Barion Pixel TASZ | Ki és hogyan igényelhet mozgóurnát?

Ki és hogyan igényelhet mozgóurnát?

Előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor nem tudsz elmenni a számodra kijelölt szavazókörbe szavazni, például mert nem hagyhatod el az otthonod vagy mozgásodban akadályozott vagy. Szavazati jogod ilyenkor is biztosított: igényelhetsz mozgóurnát. Ez azt jelenti, hogy a szavazatszámláló bizottság az általad megjelölt címre kiszállítja az urnát, és ott helyben szavazhatsz. Erre akár a szavazás napján is lehetőséged van. Az alábbiakban a mozgóurnás szavazással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról olvashatsz.

A mozgóurna igényléshez két feltételnek kell teljesülnie:

  1. ugyannak a szavazókörnek a névjegyzékében kell szerepelned, amelynek területére az urnát is igényelni szeretnéd,
  2. akadályozottnak kell lenned abban, hogy személyesen el tudj menni szavazni fogyatékosság, egészségügyi okok vagy fogvatartás miatt (ide tartozik a szabadságvesztés mellett az előzetes letartóztatás, elzárás, házi őrizet is).

Ha 2024. június 9-én az önkormányzati és az EP-választáson is szavazni akarsz, akkor a lakóhelyedre vagy a hivatalos tartózkodási helyedre igényelj mozgóurnát!

01

Hol és meddig kérhetek mozgóurnát?

Mozgóurnát a szavazást megelőző 66. naptól, azaz a 2024-es önkormányzati és európai parlamenti választások kapcsán április 4-től bármikor igényelhetsz. Akár a szavazás napján is kérheted, ha akkor derül ki, hogy nem tudsz elmenni személyesen szavazni. Összességében minél előbb nyújtod be az igényt,
Bővebben Bővebben
Tovább Tovább

Mozgóurnát a szavazást megelőző 66. naptól, azaz a 2024-es önkormányzati és európai parlamenti választások kapcsán április 4-től bármikor igényelhetsz.

Akár a szavazás napján is kérheted, ha akkor derül ki, hogy nem tudsz elmenni személyesen szavazni. Összességében minél előbb nyújtod be az igényt, annál jobb. Az, hogy hogyan kell igényelned a mozgóurnát, attól függ, hogy hány nap van még a választásokig.

A legegyszerűbb az online igénylés, melyet a www.magyarorszag.hu-n található ‘Mozgóurna igénylése az európai parlamenti, a helyi önkormányzati, a nemzetiségi önkormányzati általános választáson, az időközi helyi önkormányzati választáson, a helyi népszavazáson’ menüponton keresztül tudsz megtenni.

  • 2024. június 5-ig ügyfélkapu nélkül a személyes adataid manuális begépelésével,
  • 2024. június 9-én, a szavazás napján 12 óráig ügyfélkapun adhatod le a kérelmed.
  • 2024. június 5-ig levélben is kérhetsz mozgóurnát az alábbi nyomtatvány kitöltésével és postára adásával a területileg illetékes helyi választási irodától, vagyis a lakcímed szerinti jegyzőtől. A valasztas.hu keresőjével megtalálhatod a választási irodák címeit.
  • 2024. június 7-én 10 óráig személyesen vagy kézbesítési meghatalmazott útján is kérheted a mozgóurnát a jegyzőtől. A kézbesítési meghatalmazottnak rendelkeznie kell a kérelem átadására és a választási szerv döntésének átvételére feljogosító meghatalmazással. Így ő fogja tudni az általad kitöltött és aláírt nyomtatványt leadni a jegyzőnél.
  • 2024. június 9-én, azaz a választások napján legkésőbb 12 óráig a szavazatszámláló bizottságtól, a szavazás helyszínén is igényelhetsz a mozgóurnát. Az aznapi igénylésre akkor lehet szükség, ha a szavazás napján kerülsz olyan helyzetbe, hogy nem tudsz elmenni a szavazókörbe. Erre két lehetőséged van:
  1. úgynevezett kézbesítési meghatalmazottat küldesz,
  2. kézbesítőt (lehet hozzátartozó, vagy más személy) küldesz. A kézbesítőnek nincs szüksége meghatalmazásra.

Ők helyetted nem tölthetik ki a kérelmet, de az általad kitöltött és aláírt formanyomtatványt oda tudják adni a bizottságnak.

Figyelem! A megadott határidők minden esetben a kérelem beérkezésének legkésőbbi időpontját jelölik.

02

Elég egy kérelmet beadnom az önkormányzati és az európai parlamenti választásra is?

Igen. Viszont arra figyelj, hogy mozgóurnát csak olyan címre kérhetsz, ami annak a szavazókörnek területére esik, amelynek névjegyzékében szerepelsz. Ha a lakcímedtől eltérő címen szeretnél szavazni, mozgóurna igénylés előtt vagy át kell jelentkezned az adott címre, vagy ha a mozgóurna igénylés irán

Igen. Viszont arra figyelj, hogy mozgóurnát csak olyan címre kérhetsz, ami annak a szavazókörnek területére esik, amelynek névjegyzékében szerepelsz. Ha a lakcímedtől eltérő címen szeretnél szavazni, mozgóurna igénylés előtt vagy át kell jelentkezned az adott címre, vagy ha a mozgóurna igénylés iránti kérelmedet 2024. május 31-ig beküldöd, akkor azt egyben átjelentkezési kérelemnek is tekintik. Az önkormányzati választásokon csak a tartózkodási helyeden szavazhatsz, így csak oda jelentkezhetsz át.

Tehát ha mindkét választáson szeretnél szavazni, akkor a lakóhelyedre vagy a hivatalos tartózkodási helyedre igényelj mozgóurnát. Ettől eltérő címen csak az EP-választásokra tudod leadni szavazatodat.

Az átjelentkezésről külön tájékoztatóban olvashatsz bővebben.

03

Mit kell beleírnom a kérelembe?

A kérelemnek tartalmaznia kell a mozgóurna igénylésének okát, ha nem saját címedre kéred a mozgóurnát (hanem pl. kórházba stb.), akkor azt a címet is meg kell jelölni, ahová kivigyék neked a mozgóurnát. Ennek a címnek a szavazóköröd területére kell esnie, azon kívül eső cím nem jelölhető meg. Ha mi

A kérelemnek tartalmaznia kell

  • a mozgóurna igénylésének okát,
  • ha nem saját címedre kéred a mozgóurnát (hanem pl. kórházba stb.), akkor azt a címet is meg kell jelölni, ahová kivigyék neked a mozgóurnát. Ennek a címnek a szavazóköröd területére kell esnie, azon kívül eső cím nem jelölhető meg.
    Ha mindkét választáson szeretnél szavazni, akkor a lakóhelyedre vagy a hivatalos tartózkodási helyedre igényelj mozgóurnát. Ettől eltérő címen csak az EP-választásokra tudod leadni szavazatodat.

Online igénylés esetén egy űrlapot kell kitöltened. A papíralapú kérelemhez használhatod a Nemzeti Választási Iroda formanyomtatványát.

Javasoljuk, hogy add meg az e-mail címedet is, hogy időben értesülj a választási iroda döntéséről. (Ha közel a választáshoz nyújtod be a kérelmet és nincs tárhelyed, a postán kézbesített határozatot talán már csak a választás után kapnád meg.)

04

Bármilyen címre kérhetek mozgóurnát?

A mozgóurnát csak annak a szavazókörnek a területére kérheted, amelynek névjegyzékében szerepelsz. Ez alapesetben a lakcímed szerinti szavazókör lesz, így a legegyszerűbb a lakcímedre kérni a mozgóurnát. (Arról, hogy melyik szavazókör névjegyzékében szerepelsz, és hogyan jelentkezhetsz át az átjelen

A mozgóurnát csak annak a szavazókörnek a területére kérheted, amelynek névjegyzékében szerepelsz. Ez alapesetben a lakcímed szerinti szavazókör lesz, így a legegyszerűbb a lakcímedre kérni a mozgóurnát. (Arról, hogy melyik szavazókör névjegyzékében szerepelsz, és hogyan jelentkezhetsz át az átjelentkezésről szóló tájékoztatónkban olvashatsz.)

Bizonyos esetekben máshova is kérheted a mozgóurnát.

Önkormányzati választás esetén a lakcímed helyett a hivatalos tartózkodási helyeden is szavazhatsz. A te döntésed, hogy melyik helyen gyakorlod a választójogodat. Fontos, hogy csak a hivatalos (tehát lakcímkártyádon szereplő) tartózkodási helyeden szavazhatsz, és csak akkor, ha oda legkésőbb 2024. február 11-ig bejelentkeztél, és még a szavazás napján is ez a hivatalos tartózkodási helyed.

Ilyen esetben kétféleképpen járhatsz el.

  1. Leadhatod külön az átjelentkezési, és később a mozgóurna iránti kérelmedet. Az átjelentkezési kérelmet legkésőbb 2024. május 31-ig kell leadni. Ha ezt pozitívan bírálták el, utána akár még a szavazás napján is igényelhetsz mozgóurnát (lásd a Hol és meddig igényelhetek mozgóurnát? kérdésnél).
  2. Csak mozgóurna iránti kérelmet adsz le úgy, hogy az legkésőbb a szavazást megelőző kilencedik napon, azaz 2024. május 31-ig beérkezzen a helyi választási irodához. Ekkor a mozgóurna iránti kérelmedet automatikusan átjelentkezési kérelemként kezelik, azaz átkerülsz a lakóhelyed szerinti névjegyzékből a hivatalos tartózkodási helyed szerinti névjegyzékbe. Ez azt jelenti, hogy külön átjelentkezési kérelmet ilyenkor nem kell beadnod.

A mozgóurna-iránti kérelem automatikusan érvényes az EP-választásokra is, ezért nem kell külön kérelmet leadnod. Az EP-választás esetén azonban átjelentkezéssel gyakorlatilag bármelyik településen szavazhatsz,nem csak a lakóhelyeden vagy a hivatalos tartózkodási helyeden. Viszont ha nem a hivatalos tartózkodási helyedre jelentkezel át a lakóhelyedről, az önkormányzati választáson nem tudsz szavazni.

05

Mi a teendő, ha kórházban / szociális intézményben / börtönben vagyok, és az másik szavazókörben van, mint ahova a lakcímem szerint tartoznék?

Önkormányzati választásnál csak akkor kérheted oda a mozgóurnát, ha az adott intézmény címe a bejelentett, hivatalos tartózkodási helyed is (tehát rajta van a lakcímkártyádon). Fontos, hogy csak akkor szavazhatsz a hivatalos tartózkodási helyeden, ha oda legkésőbb 2024. február 11-ig bejelentkeztél.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha nem a lakcímed szerinti szavazókörben van a kórház, szociális intézmény vagy börtön, csak akkor kérheted oda a mozgóurnát, ha 2024. február 11-ig bejelentkeztél az adott intézmény címére, és az a hivatalos tartózkodási helyed még a szavazás napján is.

Ilyenkor át kell jelentkezned a lakcímedről 2024. május 31-ig erre a címre, hogy átkerülj annak a szavazókörnek a névjegyzékébe. Nem kell azonban külön átjelentkezési kérelmet benyújtanod, a mozógurna-igénylési kérelmet automatikusan átjelentkezési kérelemnek is minősül, ha május 31-ig adod be.

Ha viszont nem jelentetted be az intézmény címét a határidőn belül hivatalos tartózkodási címnek, akkor az önkormányzati választásokon nem szavazhatsz mozgóurnával.

Az EP-választásokon viszont gyakorlatilag bárhova átjelentkezhetsz. Azaz ha nem a hivatalos tartózkodási helyed az intézmény, akkor is tudsz szavazni. Így ha például kórházba kerülsz, de már nem tudtál hivatalos tartózkodási helyet létesíteni, az önkormányzati választásokon nem, de az EP-választásokon még mindig szavazhatsz, ha átjelentkeztél oda legkésőbb 2024. május 31-ig.

Vigyázat! Ha mégis benyújtottál átjelentkezés iránti kérelmet is a mozgóurna-igénylés mellé, és később visszavonnád a mozgóurna iránti kérelmedet, az átjelentkezés továbbra is él. Azaz, ha például időközben elhagyod a szociális intézményt, akkor is a szociális intézményhez tartozó szavazókörben kell személyesen szavaznod. Hogy ezt elkerüld, jelezd a mozgóurna-igénylés visszavonásakor, hogy mégis a lakóhelyeden szavaznál.

06

Ha a szavazás napján kórházba kerülök, kérhetek mozgóurnát?

Csak akkor, ha a kórház a kijelölt szavazókörödben van. Ha másik szavazókörben látnak el, akkor sajnos nem. Ha a kórház a szavazóköröd területén van, a szavazás napján mozgóurnát legkésőbb 12 óráig kérhetsz a szavazatszámláló bizottságtól.  Ezt csak személyesen lehet megtenni, ezért meg kell kérned

Csak akkor, ha a kórház a kijelölt szavazókörödben van. Ha másik szavazókörben látnak el, akkor sajnos nem.

Ha a kórház a szavazóköröd területén van, a szavazás napján mozgóurnát legkésőbb 12 óráig kérhetsz a szavazatszámláló bizottságtól. 

Ezt csak személyesen lehet megtenni, ezért meg kell kérned valakit, hogy adja át az általad kitöltött és aláírt formanyomtatványt a bizottságnak. Meghatalmazásra ilyenkor nincs szükség.

07

Honnan és mikor tudom meg, hogy sikeres volt-e a mozgóurna igénylési kérelmem?

A döntést elsődlegesen az ügyfélkapus tárhelyedre küldik el, de értesítési címnek megadhatsz e-mail címet, lakcímet vagy a lakcímedtől eltérő postacímet is. Ha nincs elektronikus tárhelyed és nem adtál meg egyéb értesítési címet (pl. e-mail címet, más postacímet), akkor a lakcímedre fogják kézbesíte

A döntést elsődlegesen az ügyfélkapus tárhelyedre küldik el, de értesítési címnek megadhatsz e-mail címet, lakcímet vagy a lakcímedtől eltérő postacímet is.

Ha nincs elektronikus tárhelyed és nem adtál meg egyéb értesítési címet (pl. e-mail címet, más postacímet), akkor a lakcímedre fogják kézbesíteni a határozatot.

A kérelmek elbírálása automatikusan zajlik. A legkésőbb a 2024. június 7-én benyújtott, 10 óráig beérkezett mozgóurna, illetve annak visszavonása iránti kérelmet azonnal, de legfeljebb 1 órán belül elbírálják.

A választás napján a szavazatszámláló bizottság a mozgóurna iránti kérelmet soron kívül bírálja el.

08

Hogyan történik a mozgóurnás szavazás? Mi biztosítja a titkosságot?

A mozgóurnával a szavazatszámláló bizottság két tagja megy ki a megadott címre a szavazás napján. Ahogy a szavazóhelyiségben történő szavazásnál, itt is alá kell írnod a névjegyzéket, hogy megkapd a szavazólapokat. A szavazatszámláló bizottságnak kötelessége „a szavazás titkosságát garantáló körülmé

A mozgóurnával a szavazatszámláló bizottság két tagja megy ki a megadott címre a szavazás napján. Ahogy a szavazóhelyiségben történő szavazásnál, itt is alá kell írnod a névjegyzéket, hogy megkapd a szavazólapokat. A szavazatszámláló bizottságnak kötelessége „a szavazás titkosságát garantáló körülményeket biztosítani”. Ez azt jelenti, hogy a bizottság tagjai és mások sem láthatják, kire szavazol. Ha a bizottság tagjai nem figyelnének kellőképpen a szavazás titkosságára, szólhatsz nekik, és kérheted, hogy segítsenek biztosítani a zavartalan körülményeket.

A szavazatszámláló bizottságnak ugyanakkor feladata a választások tisztasága felett is őrködni. Éppen ezért például joguk van figyelni arra, hogy érvényes szavazólap üresen ne maradjon egyetlen választópolgárnál sem. Így valószínűleg egy helyiségben maradnak veled, amíg szavazol.

09

Már nincs szükségem a mozgóurnára. Bemehetek inkább személyesen szavazni?

Igen, ha a mozgóurna iránti kérelmedet visszavonod legkésőbb 2024. június 7-én 10 óráig. Ha kicsúsztál ebből a határidőből, akkor is van megoldás. Ebben az esetben is tudsz a helyszínen szavazni, de csak akkor, amikor a mozgóurnát igénylő választópolgárok jegyzéke a szavazóhelyiségben van. Ez az gya

Igen, ha a mozgóurna iránti kérelmedet visszavonod legkésőbb 2024. június 7-én 10 óráig. Ha kicsúsztál ebből a határidőből, akkor is van megoldás.

Ebben az esetben is tudsz a helyszínen szavazni, de csak akkor, amikor a mozgóurnát igénylő választópolgárok jegyzéke a szavazóhelyiségben van. Ez az gyakorlatban azt jelenti, hogy a szavazatszámláló bizottsági tagok még nem indultak el a mozgóurnával, vagy már visszatértek vele a szavazóhelyiségbe. Ezért a szavazóhelyiségbe leginkább délig, vagy a zárás előtt 18 és 19 óra között érdemes érkezned. Ha sor áll a szavazásnál, de 19 órakor még bent állsz a sorban, akkor mindenképp fogsz tudni szavazni.

10

Mit tegyek, ha nem kapok választ a kérelmemre?

Elképzelhető, hogy a kérelem elbírálása nem automatikus, mert ügyintéző közreműködése szükséges. Ez akkor fordul elő, ha kézbesítési meghatalmazotti, online azonosítás nélküli vagy postai benyújtási módot választottál, és a megadott név vagy születési hely nem egyezik a nyilvántartásban szereplővel.

Elképzelhető, hogy a kérelem elbírálása nem automatikus, mert ügyintéző közreműködése szükséges. Ez akkor fordul elő, ha kézbesítési meghatalmazotti, online azonosítás nélküli vagy postai benyújtási módot választottál, és a megadott név vagy születési hely nem egyezik a nyilvántartásban szereplővel. Ilyenkor a kérelmet 3 munkanapon belül, de legkésőbb a szavazást megelőző második napon (2024. június 7-én) 11 óráig kell elbírálni.

Ha mégsem érkezett meg a kérelemre a válasz,

  • Nézd meg a spam mappád.
  • Ha ott sincs válasz, keresd vissza a kérelmed másolatát, és nézd meg, hogy megadtál-e e-mailes értesítési címet.
  • Ha nem, kérj meg valakit, hogy figyelje a postaforgalmad a lakóhelyeden (állandó lakcímeden).
  • Ha se e-mailen, se postán nem érkezik észszerű időn belül válasz, hívd fel a választási irodát, és érdeklődj.
  • Adj be újabb kérelmet. Legfeljebb elutasítják, mert már a réginek eleget tettek, azaz fölösleges volt az újabb. Ne várd meg, amíg letelik a kérelmezési határidő!
11

Mit tegyek, ha elutasították a kérelmemet?

Valószínűleg formai okból utasították el a kérelmedet, vagyis valamilyen adat rosszul volt feltüntetve, nem egyezett a névjegyzék szerinti adatokkal. Ebben az esetben beadhatod újra a kérelmedet vagy fellebbezhetsz, de általában a kérelem újbóli beadása célravezetőbb. Ha hozzá tudsz férni, nézd meg

Valószínűleg formai okból utasították el a kérelmedet, vagyis valamilyen adat rosszul volt feltüntetve, nem egyezett a névjegyzék szerinti adatokkal. Ebben az esetben beadhatod újra a kérelmedet vagy fellebbezhetsz, de általában a kérelem újbóli beadása célravezetőbb. Ha hozzá tudsz férni, nézd meg a kérelmed másolatát, és hasonlítsd össze az abban szereplő adataidat a lakcímkártyán szereplő adataiddal. Ha hibásak voltak a kérelemben megadott személyes adataid, adj be egy újabb kérelmet a helyes adatokkal. NEM kell fellebbezned, ezzel csak húznád az időt.

Ritka esetben nem egyeznek a névjegyzékben nyilvántartott adataid az irataidon feltüntetett adataiddal. Erről a névjegyzékbe való betekintéssel győződhetsz meg. Ha felmerül ez az eset, keress minket a jogsegely@tasz.hu-n. Ha nem tudod megnézni a névjegyzéket, mert külföldön vagy, nyújts be fellebbezést a döntés ellen.

Akkor is fellebbezést válaszd, ha már nincs időd benyújtani egy újabb kérelmet úgy, hogy az beérkezzen a határidő leteltéig. Minden más esetben érdemes beadni egy újabb kérelmet.

12

Mit tegyek, ha a szavazás napján nem érkezik meg a mozgóurna?

A mozgóurnák kiszállítása délután kezdődik, tehát ha délelőtt nem érkezik meg a mozgóurna, ne aggódj. Ha 17-18 óráig sem érkezik meg a mozgóurna, akkor érdemes telefonon keresned a helyi választási irodát (a választási szervek elérhetőségét ezen az aloldalon találod), és tájékoztatást kérned tőlük.

A mozgóurnák kiszállítása délután kezdődik, tehát ha délelőtt nem érkezik meg a mozgóurna, ne aggódj.

Ha 17-18 óráig sem érkezik meg a mozgóurna, akkor érdemes telefonon keresned a helyi választási irodát (a választási szervek elérhetőségét ezen az aloldalon találod), és tájékoztatást kérned tőlük. Ha ekkor derül ki, hogy nem szerepelsz a mozgóurnával szavazók névjegyzékében, személyesen még leadhatod a szavazatodat a szavazókörben, ha ezt meg tudod oldani.

Ha igényeltél mozgóurnát és pozitívan bírálták el a kérelmed, azaz szerepeltél a mozgóurnával szavazók névjegyzékében, mégsem érkezett meg, akkor jogsértés ért. Ezt jelezheted a helyi választási irodának (a választási szervek elérhetőségét ezen az aloldalon találod), és írd meg nekünk a jogsegely@tasz.hu-ra.

Ha nem találtál választ a kérdésedre, írj nekünk a jogsegely@tasz.hu-ra. A választás napján pedig hívd forródrótunkat a +36 30 722 3356-os számon.

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.