… minden szülő nő megfelelő szülészeti ellátásban részesül!

Egyre több szülészeti osztályt zárnak be az óriási orvos- és szakemberhiány miatt. Az egészségügyi dolgozók óriási terhelés alatt próbálnak helytállni. Ennek legfőbb oka, hogy az állam magára hagyja az egészségügyet és a benne dolgozókat; milliárdok hiányoznak a szektorból évről évre, aminek következményeit egyrészt az egészségügyben dolgozók, másrészt az ellátást kereső nők viselik. 

Szakemberhiány van, folyamatos a túlterheltség és a munkakörülmények sem megfelelőek. A szülésznők és orvosok gyakran nem képesek kellő empátiával és türelemmel közelíteni a páciens felé, valamint sem idő, sem akarat nincs arra, hogy a nemzetközi jógyakorlatokat a magyar kórházak is átvegyék, megtanulják, alkalmazzák. Így a megfelelő szülészeti ellátáshoz való jog sokak számára nem biztosított ma Magyarországon. 

Mi olyan országban szeretnénk élni, ahol valóban mindenki hozzájut az ingyenesen elérhető és egységesen haladó személetű várandósgondozáshoz és szülészeti ellátáshoz. Ahol megfelelő bánásmódban részesítik, és jól felszerelt, elérhető közelségben lévő kórházak fogadják a várandós nőket.

… minden szülő nőnek tiszteletben tartják az emberi méltóságát!

A betegjogi képviselőkhöz leggyakrabban a tiszteletlen hangnem, a kioktató vagy lekezelő kommunikáció miatt érkezik panasz, de sokan kifogásolják a méltánytalan várakoztatást és az információk visszatartását is.  A vajúdás és a szülés során a nők különösen kiszolgáltatott helyzetben vannak; ilyenkor rendkívül meghatározó az, ahogyan az egészségügyi dolgozók megszólítják őket, reagálnak a fájdalmukra, kérdéseikre vagy döntéseikre.

Ez történt ügyfelünkkel, Sárával is, aki otthon szeretett volna szülni, de a tervezettnél korábban indult szülése miatt kórházban hozta világra gyermekét, ahol már kezdetektől nem kapott megfelelő tájékoztatást és tiszteletteljes bánásmódot. A szülése során kinevették, valamint megszégyenítő módon beszéltek vele, majd a gátsérülése utáni félórás beavatkozást kérésére sem végezték helyi érzéstelenítéssel. Az eset után a TASZ jogsegélyszolgálatának segítségével etikai eljárást indított, amelyben a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara megállapította, hogy a szülésznő több etikai vétséget követett el vele szemben. 

A méltatlan bánásmód különösen gyakori perinatális veszteség idején. Az elhunyt magzatot tárgyként kezelik, és előfordul, hogy nem is tájékoztatják a gyászoló családot arról, hogy lehetőségük van a búcsúzásra és az eltemettetésre. Az ilyen helyzetekben tanúsított közönyös vagy méltatlan bánásmód hosszú távon befolyásolja a gyász feldolgozását, az egészségügyi ellátórendszerbe vetett bizalmat, valamint a későbbi gyermekvállalási kedvet.

Mi olyan országban szeretnénk élni, ahol minden szülő nővel és családdal tisztelettel bánnak, senkit nem aláznak meg és senki nem veszíti el a méltóságát csak azért, mert kórházi ágyra került.

… mindenki maga dönt a saját testéről!

Magyarországon a szülő nők döntési szabadsága korlátozott, sőt, túl sokan vannak azok, akik életük egyik legmeghatározóbb élménye mellé traumát is elszenvednek.

Bár az egészségügyi törvény biztosítja az önrendelkezéshez való jogot, a szülést a legtöbb kórházban még mindig orvosi eseményként, nem pedig természetes élettani folyamatként kezelik, amelyben a nő testi autonómiája elsődleges kellene, hogy legyen. Ennek következtében a nőknek gyakran kevés beleszólásuk van a szülés körülményeibe (például abba, kivel szülhetnek, milyen testhelyzetben, milyen beavatkozásokkal). Az intézményi gyakorlatok gyakran nem a nő szükségleteit, hanem a kórházi protokollt szolgálják.

A beleegyező nyilatkozatok túl általánosak. Nem ritka, hogy a vajúdás elején hozzá kell járulni valamennyi lehetséges beavatkozáshoz, anélkül, hogy a nők tisztában lennének azok kockázataival vagy a lehetséges alternatívákkal. Az ilyen gyakorlat társadalmi elfogadottságát megalapozza az az általános nézet, hogy az egészségügyi szakemberek jobban ismerik a nő testét, mint ő maga. Ráadásul, ha megfelelően részletes is a beleegyező nyilatkozat, annak az aláírása nem helyettesíti a folyamatos kommunikációt, a folyamatos tájékoztatást, és azt, hogy minden döntéshelyzetnél legyen valódi lehetőség a beleegyezésre vagy visszautasításra.

Ma már számos kutatás támasztja alá, hogy a szülészeti erőszak súlyos következményekkel jár az érintettek életében, ami befolyásolhatja a későbbi gyermekvállalási kedvet, az anya-gyermek kötődést és a szülés utáni depresszió kialakulását is. Mi olyan országban szeretnénk élni, ahol a szülő nőt partnerként kezelik, és ő hozza meg a saját testét érintő döntéseket a vajúdás és szülés során.

… minden szülő nő pontosan tudja, mi történik vele!

A szülés amúgy is intenzív testi és lelki folyamat, amely fájdalommal, kiszolgáltatottsággal, félelemmel és erős érzelmekkel járhat. A hiányos tájékoztatás még tovább növeli a szülő nők kiszolgáltatottságát. A beavatkozásokat (pl.  gátmetszés, szülésindítás és gyorsítás) sokszor rutinból végzik, nem egyéni mérlegelés alapján, és nem ritka, hogy a nők csak a beavatkozás során értesülnek róluk.

Sokszor meg sem osztják velük a beavatkozás okait, ezért nem értik pontosan, hogy mi történik velük. Egyik ügyfelünk a műtőasztalon fekve, véletlenül tudta meg, hogy altatásban fognak rajta császármetszést végezni, így fel sem tudott készülni a nehéz helyzetre. Panaszt tett a kórháznál, de azt lesöpörték az asztalról. Segítségünkkel bírósághoz fordult, ahol kimondták, hogy a szülő nőnek akkor is joga van a megfelelő tájékoztatáshoz, ha egy beavatkozás elkerülhetetlen és nem dönthet annak szükségességéről.

Mi egy emberközpontú és partnerségre építő szülészeti kultúrát szeretnénk, ahol nem kell bíróságra járni azért, hogy a legalapvetőbb jogainkat tiszteletben tartsák. Ahol természetes, hogy a szülő nők tudják és értik, hogy mire számíthatnak a szülőszobán vagy a nőgyógyásznál.

… a szülő nők nincsenek egyedül a szülés során!

A törvény világosan fogalmaz: a szülő nő jogosult arra, hogy mellette legyen az általa választott kísérő a vajúdás és a szülés teljes ideje alatt. Ennek ellenére számos intézmény indokolatlanul korlátozza ezt a jogot pont abban az élethelyzetben, amikor a támogatás hiánya súlyos testi és lelki következményekkel járhat.

Különösen igaz ez császármetszés esetén, amikor sok helyen rutinszerűen kizárják a kísérőt, pedig a folyamatos érzelmi támogatás bizonyítottan javítja a szülésélményt és az egészségügyi kimeneteleket. Ugyanígy indokolatlanul korlátozzák azt is, hogy a szülő nő az apa mellett egy dúlát is maga mellett tudhasson, holott ma már általánosan elfogadottnak kellene lennie, hogy az apa jelenléte nem „kísérés”, hanem a szülés folyamatának része, így ilyen esetben a kísérő a dúla.

Általános gyakorlat, hogy perinatális veszteség esetén a nőt magára hagyják és nem engedik be mellé a kísérőjét, holott a támogatás ilyenkor kiemelten fontos lenne. A kapcsolattartás megtagadása ezekben a helyzetekben a gyász feldolgozását hosszú távon is megnehezíti.

Az újszülött és az anya elválasztása szintén előfordul a kórházakban, különösen koraszülésnél. Pedig alapvető elvárás lenne annak biztosítása, hogy a szülők és az újszülött 24 órában együtt lehessenek, és még intenzív ellátást igénylő állapotban, a PIC-osztályokon is biztosított legyen a folyamatos kapcsolattartás. Ügyfelünket a szülés után azonnal elválasztották újszülött fiától, majd koraszülöttségre hivatkozva csak napi kétszer fél óra látogatást engedélyeztek neki. A bíróság később egy precedensértékű ítéletben kimondta, hogy az édesanyának joga van a csecsemőjével kapcsolatot tartani, és ez aránytalanul és indokolatlanul nem korlátozható. Emellett az újszülöttnek is joga van ahhoz, hogy legalább az egyik szülője folyamatosan vele legyen.

Mi olyan országban szeretnénk élni, ahol a szülő nő nincs magára hagyva, a kísérő jelenléte természetes a vajúdás és a szülés teljes ideje alatt, és a család együtt lehet a legfontosabb pillanatokban.

… minden szülő nő egyenlő bánásmódban részesül!

A jogsegélyes tapasztalataink alapján a szülészeti ellátásban sok nő túl gyakran találkozik rendszerszintű egyenlőtlenségekkel és hátrányos megkülönböztetéssel. Különösen sérülékeny helyzetben vannak azok, akik valamilyen okból eleve kiszolgáltatottabbak az egészségügyi rendszerben – például a roma nők, a fogyatékossággal élők, a kiskorú várandósok, az egyedülálló anyák, a bevándorló nők, illetve az azonos nemű párok tagjai. Számukra már a várandósgondozáshoz való hozzáférés is gyakran akadályokba ütközhet a földrajzi távolság, az anyagi nehézségek, az egészségügyi személyzet ellenérzései vagy a szervezési problémák miatt.

Az ellátás során sokan méltóságukat sértő bánásmóddal, előítéletekkel, olykor szegregációval vagy problémáik elhanyagolásával szembesülnek. Gyakori az is, hogy a döntések valójában a beteg bevonása nélkül születnek meg. A tájékozott beleegyezés ezért sok esetben csak formálisan érvényesül: a sérülékeny helyzetben lévő nők nem kapnak érthető, részletes tájékoztatást az állapotukról vagy a tervezett beavatkozásokról, illetve nincs valódi lehetőségük kérdezni vagy mérlegelni a döntéseiket. Ez a helyzet félelmet, bizonytalanságot és fokozott kiszolgáltatottságot eredményez a szülés során.

Mi olyan országban szeretnénk élni, ahol a szülészeti ellátásban mindenkit egyenlő tisztelet, biztonság és érthető tájékoztatáson alapuló valódi döntési jog illet meg – kivétel nélkül.

 … minden szülő nő biztonságban érzi magát!

A biztonságos ellátáshoz nemcsak elegendő szakemberre, hanem számonkérhető, minden szülészeti osztályra azonos minőségi előírásokra is szükség van. Jelenleg nem átlátható az, hogy milyen ellátást nyújt egy intézmény: nincs egységes, átlátható mérce az ellátásra, nincs nyilvános adat arról, hogy hány panasz érkezik egy adott kórházra, és azokat hogyan kezelik. A helyi szintű protokollok nem nyilvánosak, ami megnehezíti a szülésre való felkészülést. Az országos szülészeti irányelv csak ajánlásokat tartalmaz, és a felszereltség is nagyban eltérő minőségű kórházanként. 

Habár számos kedvező előírás létezik a szakmai irányelvben, a kórházak továbbra is túlnyomórészt helyi gyakorlatokhoz igazítják az ellátást. Hiába elvárás például a kísérő jelenlétének biztosítása, a szülési terv elfogadása, az aranyórák és a rooming-in, a gyakorlatban ezek nem egységesen valósulnak meg. Az adott intézmény szokásától függ számos “rutin” eljárás is (pl. vénabiztosítás, gátmetszés, evés-ivás korlátozása)

Mi olyan országban szeretnénk élni, ahol a szülészeti ellátás biztonságos, egységes és átlátható. Ahol számon kérhető, kötelező érvényű minőségi előírások vonatkoznak a kórházakra, ahol a panaszokat intézményi bontásban közzéteszik, és ahol a szülő nő joggal bízhat abban, hogy az ellátás minősége nem attól függ, hogy területileg melyik kórházhoz tartozik vagy éppen melyik szakember van műszakban.

… van következménye a jogsértésnek!

Hiába van törvény a szülő nők jogairól, ha megsértik ezeket, annak többnyire nincs következménye. Ma két lehetőség van: panaszt lehet tenni a népegészségügyi hatóságnál vagy az intézmény fenntartójánál, illetve pert indítani a bíróságon. A panasz szinte teljesen hatástalan: a határidőket nem tartják be, és ha ki is mondják, hogy jogsértés történt, annak nincs valós következménye. A bírósági út pedig drága és hosszadalmas, ami elrettenti a legtöbb embert. 

A betegjogi képviselői rendszer sem nyújt valódi segítséget. Az egész országban mindössze 21 betegjogi képviselő dolgozik, miközben 2024-ben több mint 25 ezer megkeresés érkezett hozzájuk. Nemcsak a számuk elégtelen, de gyakran nem is állnak a beteg oldalára, hiszen a kórházzal, az ott dolgozókkal együtt végzik a munkájukat. A TASZ jogsegélyszolgálatának tapasztalatai alapján érdemi segítséget az esetek többségében nem tudnak nyújtani, a panasz megírásában nem segítenek, legfeljebb közvetítenek az egészségügyi szakember és a beteg között. Ha formálisan segítenek is egy panasz megírásában, nem viszik tovább az ügyet, nem képviselik megfelelően a beteg érdekeit.

Ez a helyzet tarthatatlan. Mi olyan országban szeretnénk élni, ahol a jogsértésnek van következménye. Ahol érdemi vizsgálat indul, határidőn belül döntés születik, és ha kell, szankciókat alkalmaznak. Ahol létezik egy független szerv – mint korábban az Egészségbiztosítási Felügyelet –, amely számon kérheti az intézményeket, és ahol az érintett ügyfélként vesz részt a saját ügyében. Ahol nem 21 betegjogi képviselő jut egy egész országra, hanem intézményi szinten elérhetők és helyben tudnak segíteni, amíg a nő a kórházban van. 

A felelős állami szervek – különösen az egészségügyért felelős minisztérium, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő és a kórházfenntartók:

1. Teremtsék meg a feltételeit a betegjogokat tiszteletben tartó gyakorlatoknak és biztosítsák azok ellenőrizhetőségét. Gondoskodjanak arról, hogy a szülő nőkkel tiszteletteljes, emberi hangnemben kommunikáljanak, egyenrangú partnerként kezeljék őket, és a betegjogi panaszokat érdemben, határidőn belül vizsgálják ki.

2. Legyenek egységes, a jó gyakorlatokat országos szintre emelő szülészeti szakmai protokollok, és biztosítsák, hogy azokat minden intézmény ténylegesen betartsa.
   
3. Biztosítsák a nők önrendelkezésének tényleges érvényesülését a szülészetben. Tartsák tiszteletben a szülő nők döntéseit a szülés körülményeiről, beleértve a kísérő(k) személyét, a szülési testhelyzetet és a baba életét nem veszélyeztető beavatkozások visszautasítását.
   
4. Minden szülő nő értse és tudja, hogy az ellátás során mi történik vele. A tájékoztatás legyen előzetes, teljeskörű és egyéniesített, a nőnek legyen lehetősége kérdéseket feltenni.
   
5. Garantálják a folyamatos kapcsolattartást a szülészetben. Biztosítsák, hogy a vajúdás és a szülés teljes ideje alatt a szülő nő mellett lehessen az általa választott egy vagy több kísérő; tegyék lehetővé a császármetszésnél és a perinatális veszteség esetén is a kísérő jelenlétét.
   
6. Biztosítsák az anya és az újszülött zavartalan együttlétét. Tegyék lehetővé a 24 órás rooming-int minden szülészeti osztályon és garantálják a folyamatos kapcsolattartást a PIC-osztályokon is.

7. Teremtsék meg a biztonságos szülészeti ellátás személyi és tárgyi feltételeit. Biztosítsák az elegendő számú, megfelelően képzett szakembert, az egyenlő minőségű felszereltséget és az ellátás átláthatóságot valamennyi szülészeti intézményben.