EU-s pénzekből betonozzák be a fogyatékos emberek jogsértő szegregációját

A szeptember 21-i esemény témája az európai fogyatékos emberek önálló életvitelhez való jogának érvényesülése és az EU-s források ebben betöltött szerepe volt. Munkatársunk a magyarországi tömegintézetek kiváltásának problémáira hívta fel a figyelmet. A tagállami szinten történő jogsértések ellen az Európai Bizottság eddig nem lépett fel elég hatékonyan, EU-s szinten a projektek szorosabb monitorozására lenne szükség.

A konferenciát Kapka Panayotova bolgár fogyatékosjogi aktivista nyitotta meg, aki tömören összefoglalta a konferencia fő üzenetét: “Nem akarjuk látni, hogy fogyatékos emberek a 21. században még mindig intézetekben élnek!” Az európai államok mégis több milliárd eurót költenek intézetek felújítására és új intézetek építésére. Ez egy rossz irány. Sokan azt gondolják, hogy a kitagolási folyamat hosszú és bonyolult, pedig valójában a megoldás nem ördöngösség: bentlakásos intézetek helyett megfizethető, akadálymentes lakhatási lehetőségekre, támogató technológiákra és személyi asszisztencia szolgáltatásra kéne költeni. A normát annak kéne jelentenie, hogy a fogyatékos emberek hozzáférnek a közösségi alapú (köz)szolgáltatásokhoz, ugyanakkor a bentlakásos intézetek hegemóniáját fel kell számolni. Erre az emberi jogi standardok egyértelmű iránymutatást adnak.

Gerald Quinn ír professzor elmondta, hogy az EU-nak egyre nagyobb szerepe van az emberi jogok érvényesítésében, de az unió alapjogi szerepe a tagállamokkal szemben még kialakulóban van. A tagállamoknak egyértelmű célkitűzés mentén kell megreformálniuk szociális intézményrendszerüket a jogsértő intézetek felszámolása érdekében. Ezt a célt a nemzetközi és uniós jog világosan meghatározza. Az önálló életvitelhez szükséges szolgáltatásokat kell fejleszteni, EU-s pénzeket pedig nem szabad intézetekre költeni.

Igaz, hogy az uniós szabályozás nem tiltja meg egyértelműen, hogy a tagállamok bentlakásos intézetekre költsenek, az viszont világos, hogy az intézetekre irányuló beruházások jogszerűtlenek a források felhasználását szabályozó rendeletnek az egyenlő bánásmód követelményét előíró rendelkezésére tekintettel. Quinn professzor külön kiemelte, hogy a 12 fős kis intézeteket nem lehet fejlődésnek tekinteni az emberi jogi mérce szerint. Ezzel szemben a döntéshozók gyakran némi előrelépésnek tartják, hogy fogyatékos embereket nagyintézetekből kisebb intézetekbe költöztetnek. Ezek a döntéshozók – miközben cinikusan mantrázzák, hogy nem lehet sebtében az összes intézetet bezárni – nem tudják, hogy „a fogyatékos otthon olyan, mint egy börtön, ahol a lakók ítélet nélkül töltik az idejüket”, fogalmazott João Varela portugál aktivista.

Európa-szerte számos jogsértő gyakorlatot tártak fel civil szervezetek a fogyatékos emberek önálló életvitelét érintő EU-s források felhasználását illetően. Ausztriában például az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapokból 8 szegregált intézetet építettek Tirol tartományban fogyatékos emberek számára. A beruházásokkal kapcsolatban egy osztrák civil szervezet 2020 júliusában az Európai Bizottsághoz fordult panasszal, az ENIL segítségével. Az Azori-szigeteken is azonosítottak jogsértő példát szegregált létesítmények létrehozására: a Lisszabontól 1500 kilométerre fekvő autonóm régió kormánya egy 16 fős bentlakásos fogyatékos otthont építtetett EU-s pénzből. A lakóknak a családjukból kikerülve nincs lehetőségük, hogy önállóan éljenek a közösségben személyi asszisztensek segítségével.

Környei Kristóf, a TASZ Egyenlőségprojektjének munkatársa elmondta, hogy a magyar kitagolási folyamat sok sebből vérzik, a magyar kormány jelenleg 30 intézetből csaknem 150, jellemzően 12 fős lakóotthont, úgynevezett támogatott lakhatást hoz létre. A kitagolási folyamat súlyosan és rendszerszinten sérti a fogyatékos emberek jogait, emiatt az ENSZ Fogyatékosügyi Bizottsága idén áprilisban elmarasztalta hazánkat.

Jonas Ruškus, az ENSZ Fogyatékosügyi Bizottság alelnöke csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy az EU asszisztál a fogyatékos emberekkel szembeni diszkriminatív gyakorlatokhoz. Emögött négy okot lát:

1. a nemzeti jogszabályok és a Fogyatékosügyi ENSZ Egyezmény harmonizációjának hiánya,
2. a fogyatékosságról való közgondolkodást még mindig az orvosi megközelítés dominálja, ez alapján születnek döntések arról, hogy ki „alkalmas” és ki nem az önálló életre,
3. a fogyatékosság emberi jogi modelljével kapcsolatos tudatosság hiánya,
4. a fogyatékos embereket és szervezeteiket nem vonják be megfelelően az ENSZ Egyezmény végrehajtásába.

Példaként hazáját, Litvániát hozta fel, ahol a kitagolás 2014-ben kezdődött el, ennek ellenére az intézményben élők száma azóta sem csökkent. Az uniós pénzekből létrehozott lakóotthonokban élők még mindig a régi intézetek ellenőrzése alatt állnak, nem férnek hozzá a megfelelő támogatáshoz a munka és az oktatás területén.

„Sem a lakóotthonok, sem a védett munkahelyek nem felelnek meg az ENSZ Egyezmény rendelkezéseinek. Ezek kifejezetten fogyatékos emberek számára tervezett lakhatási és munkahelyi szolgáltatások, ami egyértelműen ellentmond a Fogyatékosügyi ENSZ Egyezményben vállalt állami kötelezettségeknek. El kell ismerni, hogy sem a lakóotthonok, sem pedig a védett munkahelyek nem az önálló élet és a társadalmi befogadás színterei.”

Catherinne Pedreros, az ENSZ Fogyatékosságügyi Bizottság titkárságának munkatársa kiemelte, hogy az önálló életvitelhez való jognak több alapvető eleme van, ezeket a tagállamoknak mindenkor tiszteletben kell tartaniuk. A források felhasználása csak az egyik aspektusa az önálló életvitelhez való jognak, ez a jog magába foglalja továbbá még:

1. a fogyatékos emberek döntési jogának biztosítását annak érdekében, hogy eldönthessék, hogy hol, kivel és hogyan akarnak élni a fogyatékosságra való tekintet nélkül,
2. a lakhatáshoz való diszkriminációmentes hozzáférést, ideértve a jövedelmet és a hozzáférhetőséget,
3. konkrét cselekvési terv kidolgozását a fogyatékossággal élő személyek közösségen belüli önálló életvitelére, illetve a szociális alapszolgáltatások fejlesztésére vonatkozóan.

Steven Allen, a budapesti székhelyű Validity Alapítvány társigazgatója elmondta, hogy az Európai Ombudsman már 2015-ben megállapította, hogy az Európai Bizottságnak az EU-s beruházások keretében történő alapjogi monitorozása gyenge, kiemelve a panaszkezelési mechanizmusok és a források felhasználására vonatkozó nyilvános információk elégtelenségét. Habár az EU a 2013-2020-as támogatási ciklusban megerősítette az alapjogi szempontok számonkérését a programok megtervezésénél, a konkrét projektek megvalósítása során – az Európai Bizottság így érvel – már gyakorlatilag nincs beleszólásuk a végrehajtásba, mivel a Bizottság csak korrupció vagy csalás esetén léphet közbe, az alapvető jogokért a fő felelősség a tagállamokat terheli.

A Validity Alapítvány az Európai Unió Bírósága előtt megtámadta az Európai Bizottságnak azt a döntését, miszerint nem volt jogköre leállítani a jogsértő bolgár kitagolást. A bolgár kormány 18 millió EU-s forrásból 68 intézetet épít mintegy 1000 fogyatékos ember számára. A luxemburgi bíróság elkaszálta az ügyet, de a döntésből tanulva a Validity alapítvány megfontolja, hogy megfellebbezi a döntést. A fellebbezés célja kialakítani az emberi jogokon alapuló EU-s joggyakorlatot, amely egyértelműen kimondja, hogy az emberi jogi szabályok alkalmazandók az egyes önálló életviteli projektekre.

Arra a kérdésre, hogy a lakóotthonokba (támogatott lakhatásokba) történő befektetések elősegítik-e az önálló életvitelt, Nomunds Popens, az Európai Bizottság regionális és várospolitika főigazgatóság egyik munkatársa azt válaszolta, hogy egyes tagállamok esetében erre egyfajta átmeneti megoldásként tekintenek. A valóságban azonban nincsenek arra tervek, hogy a kiköltözést követően a lakók kikerüljenek a támogatott lakhatásokból, így benn ragadnak ezekben a kis intézetekben. Ennek nem szabadna így lennie. Minden fogyatékos embernek elég erőforráshoz kellene jutnia ahhoz, hogy önállóan, de a szükséges támogatással a közösségben élhessen.

Az intézetek felújítása kapcsán felmerült az a kérdés, hogy az Európai Bizottságnak meg kell-e tiltania, hogy a tagállamok például energiahatékonysági beruházásokra hivatkozva fogyatékos otthonokat újítsanak fel. A tagállamok – hasonlóan más állami tulajdonú épületekhez, mint például börtönök vagy kórházak – ezeket a beruházásokat az életminőség javítására hivatkozva teszik. Sokan azt gondolják, hogy amíg egy tagállamnak van kitagolási stratégiája, felhasználhat EU-s forrást intézetekre. Ezzel szemben csak akkor megengedhető fogyatékos otthonokon beruházásokat végezni, ha az intézeti állapotok már közvetlenül veszélyeztetik az emberi biztonságot.

Számos európai állam szociális ellátórendszere mérhetetlenül igazságtalanul és rosszul működik. A rendszerek érdemi megváltoztatásához hiányzik az Európai Bizottság hatékony fellépése a kormányok jogsértő gyakorlataival szemben. Az Európai Unió – ne felejtsük, maga az EU is ratifikálta az ENSZ Fogyatékosügyi Egyezményt – hathatósabb szerepvállalására van szükség ahhoz, hogy a tagállamok az emberi jogokat tiszteletben tartva valósítsák meg az EU-s pénzekből finanszírozott projektjeiket. Ennek hiányában a tagállamok szabadon félreértelmezhetik azokat a nemzetközi kötelezettségvállalásokat, amelyeket a fogyatékos emberek önálló életvitelének kialakításáért tettek. A szegregált intézetekbe való befektetések gyakorlatilag ahhoz vezetnek, hogy európai polgárok százezrei kényszerülnek majd a jövőben is intézetekben élni. Nem szabad ezt az irányt követni. Az Európai Strukturális és Befektetési Alapoknak nem célja régi rossz rendszerek befoltozása, azokat az önálló életvitel kialakításához és fenntartásához szükséges innovációk hatékony támogatására kell fordítani.

Az angol nyelvű konferencia felvétele és az elhangzott prezentációk itt találhatók.