Magyar jelentés nélkül zajlik az ENSZ AIDS-Közgyűlés
Öt évvel a HIV/AIDS Elköteleződési Nyilatkozat, az AIDS elleni harc legfontosabb dokumentumának elfogadása után az ENSZ-tagállamok újabb rendkívüli közgyűlést szentelnek a járvány elleni küzdelemnek, amelyen megvizsgálják, hogyan teljesítették-teljesítik az államok a Nyilatkozatban vállaltakat. A TASZ szerette volna megismerni a magyar országjelentést, de kiderült, nem készült ilyen: a UNAIDS honlapján a ’H’ betűhöz görgetve csak Haiti és Honduras országjelentésével találkozni.
ENSZ-KÖZGYŰLÉS A HIV/AIDS ELLENI KÜZDELEMRŐL – MAGYARORSZÁG ÚGY ÉRZI, NINCS MIT MONDANIA
Magyarország évek óta abban a hitben ringatja magát, hogy nincs veszélyben, itt nem lesz járvány. Hazánk akkor szüntette meg a Nemzeti AIDS Bizottságot, amikor minden ENSZ-tagállam létrehozott egyet, akkor jutott eszébe Nemzeti AIDS Stratégiát alkotni, amikor az összes érintett civil szervezet verte az asztalt, hogy nincs, de a jó egy évig készülő, szűk 15 oldalas stratégia konkrétumot egyáltalán nem tartalmaz, és akkor csökkentette az AIDS elleni küzdelemre fordított forrásokat, amikor a térségben a hagyományosan alacsony fertőzöttségű országokban is nőtt a HIV esetek száma.
Hivatalos becslések szerint 2005-ben Kelet-Európában és Közép-Ázsiában 1.6 millióra nőtt a HIV pozitívok száma, és közülük négyből három 30 év alatti. Hazánkban ugyan kevésbé drasztikus az emelkedés, de míg 2003-ban 63, 2005-ben már 102 HIV esetre derült fény. A kezdetektől fogva 1281 esetről tudunk , a WHO/UNAIDS becslései szerint viszont a valós szám ennek akár az ötszöröse is lehet, a határainknál pedig a világ leggyorsabban terjedő HIV-járványa dúl: Ukrajna lakosságának 1%-a HIV pozitív.
Az ENSZ Nyilatkozatban vállaltak szerint hazánknak:
– 2003-ig ki kellett volna dolgoznia és azóta működtetnie kellene multiszektoriális AIDS stratégiáját és finanszírozási tervét;
– 2003-ig ki kellett volna jelölnie a nemzeti célokat, határidőkhöz kötött prioritásokkal;
– 2003-ig azonosítania kellett volna a HIV fertőzés veszélyét növelő faktorokat, és e faktorokat ellensúlyozó lépéseket kellett volna kidolgoznia;
– 2005-ig a munka világát célzó prevenciós programokat kellett volna kidolgoznia és megvalósítania;
– 2005-ig gondoskodnia kellett volna arról, hogy a migránsok számára is legyenek megfelelő prevenciós programok;
– 2005-ig a hatékony prevenciós programok széles skáláját kellett volna kidolgoznia, valamint biztosítania kellett volna azok működését;
– a civil szervezetek, és különösen a HIV pozitívok szervezeteinek a részvételével rendszeresen monitoroznia kellett volna országos szinten a fenti célok megvalósulását és a stratégia és küzdelem előrehaladtát.
E vállalások közül egyik sem teljesült: prevenciós programok alig vannak, a hatékonyságukat senki sem ellenőrzi, prioritások és éves munkaterv nincs, a Stratégia végrehajtásáért senki sem felel és forrásokat sem rendeltek mellé – energiát az illetékesek egyedül arra fordítanak, hogy az időnként felbukkanó riasztó eredmények jelentőségét eltussolják.
