Barion Pixel TASZ | Cigányellenes rendelet-licit

Cigányellenes rendelet-licit

Sátoraljaújhely önkormányzatának képviselő-testülete egy súlyosan alapjogsértő és törvényellenes helyi rendelet megalkotásával akarja távoltartani a Miskolcról jogszabályi úton elüldözésre kerülő mélyszegény, főleg roma embereket. A Kormányhivatal indítványunk alapján arról tájékoztatott bennünket, hogy törvényességi felhívást bocsát ki a képviselő-testület számára, mivel utóbbi ragaszkodik a helyi jegyző által is törvénytelennek tartott szabályozáshoz.

Szeptember elején tudósított az index.hu arról, hogy Sátoraljaújhely rendeletet  alkotott, amely értelmében azok az emberek, akik más önkormányzat által elköltözés céljára nyújtott pénzbeli térítést kaptak, nem részesülhetnek önkormányzati támogatásban illetve segélyben, adósságkezelési szolgáltatásban, nem szerezhetik meg önkormányzati ingatlan tulajdonát vagy bérleti jogát, továbbá „a közfoglalkoztatásban nem részesíthetők előnyben”.

A súlyosan törvényellenes rendelet nem titkoltan a májusi miskolci lakásrendelet-módosításra reagál, utóbbi szerintünk szintén súlyosan alapjogsértő és diszkriminatív.

A sátoraljaújhelyi képviselő-testületi ülések jegyzőkönyvei egyértelművé teszik azt is, hogy a cél a Miskolcról elköltöző, „beilleszkedni képtelen”, „problémás” elemek távoltartása, akik valójában, úgy általában a romák.

A rendelet elfogadása sajnálatos politikai kampányfogás, amit semmi sem bizonyít jobban, minthogy a miskolci lakásrendelet módosításával érintettek csakis olyan, alacsony komfortfokozatú szociális lakásbérlők lehetnek, akik rendesen fizettek és betartották a lakásbérleti szerződés szabályait, hiszen a nagy botrányt kavart új szabályozás csak a közös megegyezéses lakásbérleti szerződés-megszüntetésre vonatkozik.

Szeptember 12-i indítványunkban kértük a BAZ Megyei Kormányhivatalt, hogy minden lehetséges úton támadja meg a szabályozást. A Kormányhivatal gyorsan reagált beadványunkra, és tájékoztatott arról, hogy mivel a képviselő-testület ragaszkodik a szabályozáshoz, törvényességi felhívást fog kibocsátani. Ez jó hír, ugyanakkor kevésbbé bíztató, hogy a Kormányhivatal szerint a rendelet „nem mindenben felel meg a hatályos jogszabályi előírásoknak”. Ez megítélésünk szerint nagyon enyhe kifejezés egy olyan rendelet esetében, amelynek a paragrafusok számozásán és az értelmező rendelkezésein túl álláspontunk szerint lényegében nincs olyan szabálya, amely törvényes illetve alkotmányos volna.

Kapcsolódó blogunkat itt olvashatja.

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.