Utóvizsgán bukott meg a Belügyminisztérium a vagyonőr törvénnyel
A Belügyminisztérium azt a ritka, ám kétes dicsőséget mondhatja magáénak, hogy általa ugyan hét év különbséggel, de azonos tárgyban beterjesztett és elfogadott törvények közül mindkettőt az adatvédelmi szabályok hiányosságai, a magánszféra semmibe vétele miatt minősítette alkotmányellenesnek az Alkotmánybíróság. Lássuk be, bár nem példanélküli az eset, de nem kevés kell ahhoz, hogy valaki utánuk csinálja. A rendkívüli teljesítmény elismeréseként a Belügyminiszternek és az Országgyűlés két illetékes bizottsági elnökének díszkötéses alkotmányt ajándékoztunk.
Az Alkotmánybíróság 2004. júniusában határozatot hozott a vagyonőrtörvényről. Az AB azért állapított meg mulasztásos alkotmánysértést, mert „a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jogot sértő alkotmányellenes helyzet jött létre annak következtében, hogy az Országgyűlés nem állapította meg a vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamaráról szóló 1998. évi IV. törvényben a személy- és vagyonőri tevékenység körében a titoktartási kötelezettséget és az adatkezelési szabályokat”.
A Belügyminisztérium először a régi vagyonőrtörvény módosításával próbálkozott, de olyan súlyos hiányosságai voltak a tervezetnek, hogy inkább egy teljesen új változatot terjesztettek a Parlament elé. Az Alkotmánybíróság által megadott határidőn jóval túllépve kezdte meg az Országgyűlés az új vagyonőr törvény tárgyalását és májusra el is fogadták, azonban Mádl Ferenc élve államfői jogkörével 2005. május 20-án a törvényt az AB-nak előzetes normakontroll céljából megküldte. A volt államfő, az új törvényben megint csak az adatvédelmi szabályok elégtelenségét, különösen a közönség számára nyitvaálló magánterületeken (bevásárlóközpont, áruház, mozi, színház, stb.) működtetett térfigyelő rendszerekre vonatkozó szabályokat kifogásolta.
Az AB hétfői határozatában!!! immár az új törvényt minősítette alkotmányellenesnek több okból is. A határozatban a testület azontúl, hogy a jogalkotókat sokadszorra is figyelmeztette, hogy „a célhozkötöttségből következik, hogy a meghatározott cél nélküli, „készletre” történő, előre nem meghatározott jövőbeni felhasználásra való adatgyűjtés és tárolás alkotmányellenes” , számos olyan megállapítást tett, amely a kamerás térfigyelés témájában a jövőben megkerülhetetlen lesz.
A teljesség igénye nélkül néhány szempontot kiemelünk az AB friss határozatából:
„A kamerával megfigyelt létesítmények (magánterület, illetve a magánterületnek a közönség számára nyitva álló része) jellegével kapcsolatban hangsúlyozandó, hogy a Törvény nem tesz megszorítást, vagyis: a megfigyelés bárhol megvalósulhat.” − azaz a rendkívül felületes szabályozásnak köszönhetően a törvény hatályba lépése esetén arra is módja lett volna a vagyonőröknek, hogy mosdókat, öltözőket, próbafülkéket kamerával felszereljenek és az embereket ott is szemmel tartsák.
„ Az elektronikus úton történő megfigyelés tehát alkalmas arra, hogy a magánszférába behatoljon, intim (szenzitív) élethelyzeteket rögzítsen akár olyképpen, hogy az érintett nem is tud a felvételről, vagy nincs abban a helyzetben, hogy mérlegelhesse az ilyen felvételek megengedhetőségét és azok következményeit. Az így végzett megfigyelés a magánélethez való jog sérelmén túl – szélesebb és mélyebb értelemben – az emberi méltósághoz való jogot általában is érintheti. A magánszféra lényegi fogalmi eleme éppen az, hogy az érintett akarata ellenére mások oda ne hatolhassanak be, illetőleg be se tekinthessenek. Ha a nem kívánt betekintés mégis megtörténik, akkor nemcsak önmagában a magánélethez való jog, hanem az emberi méltóság körébe tartozó egyéb jogosultsági elemek, mint pl. az önrendelkezési szabadság vagy a testi-személyi integritáshoz való jog is sérülhet.
Mivel a magánszféra nem szűkül le a magánlakásra és az ahhoz tartozó területre, a jogi szabályozás során figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a betekintésre alkalmas biztonságtechnikai rendszerek működési körén belül a magánszféra védelme szempontjából érzékeny területek is előfordulhatnak. A Törvény vizsgált rendelkezései ugyanakkor ilyen megkülönböztetést nem tesznek; a szabályozás egységes: elektronikus megfigyelőrendszer minden olyan esetben működtethető, amikor a személy- és vagyonellenes jogsértések észlelése más módszerrel nem érhető el”.
„Az emberi méltóságot érintő alapjogi korlátozást – a vagyonőrzési feladatok ellátása körében – egy másik alapjog, nevezetesen a tulajdonhoz való jog érvényesülése illetőleg védelme önmagában nem indokolhatja. Az a törvényi feltétel, miszerint az érintett személynek az alapjogi korlátozáshoz ráutaló magatartással történő hozzájárulása akár ahhoz is elegendő, hogy őt intim helyzetben megfigyeljék, sérti az emberi méltósághoz való alkotmányos alapjogot. Az ugyanis, hogy mi minősül ráutaló magatartásnak, esetenként változó, amely önkényes jogértelmezésre is lehetőséget ad, mert a vagyonőr belátásától teszi függővé a törvényi feltétel bekövetkezésének vagy elmaradásának megállapítását. […] Az Alkotmánybíróság mindezeken túlmenően megjegyzi: a tulajdont érintő jogsértések kiküszöbölésére, kriminális magatartások megelőzésére számos más olyan eszköz áll rendelkezésre, amely az emberi méltóságot nem sérti, ugyanakkor a tulajdon technikai értelemben vett védelmét hatékonyan megoldja”.
Az AB megállapította, hogy a törvényben „a felvétel harminc napos tárolási időtartama a személyes adatok védelméhez való jog aránytalan korlátozását eredményezi. Ha a megfigyelőrendszer működtetése hatékony és előírásszerű, akkor harminc napnál lényegesen rövidebb idő alatt kell kiderülnie, hogy történik-e felhasználás, vagyis, hogy indul-e valamilyen hatósági eljárás”.
Az Alkotmánybíróság egy olyan kérdésben hozott most határozatot, amely mindenkit érint, hiszen már alig találunk olyan boltokat, áruházakat, ahol ne működnének biztonsági kamerák. A döntés hozzájárulhat a magyarországi privacy kultúra megerősödéséhez, és ráébresztheti a jogalkotót, hogy az emberi méltóságot és a személyes adatok védelmének alkotmányos jogait nem lehet figyelmen kívül hagyni. Mindazonáltal a térfigyelés kérdésének megítélésében Dr. Kukorelli István alkotmánybíró párhuzamos indokolásával értünk egyet, és ezt az álláspontot tartottuk volna megfelelő kiindulási pontnak az államfői beadvány és a törvény vizsgálatakor.
„A biztonsági kamerák léte a folyamatos láthatóság érzetét kelti az emberekben, ami a megfigyelőknek (az állami intézménynek vagy a piaci élet szereplőjének) automatikusan hatalmi pozíciót biztosít. Nem tudhatjuk biztosan, hogy figyelnek-e bennünket, de abban biztosak lehetünk, hogy ez bármikor megtörténhet. […] A Törvény lehetővé teszi a magánszférában történő kamerás megfigyelést, és annak legitim céljaként a vagyonvédelmet jelöli meg (30. §). Az Alkotmánybíróságnak azt is vizsgálnia kellett volna, hogy az elektronikus megfigyelés a megjelölt cél elérése érdekében valóban szükséges-e vagy az más, kevésbé jogkorlátozó eszközzel pótolható. Álláspontom szerint a törvényhozó a vagyonvédelem érdekében az Alkotmány 54. § (1) bekezdése által védelemben részesülő magánszférához való jogot és az Alkotmány 59. §-ben biztosított információs önrendelkezési jogot nem a lehető legkisebb mértékben korlátozó eszközt választotta. Léteznek az emberi méltóság ezen aspektusait szűkebb körben és kevésbé korlátozó, mégis hatékony eszközök a vagyonőrzési célok megvalósítására (például elektronikus áruvédelem, címkék, termékfigyelők, stb.). […] Sokat kockáztatunk, ha a megfigyelő berendezéseket működtetők önkorlátozására számítva eltekintünk annak alapos vizsgálatától, hogy valóban nélkülözhetetlenek-e életünknek ezen a területén a biztonsági kamerák”.
