Befektetés a múltba?
Szerző: Társaság a Szabadságjogokért
Létrehozva: 2014. március 20, csütörtök
Módosítva: 2018. február 8, csütörtök
A posztszocialista átmenet egyik társadalompolitikai célkitűzése volt, hogy az embertelen körülmények között elzárt, a társadalom számára láthatatlanná vált fogyatékos népesség elhagyhassa a bentlakásos intézeteket. Az intézménytelenítésnek vagy kitagolásnak nevezett folyamatot az Európai Unió az összes csatlakozó állam esetében hatalmas összeggel támogatta az első programozási időszakban (2007-2013). A csatlakozók sokszor az orránál fogva vezették Brüsszelt, és a reform helyett a meglévő intézetek fenntartására fordították a forrásokat. Az ENIL riportja a TASZ fordításában.
A vizsgált időszakban a riport szerint Bulgáriában, Magyarországon, Lettországban, Litvániában, Romániában és a Szlovákiában is jelentős összegeket használtak fel nagy létszámú intézetek létrehozására és felújítására az Európai Unió forrásaiból. Szlovákiában 2009-ben döntöttek arról, hogy 99 millió EUR értékben finanszírozzák nagy létszámú intézetek létrehozását. Romániában 41 millió EUR-t fordítottak fogyatékos személyek intézményeinek bővítésére és felújítására, Litvániában 12,5 millió EUR-t költöttek ugyanerre a célra. Lettországban a Rigai Szociális Ellátóközpont fejlesztésére költöttek 2,4 millió EUR-t. Magyarországon legalább 2,5 milló EUR-ból újítottak fel intézeteket fogyatékos emberek számára.
Bár az információk hiányosak, úgy tűnik, hogy Magyarország a régió más tagországaihoz képest kisebb arányban fordította nagy létszámú intézményekre a közösségi forrásokat. A jelentés ugyanakkor kiemeli, hogy jelenleg Magyarországon 6 nagy létszámú intézet bezárása van folyamatban. Sajnálatos, hogy e kitagolási folyamat során akár 25 főt befogadó lakócentrumok kialakítására is sor fog kerülni, ugyanakkor elismerést érdemel az, hogy e programon belül a források túlnyomó többségét kiscsoportos lakóotthonok és személyre szabott lakhatási szolgáltatások fejlesztésére fordítják.
A riport szerint a rossz befektetések legfontosabb okai között a kormányzati koncepciótlanságot, a leromlott intézeti épületek miatti aggodalomból táplálkozó felújítási kényszert, a hiányos EU-koordinációt, a civil társadalom elégtelen befolyását, és az EU-bürokráciában tapasztalt hibás kritérium-rendszereket kell látnunk.