„Tiszta udvar, rendes ház”: megint alapjogellenes szabályhoz kötik a közmunkát

Évek óta felbukkannak különböző törvényekben, rendeletekben a tiszta lakást és rendezett udvart, kertet, járdát előíró szabályok. Egyszer a szociális ellátások megvonásával, máskor szabálysértési bírsággal, megint máskor a közfoglalkoztatásból való kizárással fenyegetik a „nem elég rendes” polgárokat, de az mindig elmondható, hogy ezek a szabályozások a társadalmilag leghátrányosabb helyzetű csoportokon csattannak és alapjogellenesek.

1. Először 2012 őszén fordultunk az ombudsmanhoz a szociális törvény ilyen célú módosítása miatt, kifejtve, hogy sérti az állampolgárok magánszférához való jogát, ha az önkormányzat alkalmazottja ellenőrizheti a magánlakás higiéniáját. A jogbiztonság elvét is sérti a szabályozás, hiszen a bizonytalan megfogalmazás (mit tekintünk rendezettnek, vagy higiénikusnak) lehetőséget ad hatósági önkényre. Az így ellenőrzött polgároknak az emberi méltóságát is sérti az eljárás, és ellentétes a szociális törvény céljával, a szociálisan rászoruló emberek támogatásával is – emiatt diszkriminatív is a szabályozás.

2. Az ombudsman megvizsgálta a beadványunkat, melyhez hozzávette az időközben megszületett (2013), ezúttal a közfoglalkoztatásra vonatkozó 2013-as törvénymódosítást is, ami már a közmunkából is kizárta volna azokat az állampolgárokat, akiknek a lakását rendezetlennek találják.

3. Az alapjogi biztos mindegyik indítványunkkal egyetértett, mindkét témakörben az Alkotmánybírósághoz fordult.

4. Az Alkotmánybíróságnak a szociális törvény felhatalmazó rendelkezéséről már nem kellett döntést hoznia, az ugyanis időközben kikerült a törvényből. Ettől még az önkormányzatok – saját szociális rendeleteik alapján – azóta is örömmel vonják meg a szociális támogatásokat a rendezetlen lakókörülményekre hivatkozva, de álláspontunk szerint ehhez nincs joguk. Felhatalmazás nélkül ugyanis az önkormányzatok nem alkothatnak rendeleteket, ráadásul a rászorultságtól függő pénzbeli ellátást nem köthetik nem rászorultságot tükröző feltételhez, azaz nem vonhatnak el támogatást pont azoktól, akik a legjobban rászorulnak, hiszen ez a szociális támogatás lényegi céljával ellentétes. Így a szabályozásnak nincs legitim alapja (Köf.5.017/2015/3. határozat), és mindezen felül még az ellenőrzött emberek magánszférához való jogát, szociális biztonsághoz való jogát és az emberi méltósághoz való jogát is sérti.

Ezért 55 rendeletet támadtunk meg 2017-ben, melyek többségét a kormányhivatalok utasítására vissza kellett vonniuk az önkormányzatoknak. De hogy ne maradjon részleges a siker, egy egységes beadványban újra jeleztük az ombudsman felé, hogy szükségesnek látjuk az Alkotmánybíróság normakontroll vizsgálatát. Erre az indítványunkra az ombudsmantól még nem kaptunk választ.

5. Harmadik motívumként időközben megjelent az ún. „közösségi együttélési rendeletekben” is a „tiszta udvar. rendes ház” klauzula, ugyanis 2012-ben bár elvették az önkormányzatoktól a szabálysértési rendeletalkotási jogot, de kárpótlásul lehetőséget kaptak arra, hogy kvázi szabálysértési szabályokat, ún. tiltott, közösségellenes magatartásokat határozhassanak meg. Ezek a szabályok gyakran sértik a magánélet védelméhez való jogot, ezért 2018-ban öt megye 125 rendeleti szabályát támadtuk meg, amelyeknek legalább a felét hatályon kívül is helyezték vagy módosították 2019-ben.

6. A harmadik, közfoglalkoztatásra vonatkozó döntését az Alkotmánybíróság 2017-ben hozta meg, ebben alaptörvény-ellenesnek találta és megsemmisítette a törvényi rendelkezést. A törvényi rendelkezés diszkriminatív jelleggel, szükségtelenül korlátozza a közfoglalkoztatottak magánszférához való jogát, és önkényes jogalkotói döntés, hogy a közfoglalkoztatási jogviszonyt rendszeridegen – a lakókörnyezet rendezettségével összefüggő – feltételekhez kössék.

7 Most azonban a kormány újabb próbát tesz, hogy visszacsempéssze a közmunkásokat jogellenesen büntető rendelkezést a Közfoglalkoztatási törvénybe. Pontosan tudják, hogy alapjogsértő a rendelkezés, hiszen a törvényjavaslat indokolásában hivatkoznak az Alkotmánybíróság korábbi döntésére. De a benyújtókat ez nem érdekli, és különböző abszurd indokokat kerestek hozzá.

a) Arra az érvre, hogy a közmunkások elsősorban a társadalom legkiszolgáltatottabb rétegéhez tartoznak, azt válaszolták a javaslatot benyújtók, hogy „a közfoglalkoztatotti körbe – vagyoni és szociális helyzettől, valamint nemtől és életkortól függetlenül – bármely álláskereső személy bekerülhet, aki nem jogosult pénzbeli álláskeresési ellátásra. Így a bevezetni kívánt rendelkezés nem korlátozódik egy meghatározott társadalmi csoportra.”

Talán nem kell hosszabban magyarázni azt a köztudomású tényt, amelyet az ombudsman is ekként kezelt és az Alkotmánybíróság is többször megállapított, nevezetesen, hogy a közfoglalkoztatottak túlnyomó többsége alacsony társadalmi helyzetű, alacsony iskolázottságú ember, a közmunka béréből is következően vagyoni helyzetüét tekintve is sérülékeny csoport tagja.

b) A javaslat előterjesztői szerint a lakóhely rendezettsége nem függ az anyagi helyzettől.

Ezzel kapcsolatban sincs szükség hosszas magyarázatra: egy háztartás tisztán tartása éppúgy, mint egy kert rendezettsége tisztítószereket, eszközöket (porszívó, fűnyíró, stb) igényel, a javaslatban szereplő egyéb kitétel (pl. a romos épületek elbontási kötelezettsége) még ennél is nagyobb ívű anyagi ráfordítást. Ezek mind olyan tényezők, amiknek igenis van anyagi vonzata.

c) Azt sem érti a javaslatot alkotó, hogy a lakás higiéniájának ellenőrzése hogyan érintené az illető magánszféráját: „a magánszférához való jog körében az elhanyagolt, rendezetlen lakókörnyezethez való jog nem is értelmezhető”.

Pedig ez sem bonyolult kérdés: az, hogy egy állampolgár magánlakásába bármikor bemehessen egy vadidegen hatósági ember és benézhessen a WC-jébe, nyitogassa a hütőszekrényét, ellenőrizze a fogkeféjének állapotát, a legsúlyosabb beavatkozás az ember magánszférájába.

Nem csak maga az ellenőrzési procedúra sérti a magánszférát, de önmagában az is, hogy a jogalkotó bele akar szólni a közfoglalkoztatott lakásának állapotába, életmódjába, takarítási szokásaiba.

Mint ahogy az AB kimondta:

“Nem fogadható el legitim célként az, hogy a jogalkotó differenciálatlanul, általános jelleggel a közfeladatra történő utalással olyan, a magánszférához való jogot korlátozó különleges életvezetési előírásokat írhat elő, amelyek nem hozhatók összefüggésbe a ténylegesen elvégzendő munka tartalmával. Az általános cselekvési szabadság védelméből következően az állam köteles az egyén szabadságát tiszteletben tartani, az esetleges szabadságkorlátozást pedig racionális érvekkel kell megindokolnia, abba önkényes módon nem avatkozhat be. Ezzel szemben az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a szociális vonásokkal rendelkező speciális munkaviszonynak, a közfoglalkoztatási jogviszonynak a szabályozás logikáján kívülálló, rendszeridegen feltételekkel való megterhelése észszerűtlen, és mint ilyen, önkényes jogalkotói döntésnek minősül.” … “mindezt súlyosbítja, hogy … a foglalkoztatottaknak pusztán egyetlen, vagyoni helyzet szerint, illetve munkaerőpiaci pozíció szerint jól körülhatárolható csoportjára teszi lehetővé a különleges életvezetési előírások megfogalmazását..” (II/1220/2013. AB határozat [79]- [80])

Ezúttal viszont a rendezett lakókörülmények bizonytalan fogalmát megpróbálja konkretizálni a javaslat:

“Közvetlen lakókörnyezetnek” a lakhatás helyéül szolgáló ingatlan (az azon lévő építmény, kert, udvar), valamint a jogszabályban meghatározott, az ingatlanhoz kapcsolódó utcafronti közterület minősül.

Rendezetlen állapotú lakókörnyezet, ha:

a) az ingatlanon hulladék-felhalmozás vagy egészségre káros anyagok tárolása történik,

b) az ingatlanon balesetveszélyes építmény található,

c) az ingatlan elhanyagolt állapota a növényi és állati kártevők, kórokozók elszaporodását elősegíti,

d) az ingatlanról az állatok közterületre kijutása akadálytalanul történik,

e) az ingatlanhasználó az ingatlannal kapcsolatban a helyi önkormányzati rendeletben előírt kötelezettségeket nem teljesíti.”

Összességében álláspontunk szerint a törvényjavaslat hiába definiálta konkrétabban a rendezett lakókörülményeket, attól a korábban alaptörvény-ellenesnek ítélt szabályozás nem lett jogszerű.

1. Elsősorban azért, mert továbbra is hiányzik az ésszerű összefüggés a lakókörülmények és a közfoglalkoztatási jogviszony között, ahogy arra az Alkotmánybíróság is rámutatott. Tehát hiányzik a legitim jogalkotói cél.
2. Másodsorban a definíció még így is lehetőséget enged az érintett lakásának belsejét megvizsgálni, ami a magánlakásának, magánszférájának sérelméhez vezet, megint csak az Alkotmánybíróság határozata értelmében (ld. a c) és e) pontokat).
3. Harmadrészt azzal, hogy az e) pont továbbutal helyi önkormányzati rendeletekben előírtakra, megint tágra nyitja a jogalkalmazói önkény, valamint az ügyintéző magánlakásban történő vizsgálódási lehetőségét, és településről településre mást enged meg egyébként azonos helyzetű, közmunkáért folyamodó állampolgároknak – ezzel a jogbiztonság sérelme is fennáll.
4. Végül továbbra is fennáll az Alkotmánybíróság azon álláspontja, hogy az ilyen jellegű szabályozás diszkriminatív, hiszen köztudomású tény, hogy a közfoglalkoztatottak túlnyomó többségben a társadalom alsó társadalmi rétegéből, rossz vagyoni helyzetű családjaiból kerülnek ki.