Barion Pixel TASZ | Orvosi kannabisz – Mit tehetsz betegként?

Orvosi kannabisz - Mit tehetsz betegként?

A betegek egy csoportjának hatékonyabb és kevesebb mellékhatással járó kezelést nyújt a kannabisz, mint a hagyományos gyógyszerek. Egyre több állam ismeri ezt fel és alkalmazza az egészségügyében az elmúlt évtizedekben, a tudományos eredményeknek és a betegjogi aktivizmusnak köszönhetően jobb- és baloldali kormányok egyaránt indítanak orvosi kannabisz programokat, hiszen a betegségek nem ismernek pártállást.

Annak ellenére, hogy már az ENSZ is elismerte a kannabisz gyógyászati alkalmazhatóságát, a magyar kormány továbbra sem hajlandó különbséget tenni orvosi és élvezeti célú használat között. Vagyis az állapotuk javulásáért küzdő betegeket ugyanazokkal a büntetőjogi következményekkel fenyegeti a törvény, mint a szórakozni vágyókat (akiknél szintén nem a büntetőjogi fenyegetés a célravezető). Megbotránkoztathatónak tűnhet, hogy azoknak a betegeknek szeretnénk segíteni, akik egy illegális növény használatával javítanak az egészségükön, de a helyzet épp fordított. A botrány az, hogy betegeknek a törvény által fenyegetve kell használniuk egy olyan évezredek óta ismert és használt gyógynövényt, aminek jótékony egészségügyi hatásai több betegség esetén is tudományosan bizonyítottak és orvosi felhasználását maga az ENSZ is sürgeti!

Természetesen senkit sem buzdítunk arra, hogy kannabiszt szerezzen be vagy otthonában termessze azt, mert ez Magyarországon bűncselekménynek minősül. Az egészségügyi törvénnyel összhangban viszont úgy gondoljuk, hogy minden betegnek joga van az egészségi állapota által indokolt ellátáshoz. És amíg ezt egyes betegek törvényes keretek között, orvos által előírt terápia formájában nem tehetik meg, addig azzal kell segítenünk őket, hogy a lehető legkevesebb ártalmat okozzák maguknak.

A hozzánk érkező jogsegély-megkeresésekből pontosan látjuk, hogy a betegek egy része nem várja tovább a csodát, és az illegalitást is felvállalva kannabisszal igyekszik enyhíteni a tünetein. Nekik szeretnénk néhány praktikus tanáccsal szolgálni, amivel csökkenthetik a fogyasztással járó egészségügyi és jogi kockázatokat.

Csökkentsd a kockázatokat!

Ha a feketepiacról beszerzett kannabiszt használsz a betegségedre, sosem lehetsz biztos a megfelelő, stabil minőségben. A dílerek készlete és személye ugyanis változó, a termesztők pedig újabb fajtákkal, termesztési technikákkal és adalékanyagokkal próbálkozhatnak, ami szintén befolyásolja a végeredmény minőségét. A beszerzéssel kapcsolatban természetesen nem tudunk tanácsot adni. Az illegális piacon talán az egyetlen megszívlelendő javaslat, hogy kerüld azt, akivel rossz tapasztalatod volt, akár minőségi, akár egyéb téren. Ha pedig összeütközésbe kerülnél a hatósággal, fordulj hozzánk a jogsegely@tasz.hu címen ingyenes jogi segítségért, hogy az ügyed a lehető legkedvezőbb végkimenetellel záruljon.

Vannak azonban olyan területek, amelyeken te is tehetsz azért, hogy biztonságosabbá tedd a használatod.

Milyen esetben kerüld a kannabiszt?

A családban előforduló mentális rendellenességek, illetve a korábbi, vagy meglévő szerfüggőség rendszerint kizáró okoknak minősülnek. Ezek olyan speciális esetek, amelyeknél a kannabisz használata ellenjavallt. Csak a megfelelő szakorvos tudja felmérni, hogy az egyes esetekben a várható terápiás haszon meghaladja-e a kockázatokat, így az esetleges használat esetén elengedhetetlen a szoros együttműködés a kezelőorvossal. Erre azonban Magyarországon vajmi kevés az esély.

A kannabisz nagyobb ártalmakat okozhat, ha fiatalkorúként használod. Nagyobb eséllyel alakulhat ki függőség, pszichés zavarok, valamint a kognitív fejlődésedet is befolyásolhatja. Kutatások szerint ezek a kockázatok lényegesen alacsonyabbak, ha a használat 20-22 éves kor után kezdődik el. Léteznek ugyan olyan esetek, amikor az orvos fiatalkorúnak ír fel kannabiszt, de ezek rendszerint magas CBD és alacsonyabb THC-arányú (vagyis kevésbé pszichoaktív hatású) fajták, és rendszerint olyan súlyos, más gyógyszerre nem reagáló egészségügyi állapotok, amiben a kannabisz alkalmazásától várható előny meghaladja a kockázatokat. Ezt azonban szigorú orvosi felügyelet mellett, pontos kannabiszfajta, dózis és fogyasztási mód meghatározása mellett lehet kivitelezni, az illegális piacról beszerzett kannabisszal végzett öngyógyítással aligha.

01

Kezdj kis mennyiséggel és lassan emeld a dózist

A legjobb, ha a dózis meghatározásába be tudod vonni az orvosodat, aki folyamatosan monitorozza a használt mennyiséget és tanácsokkal szolgál ezzel kapcsolatban. A magyar orvosoktól azonban jelenleg nem várható el, hogy ebben érdemben tudjanak szakértői segítséget nyújtani. Egy általános tanácsot az
Bővebben Bővebben
Tovább Tovább

A legjobb, ha a dózis meghatározásába be tudod vonni az orvosodat, aki folyamatosan monitorozza a használt mennyiséget és tanácsokkal szolgál ezzel kapcsolatban. A magyar orvosoktól azonban jelenleg nem várható el, hogy ebben érdemben tudjanak szakértői segítséget nyújtani. Egy általános tanácsot azonban mindig követhetsz: kezdj alacsony dózissal (kb. 0,05-0,1 gramm virágzat), amit szükség esetén az egyes fogyasztási alkalmakkal lassan emelj a kívánatos hatások jelentkezéséig. A magasabb dózisok esetében nagyobb az esélye a nem kívánt hatások jelentkezésének és abban sem lehetsz biztos, hogy kisebb mennyiség ne lenne elég a szükséges terápiás hatások megjelenéséhez.

02

Vigyázz a tüdődre!

A kannabisz itthon legelterjedtebb, egyben legkárosabb fogyasztási módja a dohánnyal kevert cigarettában fogyasztás. Tisztán, pipában fogyasztva ugyan elkerülhetők a dohányszívás okozta ártalmak, de a füstöléssel a kannabisz égéstermékei így is a tüdőbe jutnak. A pipánál nagyobb biztonságot nyújt a

A kannabisz itthon legelterjedtebb, egyben legkárosabb fogyasztási módja a dohánnyal kevert cigarettában fogyasztás. Tisztán, pipában fogyasztva ugyan elkerülhetők a dohányszívás okozta ártalmak, de a füstöléssel a kannabisz égéstermékei így is a tüdőbe jutnak. A pipánál nagyobb biztonságot nyújt a vaporizer (párologtató) használata, amivel csupán a kannabisz párája – és nem a füstje – jut a tüdőbe. Emellett a kannabisz vajban kisütve ételek készítésében is használható. Az ilyen elkészítés esetén fokozottan kell ügyelni a lehető legalacsonyabb, de már hatásos dózis megtalálására, valamint arra, hogy a hatás ilyenkor később, csak fél-egy óra múlva jelentkezik.

03

Ismerd fel a mellékhatásokat!

A legtöbb vényköteles gyógyszerrel ellentétben a kannabisznak nem ismert halálos dózisa. Becslések szerint a hatásos dózis több ezerszeresét kellene elfogyasztani a halálos dózis eléréséhez, amit még senkinek sem sikerült. Más gyógyszerekhez hasonlóan azonban a kannabisz fogyasztása is járhat mellék

A legtöbb vényköteles gyógyszerrel ellentétben a kannabisznak nem ismert halálos dózisa. Becslések szerint a hatásos dózis több ezerszeresét kellene elfogyasztani a halálos dózis eléréséhez, amit még senkinek sem sikerült. Más gyógyszerekhez hasonlóan azonban a kannabisz fogyasztása is járhat mellékhatásokkal. Ezek közül a legismertebbek: nyugtalanság, szorongás, éhség és szomjúság, a szemek vörössége, álmosság, álmatlanság, rövid távú memóriavesztés, eufória érzése, vérnyomáscsökkenés, pulzus növekedése. Ami az egyik betegnek negatív mellékhatásnak tűnik, az más számára terápiás előny lehet (például az étvágygerjesztés vagy az alvás segítése). A kellemetlen hatások nagyrészt elkerülhetők az alacsonyabb dózis vagy eltérő fajta kannabisz választásával.

A kannabisz használata ritkán, az arra hajlamosaknál pszichés problémákat (szkizofréniát, pszichózist) hozhat felszínre. Ha a családodban volt ilyen betegségekre példa, akkor inkább kerüld a kannabisz használatát!

04

Ne vezess a hatás alatt!

A kannabisz legismertebb összetevője, a terápiákban is gyakran alkalmazott THC pszichoaktív hatású, vagyis a tudatállapot módosulását okozhatja. A kannabisz fogyasztása rendszerint bódultságot okoz, lassítja a reflexet és befolyásolhatja a térbeli tájékozódást. Fontos, hogy a fokozott balesetveszély

A kannabisz legismertebb összetevője, a terápiákban is gyakran alkalmazott THC pszichoaktív hatású, vagyis a tudatállapot módosulását okozhatja. A kannabisz fogyasztása rendszerint bódultságot okoz, lassítja a reflexet és befolyásolhatja a térbeli tájékozódást. Fontos, hogy a fokozott balesetveszély elkerülése érdekében ebben az állapotban ne vezess autót és ne működtess nehézgépeket. Egy esetleges baleset bekövetkeztekor ráadásul jelentősen súlyosbíthatja az ügy megítélését, hogy kábítószer hatása alatt álltál.

05

Ne vásárolj egyszerre nagy mennyiséget!

Ha egy beteg megtalálja a tünetei kezelésére megfelelő kannabiszfajtát, nagy lehet a kísértés, hogy nagyobb mennyiségben betárazzon belőle. Ezzel folyamatosan fenn tudná tartani a terápiás használatot és addig sem kell a beszerzéssel foglalkoznia. Csakhogy a magyar törvények a kábítószernek minősülő

Ha egy beteg megtalálja a tünetei kezelésére megfelelő kannabiszfajtát, nagy lehet a kísértés, hogy nagyobb mennyiségben betárazzon belőle. Ezzel folyamatosan fenn tudná tartani a terápiás használatot és addig sem kell a beszerzéssel foglalkoznia. Csakhogy a magyar törvények a kábítószernek minősülő anyagok esetén mennyiségek alapján különböztetik meg a büntethetőséget. A kannabisz esetében a mennyiségeket a THC-tartalom alapján határozzák meg. Ha csak csekély mennyiséget vásárolsz, egy büntetőeljárás esetén választhatod az elterelést, amivel mentesülhetsz a büntetőeljárás lefolytatása alól. A csekély mennyiség meghatározása nem egyszerű, mert nem a kannabisz tényleges mennyiségét, hanem a hatóanyagot veszik számításba. A csekély mennyiség felső határa 6 gramm THC. Ez azt jelenti, hogy egy átlagosnak mondható, 12% THC-tartalmú kannabiszból 50 gramm birtoklása a csekély mennyiség felső határa. De előfordulnak ennél jóval potensebb fajták is, akár 24% THC-tartalommal. Ebből a fajtából már csak 25 gramm a felső határ. Ha biztosra szeretnél menni, akkor a 25 gramm kannabisz vásárlásánál állj meg, ennél ugyanis szinte biztos, hogy a csekély mennyiség határain belül maradsz. Az elterelés részletes szabályairól itt írunk bővebben.

06

Egyidejűleg maximum 5 növényt termessz!

Néhány beteg a kannabisz otthoni termesztése mellett dönt. Ha a beteg tudja vagy valószínűsíti, hogy melyik kannabiszfajta hatékony a tüneteire és kellő ismerete van ahhoz, hogy megtermessze magának, akkor elkerülheti a kannabiszvirágzat feketepiaci beszerzésével kapcsolatos kockázatokat. Azonban a

Néhány beteg a kannabisz otthoni termesztése mellett dönt. Ha a beteg tudja vagy valószínűsíti, hogy melyik kannabiszfajta hatékony a tüneteire és kellő ismerete van ahhoz, hogy megtermessze magának, akkor elkerülheti a kannabiszvirágzat feketepiaci beszerzésével kapcsolatos kockázatokat. Azonban a magyar törvények alapján a kannabisz otthoni termesztése bűncselekmény és – Ausztriával ellentétben – nálunk nem kaphatók virágzás előtt álló kannabiszpalánták az arra szakosodott kertészeti üzletekben. Sokan nem tudják, hogy még a kannabisz magjainak tartása sem engedélyezett és ezért azzal próbálkoznak, hogy külföldről rendelnek magokat. A lefoglalt küldeményeket a hatóság rendszerint kábítószer birtoklásának kísérlete, vagy kábítószer előállítására tett kísérlet bűntetteként szokta értelmezni. És akkor még nem beszéltünk a termesztéshez szükséges, költséges eszközökről és a megugró villanyszámláról, ami szintén gyanút kelthet.

Amennyiben betegként mégis a termesztés mellett döntesz, fontos tudnod, hogy a csekély mennyiség felső határa a kannabisznövények esetében öt tő. A rendőrségi lefoglalásokról készített fotók alapján pedig már a pár centis palánták is egy-egy tőnek minősülnek. Aki az öt tövet átlépi és rajtakapják, az elesik az elterelés lehetőségétől és szigorúbb büntetésre számíthat. Fontos azt is tudni, hogy egy büntetőeljárás esetén a mennyiségek összeadódnak. Ez azt jelenti, hogy ha az öt tő (ami a csekély mennyiség felső határának 100%-a) mellett akár 1 grammnyi kannabiszt is találnak, akkor a lefoglalt bizonyítékok átlépik a csekély mennyiséget. Ezért a virágzat szüretelése után érdemes megsemmisíteni a növényeket.

07

Próbáld bevonni az orvosod a használatod felügyeletébe!

Bár a korábban említettek értelmében az orvosoktól nem várható el a kannabisz gyógyászati alkalmazásának beható ismerete, kezelőorvosod észrevehet rajtad olyan mellékhatásokat, egészségügyi tüneteket, amik neked esetleg nem tűnnek fel. Gyakori, hogy a kannabisz használata mellett az egyéb gyógyszere

Bár a korábban említettek értelmében az orvosoktól nem várható el a kannabisz gyógyászati alkalmazásának beható ismerete, kezelőorvosod észrevehet rajtad olyan mellékhatásokat, egészségügyi tüneteket, amik neked esetleg nem tűnnek fel. Gyakori, hogy a kannabisz használata mellett az egyéb gyógyszerek mennyisége csökkenthető, esetenként el is hagyható. Az ezzel kapcsolatos döntéseknek azonban az orvostól kell származnia, de legalábbis tudnia kell arról, hogy miért döntöttél valamely gyógyszeradagod csökkentése mellett.

Tudasd az orvosoddal, hogy nincs feljelentési kötelezettsége azért, mert a tudomására jutott, hogy illegális szert használsz és nem vállal bűnrészességet azzal, ha ennek ismeretében kezel. Ennek éppen az ellenkezője az igaz! Az orvos köteles megőrizni a tudomására jutott információkat, így azt is, hogy kannabiszt használsz és kifejezetten jogellenes, ha emiatt feljelentést tesz vagy ezt más szerv, hatóság tudomására hozza.

Végezetül pedig jegyezzük meg, hogy a kannabisz használatával járó legjelentősebb ártalmak nem egészségügyi, hanem büntetőjogi jellegűek. A legtöbb okozott ártalom ugyanis magából a szigorú tiltásból és az ehhez kapcsolódó megbélyegzésből ered, amiket megfelelő szabályozással és az orvosi kannabisz program elindításával lehetne kezelni.

Fontos, hogy legyenek olyan tájékoztató anyagok és oktatási programok, amelyek tényszerűen számolnak be a kannabisz orvosi célú használatának előnyeiről és hátrányairól, ezzel lehetőséget nyújtva az alkalmazással kapcsolatos tájékozott döntésre.

Rendszeres adomány

Hasznos volt számodra tájékoztatónk? Segíts rendszeres adománnyal, hogy még többet készíthessünk!

Járulj hozzá ingyenes jogsegélyszolgálatunk működéséhez, és ahhoz, hogy folyamatosan fejlesszük és bővítsük tudástárunkat. Támogass minket havonta, hogy mindig ott lehessünk azok mellett, akiknek a legnagyobb szükségük van ingyenes jogi segítségre.
01
Válaszd ki az adomány összegét

Ha adományozóként megadod adataidat:

rendszeresen beszámolunk eredményeinkről
éves találkozókon pedig a TASZ műhelytitkaiba is betekintést nyerhetsz

Ft
Tovább Tovább
Tovább Tovább
Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.