"Akinek félnivalója van, az nem baj, ha fél. Sőt!"

2015. június 5-én az Alapvető Jogok Országgyűlési Biztosa hivatala egyik legfontosabb munkájának nevezte azt a közel száz oldalas jelentést, amely a miskolci önkormányzat több, mint két éve zajló jogtipró jogalkotói és jogalkalmazói tevékenységét vizsgálta. És valóban, a szociológiai pontossággal megírt, minden – a TASZ és a NEKI által megfogalmazott – panasszal részletesen foglalkozó jelentés kiemelkedő jelentőségű munka számos szempontból.

Miskolc az ország negyedik legnépesebb városa, megyeszékhely, mely a régióra komoly befolyást gyakorol. A rendszerváltás utáni gazdasági krízis Északkelet-Magyarország iparvárosait érintette legsúlyosabban, a munkanélküliség és szegénység is itt a legmagasabb az országban. Miskolcon a roma lakosság aránya 6-7 % körül mozog. Gyakran ismételt tény, hogy a deprivációval sújtott, teljes létbizonytalanságban élő embereket érintő kirekesztés sokkal nagyobb arányban sújtja a roma, mint a nem roma lakosságot. Ez a számokból úgy is tükröződik, hogy országos szinten a roma lakosság szegénységi rátája tízszerese a nem roma népességének.

Miskolcon a helyzet még egyértelműbb: 13 szegregátumával a város a lakhatási kirekesztés iskolapéldája. A megyeszékhely saját Helyi Esélyegyenlőségi Programmal (HEP) rendelkezik, mely program az EU-s és az állami források lehívásának feltétele. Ez a helyi Esélyegyenlőségi Terv feketén-fehéren leszögezi, hogy a szegénységgel a társadalmi – lakhatási, szociális stb. – kirekesztés is együtt jár. A telepeket vizsgálva elborzasztó adatokkal vázolja a helyzetet: az itt lakó felnőtt lakosság 65%-ának maximum általános iskolai végzettsége van, a bejelentett munkával nem rendelkezők aránya 83%, a tartozással rendelkezők aránya 83%-os.

A nyilvánvalóan tarthatatlan helyzet megoldására a miskolci önkormányzat a dokumentumban meg is fogalmazza a célt: a telepfelszámolásnak a szegénység, a szociális kirekesztődés újratermelődésének megakadályozását kell szolgálnia. A részletesen kidolgozott szociálpolitikai program ismeretében kifejezetten cinikus az önkormányzat ezzel ellentétes, pontosan felépített kirekesztő „hadjárata” városa szegényei ellen, akiket alkotmányellenes rendeletekkel kontrollálva, megfélemlítő, jogtalan razziákkal illetve koncepció nélküli, alternatív lakhatást nem kínáló kilakoltatásokkal igyekszik városából kiűzni.

A HEP-ben foglalt és a valóságban évek óta zajló önkormányzati gyakorlat között feszülő ellentétnek külön pikantériát ad az, hogy az Egyenlő bánásmód törvény (Ebktv) 31.§ (6) szerint egy önkormányzat csak akkor részesülhet állami vagy EU-s forrásokból, ha Helyi Esélyegyenlőségi Programmal rendelkezik. Ennek megfelelően a Biztos a vizsgálat során rá is kérdezett arra, hogy a kapott forrásokat milyen módon fordították a HEP-ben (és az Integrált Városfejlesztési Tervben) célként kitűzött telepfelszámolásra. A 2014 szeptemberében érkezett válasz szerint az elmúlt 5 évben konkrétan nulla forintot szánt az önkormányzat a szegregátumok felszámolására! Kizárólag a szegregált lakókörnyezeten belüli környezetrendezésre, felzárkóztatásra valósítottak meg programot.

A TASZ és a NEKI még 2014 februárjában fordult az ombudsmanhoz a „jóléti razziák” alapjogsértő voltának megállapítását kérve. Mint azt a helyi sajtóból, videókból megtudtuk, a Miskolci Önkormányzati Rendészet, társhatóságokkal és rendőrségi kísérettel együtt olykor 30-40 fős csapattal kezdte meg, már 2013-ban teljes városrészeket ellenőrző körútjait. A kizárólag az elgettósodott területeken, mélyszegénységben élő állampolgárokat sújtó – a mai napig zajló – razziák során a többtucatnyi hatósági személy a családok lakásaiba benyomulva ellenőrzi a háziállat oltási könyvétől a WC-papíron át a kuka meglétét is.

A jogvédők szerint a felhatalmazás nélküli, rendszeres hatósági razziázás a demokratikus jogállami értékek mindegyikét sérti, hiszen korlátozza az ellenőrzött állampolgárok magán- és családi élethez, lakásuk sérthetetlenségéhez való alapjogát és ezáltal az emberi méltóságukat, továbbá a tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való jogukat. Azon személyek tekintetében, akiket az ellenőrzések elköltözésre kényszerítenek, korlátozza a tartózkodási hely szabad megválasztásának jogát is. Mivel a rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy az ellenőrzések aránytalan mértékben érintenek roma származású állampolgárokat, ezért a hátrányos megkülönböztetés tilalmába is ütköznek.

A videófilmben nyilatkozó MÖR vezetője eszerint az erre a célra létrehozott Rendészet feladata a következő: „Ha azt mondom, hogy már tíz emberből ha öt elköltözik, aki nem abba a környezetbe való, akkor már egy nagyon komoly eredményt elértünk. De ha csak kettő, akkor is már eredményt értünk el valamilyen szinten.” A Rendészet vezetője által bevallott önkormányzati elvárás az ellenőrzések kifejezett céljaként tehát azoknak a megfélemlítését jelöli meg, akiket „nem odavalónak” ítél a városvezetés. Ha ezek a mondatok nem lettek volna elég meggyőzőek az ellenőrzések valós célját illetően, az önkormányzat további lépései megerősítették a mélyszegény, főleg roma lakosok szisztematikusan felépített, megfélemlítő kiszorítását a városból. 2014 tavaszán ugyanis a miskolci önkormányzat elfogadta azt a hírhedtté vált rendelet-módosítást, amelyet a helyi média a régóta várt telepfelszámolási programként igyekezett beállítani, de valójában a már megkezdett, a helyi romákat zaklató, Miskolcról való kiűzésüket célzó, soron következő hatalmi lépés volt. Erre utalt a rendelet nyilvánvalóan diszkriminatív kitétele is, amely csak az alacsony komfortfokozatú szociális bérlakásokból kiköltözőket kötelezte a város elhagyására „lelépési pénz” ellenében, miközben a jobb státuszú elköltözőktől nem követelte meg ugyanezt a feltételt. A lakásrendelet módosításával pedig el is kezdődtek a Számozott utcákból, Miskolc egyik szegénynegyedéből a kilakoltatások. A rendelet-módosítás és a kilakoltatási gyakorlat ellen a TASZ újabb panaszt nyújtott be az alapjogi biztoshoz.

Ezeknek az összevont indítványoknak kivizsgálása utánszületett meg tehát az a Jelentés, amelyben az ombudsman súlyos mondatokkal ítéli el a megfélemlítő, a totális állami berendezkedésekre jellemző hatósági razziákat. Az indítványban foglalt alapjogi sérelmeket a jelentés egytől egyig megállapítja, így a tisztességes eljáráshoz, a jogbiztonsághoz, a magánszférához, az emberi méltósághoz való jog, és az egyenlő bánásmód követelményének megsértését is. A dokumentum mind terjedelmében, mind mélységében, hangvételében kiemelkedik a jelentések sorából, hiszen nem gyakran olvasni olyan egyértelmű ombudsmani felszólításokat, mint amellyel jelen esetben a súlyosan jogsértő gyakorlat azonnali megszüntetésére utasít a Biztos. Az önkormányzat két rendeletével kapcsolatban is határozott álláspontra helyezkedik a jelentés: a közösségi együttélésről alkotott rendelet és a lakásrendelet is súlyosan alkotmány- és törvénysértő. Utóbbi rendelet Kúria általi elkaszálása nyomán csak az előbbi diszkriminatív rendeletet támadta meg az alapjogi biztos az Alkotmánybíróságnál, mely eljárás jelenleg is folyamatban van.

A Jelentés arra is felhívja a figyelmet, hogy sem a razziázás, sem a kilakoltatási gyakorlat nem alkalmas mód a szegregátumok felszámolására. A mélyszegénység, a kirekesztettség ugyanis önmagukon túlmutató, rendszerszintű problémák. Az önkormányzatok pedig nem hivatkozhatnak vagyonvédelmi szempontokra, ha döntéseik egy szociálisan rászorult társadalmi réteg földönfutóvá válását eredményezik. Mi több, az Önkormányzati törvényből következő kötelességük szociális lakásgazdálkodással megelőzni a lakosok tömeges hajléktalanná válását. „A szegénység és kirekesztettség komplex problémáinak kezelésére kizárólag megfelelő szakpolitikai eszközökkel van alkotmányos lehetőség” – jelöli ki a biztos az egyetlen jogszerű megoldási utat.

Ehhez képest Kriza Ákos, Miskolc polgármestere külön sajtótájékoztatón jelentette be, hogy folytatják a razziákat, majd bicskanyitogató kedélyeskedéssel erősítette ezt meg a Mokka műsorában is. Arra a riporteri kérdésre, hogy talán azért kell haladéktalanul megszüntetni a razziákat, mert az önkormányzati gyakorlata jogsértő , a polgármester egészen elképesztő választ ad. „A jogosság egy másik kérdés” – reagál Kriza, – ő nem is ért a joghoz, és jogászkodni sem kíván a kérdésben. „Ahol gyerekek szamurájkarddal hadonásznak, szaladgálnak, ott szüntessük meg az ellenőrzéseket? Én ezt nem is értem!” Ha így sem lenne magától értetődő a tömegeket érintő razziák legitimitása, Kriza a fodrászának megerősítő szavait idézve zárja le a kérdést. Eltekintve a cinizmus elképesztő fokától, a polgármester vagy nem érti, vagy nem akarja megérteni azt, hogy a jogállami berendezkedés jogvédelmi alapkövét jelentő ombudsman kimondottan súlyos megállapításai nem egy olyan „véleményt” jelent, melyet az ország negyedik legnagyobb városának polgármestere saját, vagy fodrászának hangulata szerint vesz figyelembe.

Bár az könnyebben megoldható probléma lenne, ha a polgármester valóban pusztán nem értené önkormányzatának jogtipró, az egyébként is kirekesztett, nyomorban élő lakosainak életét megkeserítő, méltóságát sértő intézkedéseinek súlyát, de valójában sajnos nem erről van szó. Sokkal inkább egy tudatosan felépített, szegénységet kriminalizáló politika megnyilvánulásairól, mely politikai irányvonalnak legitimitást ad a kormányzat felsőbb régióiból érkező, és a gyakran hivatkozott, demagógiával megvásárolt „miskolci közvélemény”támogatása is.

„Az ombudsman egy tükör. Ebben a tükörben mindenki saját magát látja, ha valakinek ez a kép nem tetszik, akkor azon változtasson” – mondta Székely László ombudsman. És valóban, ha önmagában egy ombudsmani jelentés nem is kikényszeríthető jogilag, de a legmagasabb fokú alapjogvédelmi intézmény közel százoldalnyi elemzése a megvalósult jogsértésekről meglehetősen komoly bizonyítékgyűjteményként szolgálhat majd egy esetleges perben.

A cikk eredetileg a Kettős Mérce blogon jelent meg.