RSS
English

Az alábbi témával a TASZ Romaprogram programja foglalkozik. Egyetért a céllal? Támogatná az ügyet? Támogassa a TASZ-t!

Jogtalanul

2009. december 10. csütörtök, 14.42 Nyomtatás

A TASZ új filmje a romák helyzetéről Magyarországon. A FILM DECEMBER 10-ÉN FELKERÜLT AZ INDEX FILM-RE, NÉZZE MEG ÖN IS! Miért hoz egy önkormányzat rendeletet arról, hogy tíz után minden szórakozóhelynek be kell zárnia ott, ahol egyetlen szórakozohely nyílt, amely történetesen roma? Hogyan vádolnak meg valakit azzal, hogy 700 kiló fát tolt a biciklijén? Hogyan minősítik vaklármának mikor egy egész utca tanusítja, hogy fegyvert fogtak egy terhes asszonyra? Hogyan zárhatnak börtönbe egy szülöpárt, mert két gyerekük nem járt iskolába? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel foglalkozik a film.

A tatárszentgyörgyi gyilkosságok után Juhász Péter és Békés Bence Ózd környéki falvakat kezdtek el látogatni, hogy az ott élő romáknak segítséget nyújtsanak. A médiát, és a TASZ-on keresztül a jogérvényesítés eszközeit felhasználva megkezdődött egy a helyiek érdekérvényesítését fejlesztő folyamat, melyet részletesen szeretnénk dokumentálni, ennek első lépése ez a film. A TASZ 2009 nyarán kezdettt intenzívebben romaügyekkel foglalkozni.  Programunk célja, hogy javítsuk a romák érdekérvényesítő képességét,  mediátori szolgáltatást  nyújtsunk problémás ügyekben, és a stratégiai pervitel eszközével vegyük fel a harcot az intézményesült diszkrimináció  és a hivatali packázás  ellen, amely megnehezíti, sőt sok esetben ellehetetleníti a nyomorban élők helyzetét. Célunk az is, hogy a nyilvánossággal megismertessük a mélyszegénységben élők napi gondjait és rettenetes életkörülményeiket.

Az Index Filmen itt tudja megnézni a filmünket (gyorsabban töltődik mint a Vimeo verzió)

Figyelem! Mivel 45 perces, a film lassan töltődik be. Ha elindítja majd szünetelteti és vár egy ideig, a film be tud töltődni és nem fog akadozni.

Megrendülve értesültünk róla, hogy elhunyt a filmben szereplő Solymosi néni, aki néhány hete kegyetlen rablótámadás áldozata lett. A Társaság a Szabadságjogokért őszinte részvétét fejezi ki a családnak és a hétesieknek.
TASZ, 2010.02.15

Címkék: 
Sections: 

Hozzászólások

Kedves Péter és Bence! Itt is van egy érdekes eset, ami kimondottan a TASZ által vizsgált ügyek profijába illeszkedik:

A hivatkozott linken képeket is találtok.

http://www.miabonyunk.hu/?q=node/5896

Fokozott közúti intézkedés a temetőkapuban

A mai napon a Magyar Gárda abonyi szervezete egyik tagjának temetésén a rendőrök nagy erőkkel képviseltették magukat. A végtisztességet egyenruhájukban adták meg volt társuknak a gárdisták. Szemtanúk elmondása szerint a szertartásról a temető belsejében, a sírhelytől mintegy ötven méterről videofelvételt készített a rendőrök egy csoportja, akik állításuk szerint nem a szertartást kamerázták. Többen is szóváltásba keveredtek a rendfenntartó erőkkel, azt kérdezték tőlük, hogy ezentúl minden temetésen ott lesznek-e majd. A gyásznépet a szertartás végeztével igazoltatni kezdték a temetőkapuban, az ott sorban felállt rendőrök. Többen nemtetszésüknek adtak hangot az eset kapcsán. Nem csupán egyenruhás gárdistákat kértek az okmányaik felmutatására, hanem szúrópróbaszerűen civilben lévő hölgyeket és urakat is igazoltattak. Lapunk úgy tudja, hogy többen is nemet mondtak a felszólításra és tovább haladtak. „ Fokozott közúti intézkedés keretében kérem az okmányokat. „ – mondták a miértekre a rend őrei.

A Magyar Gárda tagjai a temetésen nem teljes egyenruhában vettek részt, felül kabátot viseltek az évszaknak megfelelően. Az esettel kapcsolatban szerettem volna megkérdezni Pintér Gábor őrsparancsnokot, de ő szabadságát tölti, mobiltelefonja ki volt kapcsolva. Kovács Norbert őrsparancsnok helyettes a mobiltelefonját nem vette fel. Az abonyi őrsön azt a tájékoztatást kaptam, hogy a helyettes nem tartózkodik bent és keressem meg másnap reggel kérdéseimmel. A család az ügy kapcsán kegyeletsértés miatt feljelentést kíván tenni. A Magyar Gárda részéről Csala András, a Magyar Gárda szakaszparancsnoka lapunknak adott interjújában elmondta, hogy: „ Ez rosszabb volt, mintha elvertek volna vagy bevittek volna bennünket! Mélységesen fel voltunk háborodva. Szinte földbe gyökerezett a lábam, amikor megláttam a temetőkapuban a felsorakozott rendőröket. Nekünk ami legrosszabb és legfájóbb az az, hogy a család kérése volt, hogy mi is adjuk meg Lengvári Istvánnak a végtisztességet. A kegyeleti okot nem tartották tiszteletben, annak ellenére, hogy az egyik CÖT tag szóban bejelentette az őrsparancsnok úrnak, hogy részt veszünk a temetésen, és lehetőség szerint tartsák tiszteletben a család kérését. Mi korrektül akartunk eljárni, de ez így nagyon- nagyon kínos volt. Vajon ezek után mi lesz a következő lépés? „

A TASZ csak bizonyos csoportok jogait védi, így esély sincs arra, hogy foglalkozzon az említett esettel, mivel itt magyar emberek jogairól lenne szó.

Nem kell mindjárt fikázni a TASZ-t. Várjuk meg a szervezet reakcióját!

Milyen rövid az emlékezeted. 2006 őszét már elfelejtetted, amikor a TASZ védte a rendőrség által jogtalanul bántalmazott tüntetőket? Vagy ők szerinted nem voltak "magyar emberek"? Egyébként meg eleve ott kezdődik a baj, hogy elkezded felosztani a magyar társadalmat "magyar" meg "nem magyar" emberekre. Ez az etnikai alapú nacionalizmus teljes ostobaság. Genetikailag ugyan ki a magyar ebben az országban? Olvass utána!

Na nem kell elkeseredni, valójában ők a cigányokét sem védik. Frázis pufogtatás, SZDSZ és a LMP amolyan amerikai utasításra végzett, s főképpen Soros diverzáns politikája az egész. Ózdon jártak, és?
Semmi nem fog történni, hiszen ha az USA által irányított társadalomba a TASZ éket vágna?
Jobb éppen a TASZ kérdésében erről nem beszélni.
Volt, Horvátha Aladár, lett Osztolykán Béla, és megannyi jogvédő. Megbuktak, hitelességben, önazonosságban, stb. Most jön a TASZ csapata, mint ahogyan jött nemrégiben Ózdra, hogy jogot kiáltson és nyomort konzerváljon. Ez Soros jelleme egyébként.
Most végre Borsodban érlelődik valami és ez nem a sorors innyére való, még kevésbé bármelyik szoldateszka pártra.
A cigányságnak a sorsából megélő, ingyenéálőkből elege van 1989 óta.
Élni szeretnének és fognak. Ha nem akkor meghallnak a szegény magyarsággal együtt a sorosok és a TASZ-ok társadalmi aknamunkája miat.
No hát ennyi. Senki ne féljen a cigányok megmentőitől. Ők jönnek, látnak, ígérnek és a vége, emennek és a cigányságot a szarba haggyák.
Ennyi!!!

Kedves Juhász Péter!
Sajnálom, hogy az ÓZD-somsályi találkozásunk során megneheztelt. Hát igen, még a jogvédőknél sem tolerált az eltérő vélemény.
Azonban mégis javasolnám, hogy a beszélgetést folytassuk, annál is inkább mert ahol megfordultok, az emberek utána hozzám fordúlnak. Nem szívesen válaszolom nekik, hogy sajnos nincs infóm arról, ami egyébként értékes, és fontos munka.
Együttműködés reményeében:
Barátsággal, Aradi Pál BCKSZ

Kedves Pál,

szó nincs neheztelésről a részemről, sőt, nagyon örülök, hogy találkoztunk, és nem gondolom, hogy ne lenne folytatása beszélgetésünknek. A héten amikor lent leszünk, mindenképpen beköszönünk!

A tényfeltáró és oknyomozó filmet megtekintve, elmondhatom, hogy egy értékes, őszinte dokumentációt láttam.
Gratulálok.
Szövetségünk több vezetőjének is megküldtem a linket és megtekintették.
Nagyon fontos, hogy folytatva legyen ez a munka számunkra.
Éppen most segítek egy családnak Somsályon, akiket egy orvos-mentős vita kapcsán a furcsamód eljáró rendőrők pisztollyal fenyegettek meg, egy idős hölgyet és a lányát bántalmazták, ugyanakkor az ÓZDI TV -ben az ügyet másként, a cigányságot kollektíve lejárató hírként adták le.
Az ügy az Országgyülési Biztosnál van, de mégis ügyészségi eljárás alatt áll, a sértett család. SOS kérünk segítséget az ügyben.
Aradi Pál. BCKSZ

"Hogyan minősítik vaklármának mikor egy egész utca tanusítja, hogy fegyvert fogtak egy terhes asszonyra?"

Azért ezzel óvatosan, mert volt már olyan, hogy majdnem az egész telep ott volt, amikor agyonvertek egy tanárt, vagy pl. Zámolyon egy fiatalt. A cigányok egy olyan szubkultúra, ami kegyetlenül összezár, és szemrebbenés nélkül hazudik a sajátjai érdekében.

Kedves levélíró!
Bizonyára ismeri azt az érzést amikor valamit ismeretlenűl megítél, s a megismerés ereje letablózza, hogy valójában amit ismerni vélt, és ahogyan ismerni gondolta téves. Talán ismeri azt az érzést is amikor valamitől félünk, oktalanúl, de mégis. Amikor pedig a dolgokat jobban megismerjük, a félelem átváltozik tiltakozó együttéréssel. Egy tanár csoportos megverése mögött ott van valójában az egész társadalom, s maga a hatalom, a demokrácia rettenetes hiányosságaival. Ott van a cigányság hamis, álságos 1989 óta végbemenő folyamata. Ott, illetve a társadalom tudatában vannak maguk a hamis cigány próféták, akiket az SZDSZ -től kezdve az MSZP -ig megvettek és megvesznek 1989 óta, akik talán el sem képzelik, hogy az amit csinálnak milyen veszélyes. A cigányság hamis képviselete, eleve rossz cigány és nem cigány beidegződésekhez vezetett.
Az egyik ilyen a cigányság többségében rögzült hamis érdek, -jog és egyéb védelem érzete, amely végül nélkülözi a társadalom normáinak felismerését, és mondjuk a az együttélés normáinak követésére vonatkozó szükségszerűséget.
A másik pedig, hogy maguk a cigányok az ilyen eufórikus hangulatban amely az önszerveződés, vagy a kisebbségi onkormányzatiság okán, feledték, hogy valójában egy új társadalmi rend totális kizsákmányoltjai.
Atöbbségi társadalom, mindig is jobb helyzetben élt és él, eközben, észre kell vennie, hogy a szociális küzdőtéren megjelent a cigányság. Ezt a tényt sajnos a többség a cigányság rivális voltaként fogja fel, ahelyet hogy szolidális társadalmi reflekszek fejlődnének ki.
Ez az egész olyan, mint egy nagy medence, tele vízzel és abban fuldokolnak a szociálisan hátrányos emberek tömegei. Aki ma a medence szélén érzi magát, és ne fuldokol még a vízben, az azt gondolja, hogy a fuldokló hátán kiemelkedve a vízből nem fog fulladni.
Nincs ennek mégis, ma a gyarmati Magyarországon valami üzenete?
Nem kellene eszmélni, hogy valakik még a mi levegővételünket megannyi taposásunkkal biztosítja?
A TASZ munkatársai, Békés Bence, Juhász Péter éls a többiek az elkészített filmmel, talán, nem ezt üzenik?
Aradi Pál BCKSZ

Oldalak

Szóljon hozzá!