érzelmi köteléket jelentő szüleitől. (11). Ez utóbbi esetre teszi a szakemberek feladatává a törvény a társadalomba való beilleszkedésben való segítést. A reménytelen anyagi helyzet ugyanis többnyire a társadalmi adottságokból, strukturális problémákból, évszázados megkülönböztetésből és marginalizálódásból fakad.
9. A Gyvt. 1. és 7. §-ai többek között. Azaz, „E törvény célja, hogy megállapítsa azokat az alapvető szabályokat, amelyek szerint az állam, a helyi önkormányzatok és a gyermekek védelmét ellátó természetes és jogi személyek, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezetek meghatározott ellátásokkal és intézkedésekkel segítséget nyújtsanak a gyermekek törvényben foglalt jogainak és érdekeinek érvényesítéséhez, a szülői kötelességek teljesítéséhez, illetve gondoskodjanak a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzéséről és megszüntetéséről, a hiányzó szülői gondoskodás pótlásáról, valamint a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerült fiatal felnőttek társadalmi beilleszkedéséről.” (1. §) illetve „A gyermek szüleitől vagy más hozzátartozóitól csak saját érdekében, törvényben meghatározott esetekben és módon választható el. A gyermeket kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt nem szabad családjától elválasztani.” (7.§)
10. Ugyanis „az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága, a Gyermek jogairól szóló ENSZ Egyezmény alkalmazásának nyomon követése során arra a felismerésre jutott, hogy sok országban sem a szakpolitikákban, sem a gyakorlatban nem vették megfelelően figyelembe a gyermekek jogait, mert az érintett döntéshozók és jogalkalmazók nem értették meg kellőképpen a családokat és gyermekeket érő kihívásokat, nehézségeket.” (Alternatív gondoskodás a gyermekekről – Útmutató, ENSZ, forrás: http://www.sos.hu/getmedia/e0316a6d-a988-4f3d-b192-e133e3896044/alternativ-gondoskodas-utmutato-final.pdf)
11. Ld. a gyermekvédelmi szerveknek szóló Módszertani Füzetben (2004) a fizikai elhanyagolásról írottak: a szegény családokban a lakókörnyezet, étkezés minősége, ruházat, higiénia terén jellemzően nagy hiányosságok vannak. Ám itt a gyermekvédelmi szervek feladata – az anyagi segítségnyújtás megszervezésén túl – felmérni, „a kialakult helyzet a gyermek számára még elviselhető-e.” Hiszen a szegénység veszélyeztető hatása egy szintig sokkal kisebb károkat okoz, mint a gyermek kiemelése! (Ld. Módszertani Füzet: A gyermekvédelmi feladatot ellátó szervek szerepe és felelőssége a gyermekbántalmazás és elhanyagolás megelőzésére és kezelésére, 2004).

Az EU Bizottsága pedig 2013-as ajánlásában ismételten hangsúlyozta (12)., hogy a gyermekek jóllétének előtérbe helyezése, a szegénységből, hátrányos helyzetből való kitörésük elősegítése nemcsak morális kötelesség a tagállamoknak, hanem egyúttal szükségszerű beruházás is a jövő generációi érdekében.
A szülők anyagi helyzete, iskolázottsága, társadalmi státusza határozza meg leginkább a gyermekeik lehetőségeit. Ráadásul, a gyermekeknek „nincs ideje kivárni” ezek javulását, ami a kisgyermekkorban kimarad biológiai, szellemi, lelki fejlődésükből, az nehezen pótolható hiányt jelent további életükben. (13).
Ezt a folyamatot kell tehát megakasztani, de nem a szakellátásba utalással, hanem a család megerősítésével. Ahogy a nemzetközi gyermekvédelem, úgy a magyar gyermekvédelmi szakma is évtizedek óta vallja a családban tartó, támogató szociális munka elsődlegességét, a gyermekek elszakítása kivételességének elvét. A gyermekek családból kiemelése – bármilyen okból történik – mindenképpen súlyos trauma a gyermek – és a szülő számára is!
12. Beruházások a gyermekek érdekében: a hátrányos helyzetből való kitörés, EU Bizottsági Ajánlás, 2013/112/EU
13. Lásd például: A szegénység generációk közötti átörökítése, KSH, 2012 vagy Bass László: Az esélyegyenlőtlenségek dinamikája, a Budapesti Longitudinális Fejlődésvizsgálat eredményei a gyermekek szocializációjának társadalmi meghatározottságáról MTA GYEP Budapest, 2007. illetve Solt Ágnes: Peremen billegő fiatalok, Veszélyeztető és kriminalizáló tényezők gyermek- és ifjúkorban; vagy a Unicef: Measuring child poverty c. tanulmánya ( https://www.unicef-irc.org/publications/pdf/rc10_eng.pdf)

A TASZ álláspontja szerint tehát az anyagi okokból fennálló veszélyeztetés (mint gyermekéhezés, lakhatási problémák) esetén nem elfogadható válasz az állam részéről a gyermekek családból történő kiemelése, akkor sem, ha természetesen a súlyos anyagi depriváció veszélyezteti a gyermekek, és szüleik testi, lelki és érzelmi jóllétét. Az állam feladata ebben a helyzetben a családok számára olyan lehetőségek biztosítása, amely a mélyszegénységből való kitörést, a gyermekéhezés megszüntetését, a lakhatási gondok rendeződését, a hajléktalanság megszűnését teszi lehetővé. A segítségnyújtásban az állami hatóságoknak, az önkormányzatoknak, a gyermekjóléti szolgáltatóknak együtt kell működniük a családokkal és elő kell segíteniük a gyermek családban történő nevelkedését, az ezt lehetővé tevő, a család helyzetéhez, szükségleteihez igazodó ellátás révén. (Gyvt. 2.§) Amíg az állam megfelelő szociál- és költségvetési politikával nem biztosítja az ehhez szükséges forrásokat, addig az állami és önkormányzati helyi szereplők nem képesek a gyermeki jogok érvényesülését garantáló tevékenység végzésére, vagyis alapvető jogok érvényesítésülésének biztosítására. Ezt igazolja az a tény, hogy a szakellátásba kerülő gyerekeknek csak töredéke van a kiemelés előtt alapellátás keretében gondozva! (14).
Az alapellátás jól működésének feltétele az is, hogy a Gyvt. által létrehozott szakmai együttműködési rendszer (ún. ’jelzőrendszer’) hatékonyan működjön. A törvényen kívül azóta számtalan szakmai útmutató, ombudsmani jelentés, tanulmányok is megállapították, milyen alapvető fontosságú a jelzőrendszer tagjainak együttműködése egy-egy családgondozás során. Mégis, újra és újra felmerül az együttműködés hiánya (15)., legutóbb a nagy port kavart szigetszentmiklósi ügyben készült hosszú, feltáró jellegű ombudsmani jelentésben, amely szerint „a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai között a jelzéseken túlmutató érdemi és hatékony együttműködés nem volt.” (…) Mindez a jogállamiságból eredő jogbiztonság követelményével, valamint az érintett gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz fűződő jogával összefüggésben okozott visszásságot, egyúttal sértette a gyermekek legjobb érdekét figyelembe vevő eljárás elvét is.
14. Rácz Andrea pl. 2014-es tanulmányában 17 %-ot említ, Rácz, 2014. 35.
15. A szakellátásba kerülő gyerekeknek csak 17 %-a volt a kiemelés előtt alapellátás keretében gondozva. Ez rávilágít arra, hogy a jelzőrendszer működése milyen kritikus állapotban van, hiszen ezen intézmények feladata pontosan az lenne, hogy észlelve a problémákat, még időben jelezze a szolgálat felé, hogy a családgondozók a szülőkkel együttműködve rendezni tudják a soraikat. (Rácz Andrea, 2014. 31.)