A narkógettó felszámolása

Forrás: Népszabadság 2009. december 17.

Az AIDS világnapján, december elsején Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára felszólalt a Világosságot a jogoknak! (Light for Rights) nemzetközi kampány manhattani rendezvényén. A világnap tiszteletére rövid időre még az Empire States Building fényei is kialudtak – hogy utána újult erővel ragyogjanak fel, az emberi jogok szerepét hangsúlyozandó az AIDS elleni küzdelemben.

„Túl sok helyen, túl sokáig és túl sok embertől tagadták meg a hozzáférést a prevencióhoz és a kezeléshez, az ellátáshoz és a gondoskodáshoz” – jelentette ki a főtitkár, aki szerint a stigma és a büntetőjogi fenyegetés a betegség megelőzésének és kezelésének a legfőbb gátja.

Márpedig a HIV-fertőzés kockázatának leginkább kitett csoportokat gyakran kriminalizálják. Közéjük tartoznak például az intravénás droghasználók: Afrikán kívül minden harmadik HIV fertőzés a tűk és a fecskendők megosztása miatt történik. Ezt a járványt az ENSZ AIDS-ellenes szervezete, az UNAIDS szerint lehetetlen büntetőjogi úton kezelni. A megoldás a hatékony ártalomcsökkentő programokban van. Idetartozik a használt fecskendők begyűjtése és a steril fecskendők hozzáférhetővé tétele – magyarul a tűcsere.

Bár Magyarországon a hírek szerint idén 8 ember halt meg AIDS-ben, és 102 ember fertőződött meg a HIV vírussal, a politika és a média az AIDS világnapja iránt igen gyér érdeklődést mutatott. Az a hír azonban felrázta a sajtót, hogy a Józsefvárosban úgymond „narkógettó” alakult ki.

A Kálvária téri tűcsereközpontnak 1600 kliense van, az utcai fogyasztók körében 70 százalék körüli hepatitis C-fertőzöttséget mértek. A Kék Pont Alapítvány nem véletlenül időzítette erre a napra konferenciáját és sajtótájékoztatóját, abban reménykedve, hogy elnyeri a döntéshozók figyelmét is.

 A VIII. kerületi önkormányzat eddig ugyanis nem volt hajlandó elismerni még a probléma létezését sem. A tűzoltó munkát végző tűcsereprogram egyetlen kerületi fillért sem kapott. Úgy tűnik, az ENSZ főtitkárának New Yorki üzenete nem jutott el a Baross utcáig. Sem a most megválasztott polgármester, sem az ÁNTSZ nem tett nyilvános ígéretet arra, hogy az emberi jogok és a tudományos bizonyítékok tükrében felülvizsgálja a helyzetet, és a civilekkel összefogva hatékony lépéseket tesz a krízis kezelésére.

Sőt a polgármester egyenesen a civileket tette meg bűnbaknak, mint Kreon király a rossz hír hozóját Szophoklész drámájában. Kijelentette: „Józsefvárosba a Kék Pont Alapítvány tűcsereprogramja tömegesen vonzza a drogosokat, akik az alapítvány Kálvária téri irodájában átvett tűket a kerületi közterületeken dobálják el”. Az új polgármester programjában a drogprobléma kezeléséről csak a büntetés vonatkozásában olvashatunk.

Természetesen nem a tűcsere vonzotta a drogfogyasztókat a VIII. kerületbe, hanem fordítva. Már a kilencvenes években kialakult itt az utcai drogfogyasztás szcénája, s ez késztette a szakembereket az állandó tűcserélő hely létrehozására. „Kelletlenül jövök, s nem kellek senkinek. Hisz azt, ki rossz hírt hoz, nem kedvelik sehol” – írja Szophoklész.

Pedig a Kék Pont mindannyiunkat szolgálja. Az Európai Unió és az ENSZ határozottan kiáll a tűcsere mellett, tudományos bizonyítékokkal cáfolva azokat a feltételezéseket, melyek szerint a tűcsere növeli a drogfogyasztók számát. Az Orbán-kormány idején, 2000-ben minden párt által megszavazott nemzeti drogstratégia szerint a tűcsere „az egyedüli hatékony és költséghatékony” módszer a fertőzések megelőzésére az intravénás drogfogyasztók körében. Sok városban, ahol nincs tűcsere, katasztrofális HIV-járvány alakult ki. Márpedig egy HIV-járvány nemcsak emberéleteket venne el, hanem adóforintok milliárdjait is elnyelné. A megelőzés sokkal olcsóbb.

A büntetőjogi szigort is jó párszor kipróbálták már, és mindannyiszor kudarcot vallott. Az olyan nagyvárosokban, mint Zürich vagy Frankfurt, hosszú ideig próbálkoztak a represszióval a hatóságok, mígnem felismerték, hogy hibát követtek el, amikor rendészeti problémának fogták fel azt, ami valójában társadalmi és közegészségügyi probléma. A rendőr azontúl nem bilincsbe verte a droghasználót az utcán, hanem olyan ellenőrzött fogyasztói szobákba irányította, ahol steril körülmények között, orvosi felügyelet mellett adhatta be magának a szert.

Az utcák jelentősen megtisztultak a droghasználattól, a bűncselekmények, a HIV-fertőzések és a halálos túladagolások száma csökkenni kezdett – akárcsak az intravénás heroinfogyasztók száma! Az ilyen szobákban ugyanis lehetőség nyílt rá, hogy kezelő és rehabilitációs programokra irányítsák, illetve lakáshoz és munkához juttassák a klienseket. Márpedig hajléktalanul és munka nélkül nehéz a reintegráció. Svájc mai drogpolitikája nem holmi ultraliberális fellángolás eredménye. A politikusok hosszú évtizedek keserves tapasztalataiból tanulták meg, hogy nem éri meg bűnbakokat keresni, viszont megéri költeni prevencióra, kezelésre és ártalomcsökkentésre.

Magyarországon egyelőre még a probléma létezésének elfogadásáig sem jutottunk el. Kovács Aranka tiszti főorvos például azzal kérdőjelezte meg a Kék Pont felméréseinek eredményeit, hogy a tesztelés anonim volt. Az anonimitás azonban nem csorbítja a hitelességet! Az EU összes országában önkéntességen és anonimitáson alapul a HIV- és a HCV-fertőzöttség felmérése a marginális csoportok körében, hiszen (okkal) rejtőzködő népességről van szó.

Kovács Aranka szerint ez csak egy elszigetelt kisebbség problémája, és egyébként is, a Kék Pont inkább szoktassa le a drogosokat, ne a fecskendőket ossza. Bizonyított tény, hogy a drogfüggők többsége csak hosszú évekig tartó drogkarrier után válik alkalmassá a leszokásra. Kirekeszthetjük, bebörtönözhetjük őket, de ezzel csak azt érjük el, hogy még inkább a társadalom peremére szorulnak, és még súlyosabb ártalmakat okoznak maguknak és a környezetüknek. A HIV és a hepatitis C nem amolyan jól nevelt vírus, ami csak a melegeket, a szexmunkásokat vagy a drogfogyasztókat fertőzi meg, és kulturáltan távol tartja magát a „normális” többségtől. Ezek a csoportok más szociális kapcsolatokon keresztül éppúgy a többség szerves részét képezik.

Egy hepatitis C-fertőzött gyógykezelése évente akár 4 millió forintba is belekerülhet, a tűcsere évente pár ezer forint kliensenként. A közérdek az, hogy a beszerzési bűnözést és a fertőzéseket megelőzendő, minél több ember jusson valamilyen ellátáshoz . Az egyes emberek állapotától és igényeitől függ, hogy ez tűcsere, metadonkezelés vagy rehabilitációs otthon. Egyik sem működhet azonban hatékonyan a büntetőjogi fenyegetés árnyékában.

Én is a VIII. kerület érintett részén élek, tisztában vagyok vele, milyen ártalmakkal jár az utcai drogfogyasztás – mindenki érdeke, hogy ezt a szcénát megszüntessük. Az embereknek joguk van olyan környezetben élni, ahol nem hevernek fecskendők az utcán. De meg kell értenünk, hogy hiába szorítjuk a kerület vagy a város más részeire ezt a jelenséget, megszüntetni rendőri erővel nem lehet. Ne kívánjunk lehetetlent a rendőrségtől.

Hiába áll minden utcasarkon rendőr, ettől nem fog eltűnni az évtizedes nyomor, kiszolgáltatottság és kilátástalanság – márpedig ez a bűnözés és a drogfüggőség motorja. A polgármester meg mintha úgy akarná megszereltetni az autót, hogy megtiltja a motorháztető felnyitását. A narkógettó felszámolásához az út a családgondozáson, a lakhatáson, a munkahelyteremtésen, az oktatáson, a prevención és az ártalomcsökkentésen keresztül vezet. Mindez pénzbe kerül – de sokkal kevesebbe, mint ha nem teszünk semmit.

Sárosi Péter