Világ szexmunkásai, egyesüljetek!

A Női Alapítvány szakmai fórumán felszólaló jogvédők szerint svéd mintára Magyarországon is be kellene vezetni a szexuális szolgáltatásokat pénzért igénybe vevők büntetését. Szil Péter, a Stop-férfierőszak Projekt munkatársa szerint ez a szabályozás Skandináviában sikeresen szorította vissza a prostitúciót. Korábban a Beszélőben (Szexmunka: az emberi jogok margóján, 2006 április-május) már részletesen kifejtettem az álláspontomat ebben a kérdésben, ezúttal ismét úgy érzem, hogy fel kell emelnem a hangomat a kliensek kriminalizációja és a szexmunka jelenségét övező sztereotípiák ellen.

Az egyik sztereotípia szerint a problémák forrása a szexmunkás, aki mint egy kórokozó rombolja a társadalmi mentálhigiénét, és mint veszélyforrást el kell különíteni, ki kell rekeszteni az egészséges társadalomból. Erre a szemléletre jó példát nyújt a Kisalföld februári cikke, amelyben a győri rendőrség büszkén számol be az „utcalányok” ellen indított hajszáról: a civilnek álcázott rendőrök kamerával felveszik a légyottot, majd közbeavatkoznak és előállítják – a prostituáltat. Tavaly 15 nő ellen indult eljárás üzletszerű kéjelgés miatt Győrött, 70 esetben pedig valamilyen közlekedési és köztisztasági előírás megszegése ürügyén jártak el ellenük a rend buzgó őrei. Az ilyen esetek felháborítók, hiszen azokat kriminalizálják, akik a legkiszolgáltatottabbak. A hatóságok attitűdje ma még mindig középkori álszentséget tükröz. Mintha a társadalom erkölcseit próbálná megvédeni a „parázna nőszemélyektől” – holott gyakran éppen ezek a nők szorulnának támogatásra és védelemre, nem beszélve arról, hogy prostitúció nem is létezne, ha nem mutatkozna rá állandó kereslet.

De vajon jelentősen javulna-e a helyzet, ha a rendőrség a klienseket kezdené büntetni a szexmunkások helyett?
Svédországban egy 1999 óta hatályba lévő törvény szerint az a személy, aki szexuális kapcsolatot vásárol pénzért, pénzbüntetéssel vagy hat hónap szabadságvesztéssel büntetendő. Tény, hogy a hivatalos statisztikák szerint azóta jelentősen csökkent a látható prostitúció. A hivatalos statisztikák számára azonban a szexmunkások jelentős része már korábban is láthatatlan volt, és még inkább azzá vált 1999 után, mikor a klienseik védelmében a szexmunkások mindent el is követtek, hogy láthatatlanok maradjanak. Svéd jogvédő szervezeteknél tett látogatásom során volt alkalmam meghallgatni maguknak a svéd szexmunkásoknak a véleményét is ebben a kérdésben – és ők egyáltalán nem lelkesednek ezért a szabályozásért. (A videóinterjú megtekinthető itt!). A szexmunka nem tűnt el, csupán a föld alá szorult, ahol éppen azok érzik magukat sokkal kevésbé biztonságban, akiket a törvény védeni kívánt: a szexmunkások. Sokkal kiszolgáltatottabbá váltak mind a stricik kizsákmányolásával, mind a kliensek erőszakos viselkedésével szemben, sokkal kevésbé fordulhatnak segítségért a hatóságokhoz, mert ezzel a megélhetésüket veszélyeztetik. A rejtőzködésnek különösen káros hatása van a HIV-prevencióra, hiszen hogyan lehetne kondomot és információkat terjeszteni egy láthatatlan csoport számára?

A kliensek büntetésével azonban a fő probléma az, hogy a prostitúcióról a radikális feminizmus által alkotott sematikus és sztereotíp képen alapul, amely nem veszi figyelembe a jelenség komplexitását, és éppúgy sérti a szexmunkások önrendelkezési jogát és emberi méltóságát, mint a hagyományos paternalista előítéletek. Tény: rengeteg dokumentált eset van arra, hogy fiatal lányokat és fiúkat megtévesztéssel vagy fizikai erőszakkal prostitúcióra kényszerítenek. Mindenki egyetért abban, hogy ezzel szemben a hatóságoknak határozottan fel kell lépniük – mint ahogy egyébként a törvényi alapja ma is meg lenne a szigorú fellépésnek. Büntetni kell azokat a klienseket, akik annak ellenére is szexuális kapcsolatot létesítenek valakivel, hogy tudatában vannak: az illető kényszer hatására cselekszik vagyí 18 éven aluli. Ezekben az esetekben azonban nemi erőszakről van szó és nem szexmunkáról! A szexmunka két felnőtt ember kölcsönös konszenzusán alapszik, és nem azonosítható a nemi erőszakkal vagy a kényszerprostitúcióval. Erre a két különböző jelenségre az állam nem adhatja ugyanazt a választ.

A szexipar jóval összetettebb jelenség annál, minthogy pusztán kizsákmányolókra és áldozatokra lehetne felosztani. A kutatások feltárták, hogy számos belépési pont létezik a szexiparba, és csupán a szexmunkások egy részére igaz, hogy gyermekkori bántalmazás vagy felnőttkori kényszerítés áldozatai – másokat életmódbeli, megélhetési vagy éppen szexuális indokok vezérelnek. A munkanélküliség és a létbizonytalanság előkelő helyen szerepel a szexmunkások motivációi között, márpedig ez nem rendészeti probléma. Ezért fontosak az olyan programok, amelyek a szexiparban dolgozó nők és férfiak számára alternatív megélhetési módokat, túlélési stratégiákat próbálnak népszerűsíteni, illetve átmeneti menedéket nyújtanak a kilépők számára. De a szexmunkások összes kliensét „prostitútornak” bélyegezni, és a szexmunkások összességét áldozatnak tekinteni teljességgel élet- és valóságidegen felfogás.

A szexmunka ugyanúgy lehet önként választott foglalkozás, mint bármely más munka a szolgáltatóiparban. A szexmunkás éppúgy hozhat felelős döntéseket a saját életéről, mint egy pincérnő vagy bolti eladó: hallgassuk hát meg, hogy ő mit gondol és mit akar, ahelyett, hogy magasztos eszmék nevében gyermekké alacsonyítsuk és helyette akarjunk döntéseket hozni.

A TASZ ezzel a szemlélettel alapította meg a Szexmunkások Érdekérvényesítő Hálózatát (SWAN), amelynek ma már 16 országból van tagszervezete. Célunk az, hogy ne morális érdekcsoportok (a „megmentünk-ipar”) határozzák meg a szexmunka szabályozását, hanem azok, akik a leginkább érintettek abban. Tegyük képessé a szexmunkásokat arra, hogy megvédjék érdekeiket, létrehozzák érdekvédelmüket, szakszervezeteiket, amelyek segítségével összefoghatnak mind a kizsákmányoló stricikkel, mind a korrupt hivatalnokokkal, rendőrökkel szemben, és legális jövedelemre tehetnek szert. A szexmunkások önszerveződése és a hatóságokkal való partnersége kulcsfontosságú abból a szempontból is, hogy felvegyük a harcot az emberkereskedelemmel, a kényszerprostitúcióval, a kiskorúak kizsákmányolásával szemben, és biztosítsuk a higiéniai és közegészségügyi szempontok érvényesülését.

Sárosi Péter

Népszabadság, 2009. június 26.