A NAIH már a vizsgálata elején közölte: a nyilvánosságra tartozik, hogy Sulyok Tamás mit kért a Velencei Bizottságtól
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) kezdeményezésére vizsgálatot indított a Sándor-palota ellen a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH). A hatóság a szervezetnek küldött válaszlevelében szokatlan módon azt is előrevetítette, hogy az eljárás borítékolhatóan azzal az eredménnyel fog zárulni, hogy ki kell adni a köztársasági elnök által a Velencei Bizottságnak küldött megkeresést, és a Velencei Bizottság erre adott válaszát.
Sulyok Tamás korábban azt közölte a nyilvánossággal, hogy a Velencei Bizottságtól kért állásfoglalást a hivatalából történő elmozdításával kapcsolatban, a testület pedig azt válaszolta, hogy sürgős eljárásban vizsgálja a kérdést. A megkeresést és a Velencei Bizottság válaszlevelét azonban a köztársasági elnök nem hozta nyilvánosságra, a TASZ június 5-én benyújtott közérdekű adatigénylésének teljesítését pedig arra hivatkozva tagadta meg, hogy a kért dokumentumokban szereplő érvek „döntés megalapozását szolgáló adatnak minősülnek, és a megismerhetővé tételük mind a Velencei Bizottság, mind a köztársasági elnök álláspontjának az eljárás során való szabad kifejtését, illetve a tevékenységük illetéktelen külső befolyástól mentes ellátását veszélyeztetné”. Fontos lenne viszont, hogy a nyilvánosság megismerje a megkeresés tartalmát, mert ebből derülne ki, hogy Sulyok Tamás milyen veszélyeket lát a tervezett lépésekben és milyen érveket hoz fel saját álláspontja mellett.
A NAIH arról tájékoztatta a TASZ-t, hogy az információszabadság védelmében vizsgálatot indít a Sándor-palota által megtagadott adatigénylés ügyében, és a tájékoztató levélben szokatlan módon előzetes tájékoztatást is közölt a kérdésben elfoglalt jogi álláspontjáról. A NAIH elnöke rögzítette, hogy a köztársasági elnök lemondásának kérdése és az ahhoz kapcsolódó valamennyi körülmény kiemelt közérdeklődésre tart számot, a Velencei Bizottságnak megküldött beadvány és az arra adott válasz pedig közérdekű adat. Bár az információszabadságról szóló törvény alapján a döntéselőkészítő adatok védelme is korlátozza, hogy milyen adatokhoz juthat hozzá a nyilvánosság, a NAIH álláspontja szerint nincs olyan jövőbeli köztársasági elnöki döntés, amit megalapozna a Velencei Bizottságnak megküldött beadvány, és a testület válaszlevele sem bír semmilyen hatással a jövőbeli döntéshozatalra. A Velencei Bizottság nemzetközi szervezetként eleve nem tartozik a magyar információszabadságról szóló törvény hatálya alá, nem lehet tehát a magyar törvény szerinti információszabadság-korlátozási okokra hivatkozva megtagadni az eljárásához kapcsolódóan keletkezett adatok kiadását.
A köztársasági elnök tehát újabb döntés előtt áll: eldöntheti, hogy önként közzéteszi-e az adatokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a nyilvánosság képet kapjon a köztársasági elnök elmozdításának szerinte fennálló jogállamiság-kockázatairól, vagy megvárja, míg a NAIH szólítja fel erre.
A NAIH válaszlevele itt olvasható.