Az alábbi témával a TASZ Adatvédelem programja foglalkozik. Egyetért a céllal? Támogatná az ügyet? Támogassa a TASZ-t!
Középkori módszerek Hódmezővásárhelyen

Név, születési dátum és lakcím mellett a honlapon feltüntetésre került az is, hogy a milyen jellegű támogatást igényeltek egyes személyek. Így mindenki számára megismerhető, hogy esetleg a szomszédja, haragosa, ismerőse például munkanélküli, hiszen közcélú munkaprogramban szeretett volna részt venni; súlyos megélhetési gondokkal küzdött, mivel ételcsomagot kért; betegsége van vagy volt, mert gyógyszerutalványhoz szeretett volna jutni. A lista ráadásul torzítja a valóságot, hiszen az a tény, hogy valaki a támogatás időpontjában rászoruló volt, nem jelenti azt, hogy a körülményei később ne változhattak volna: munkát találhatott, rokonoktól élelmet szerzett, meggyógyult.
A súlyosan jogsértő, a személyes adatok védelmét két lábbal tipró lista közzétételének oka az önkormányzat szerint, hogy a támogatást igénylő személyek „több, ténylegesen rászoruló polgárt kiszorítottak a támogatási rendszerből”. A hódmezővásárhelyi akció célja egyértelműen az emberek megalázása, amelyre semmilyen alkotmányos érdek nem jogosít fel. Ilyen eljárást megengedő jogszabály egyébként egészen biztosan megbukna az alkotmánybírósági teszten. A kalodánál annyiban súlyosabb a Hódmezővásárhelyen történt jogsértés, hogy nem csupán a városban kívánják lejáratni a megnevezett személyeket, hanem ország-világ előtt, hiszen az Interneten bárki számára elérhető a tartalom.
A megjelent információk mind személyes adatok, sőt, annak ténye, hogy valaki gyógyszerutalványt kért – tehát betegsége volt vagy van – különleges személyes adat. Utóbbi kategória fokozott törvényi védelemben részesül. Az önkormányzatnak természetesen joga van kezelni ezeket az adatokat a feladatai ellátásához, azonban semmilyen törvényi felhatalmazása nincsen arra, hogy a birtokában lévő ismereteket az Interneten megszégyenítés céljából közzétegye. Ez az eljárás alkalmas a társadalmi feszültségek növelésére, hiszen a név és cím fellelhetősége következtében „önkéntes igazságosztók” bosszúhadjáratot indíthatnak.
Az Adatvédelmi Biztos vizsgálata mellett a TASZ indokoltnak tartja, hogy a nyomozó hatóságok is eljárást indítsanak, mert közzététellel a büntető törvénykönyv személyes adattal való visszaélés bűntettének alapos gyanúja is fennáll. Ennek a tényállásnak a jogszerűtlen adatkezelés mellett feltétele, hogy „jelentős érdeksérelem” következzen be. A TASZ álláspontja szerint a törvényes céltól eltérő, alkotmányellenes adatkezelés megszégyenítő jellege miatt ez utóbbi feltétel is teljesül. Tekintettel arra, hogy különleges személyes adatok – például egészségi állapottal kapcsolatos információk - is nyilvánosságra kerültek, a Btk. tényállás minősített esete is megvalósult. A büntetőjog súlyosabb büntetés kiszabását rendeli el, ha a visszaélést hivatalos személyként vagy közmegbízatás felhasználásával követik el, az önkormányzat részéről a közzétételt elrendelő személy jó eséllyel tartozhat e kategóriákba. A személyes adattal való visszaélés nem magánindítványra, hanem hivatalból üldözendő, a nyomozóhatóságoknak tehát kötelességük megindítani a büntetőeljárást az ügyben.










Hozzászólások
Három lábbal tiport jog
"A lista ráadásul torzítja a valóságot, hiszen az a tény, hogy valaki a támogatás időpontjában rászoruló volt, nem jelenti azt, hogy a körülményei később ne változhattak volna: munkát találhatott, rokonoktól élelmet szerzett, meggyógyult."
"Örülök", hogy adófizető és törvénytisztelő állampolgárként csak nekem kell bejelentenem minden létező hivatalnak és szolgáltatónak a körülményeim változásait.
"Örülök", hogy a közpénzt elherdálókat semmiféle nyilvános retorzió sem érheti. (A megfőzött és utána veszélyes hulladékként megsemmisített ebédnek nincs ára/értéke?)
"Örülök", hogy a TASZ megvédi azokat a sanyarú sorsú polgártársainkat, akik nem kívánnak élni a plusz jövedelem (28500 helyett 73500) lehetőségével, mivel azért megalázó módon dolgozni kellene...
"Örülök", hogy a TASZ megvédi azokat akik munkára alkalmatlan állapotban (részegen?) jelennek meg a közmunkán.
Szerintem, ha valaki KÉR (igényel) valamilyen támogatást, MEGKAPJA mert jogosúlt rá és NEM VESZI ÁT, akkor TÉNYLEG más rászoruló elöl veszi el a lehetőséget.
A személyes adatok védelme mindennél fontosssabb.
Ezt már csak annak az éhes családnak kellene elmagyarázni akik most tudták meg hogy azért nem kaphattak ebédet mert a szomszéd is megigényelte, ő kapta, csak (mint most kiderült) nem ment el érte ...
(és most demagóg voltam.)
kerüljél te is ilyen
kerüljél te is ilyen helyzetbe barátom!
kedves barátom
Olyan helyzetbe, hogy oudival gurujjak a segíjért?
Valjuk be, a vasazás és bodzázás jobban fizet és kötetlen a munkaidő is.
Fennforgás
Miért ne lehetne megtudni, hogy kikre és miért kell költeni? Amúgy ne tiltakozz, fogadj magadhoz kettőt.
Teljesen egyetértek a
Teljesen egyetértek a módszerrel, máshol is alkalmazni kellene (pl. Bp-en hány ilyen eset lehet(?)...)
Legyen ez INTŐ JEL minden olyan embernek, aki visszaél mások jóhiszeműségével és pénzével!
Azután majd minden "rászoruló" háromszor is meggondolja, hogy igényel-e támogatást... valódi indokoltság nélkül!
Kedves János!
http://lofaszasegged.be/kedves/lazar-janos-hodmezovasarhely-polgarmestere
Miért csodálkoztok?
Miért csodálkoztok vásárhelyiek? Megválasztottátok, viseljétek! csak 1 jogász tudja/meri lazán semmibe venni a jogot/alkotmányt.
bünbakállitás
Azért felháborító ez az eljárás.Megindul a spórolás a szegényeken.Bűnbaknak kiáltják ki a legrászorultabbakat.
van neki fészbúkja is
itten ni: http://www.facebook.com/home.php?#!/group.php?gid=100907256630359&ref=ts
vagyishogyitt
http://www.facebook.com/group.php?gid=100907256630359
Oldalak
Szóljon hozzá!