A gondnokság alá helyezett személyek választójogáról

Verdes Tamás cikke a Magyar Narancs 39. számában jelent meg.

Túl a peremen
A gondnokság alá helyezett személyek választójogáról


’98-ban a Fideszre szavazott volna, mert tűrhetetlennek tartotta, hogy a forradalom leverésében tevőleges részt vállaló egykori pufajkás újra hatalomra jusson. 2002-ben az MSZP-re, mert nógrád megyei őslakosként a helyiekkel szeretett volna tartani. 2006-ban Gyurcsány meggyőzte, hogy változni fognak a dolgok. Amikor egy alkalommal szavazni ment, a választást felügyelő bizottság munkatársai tudtára adták, hogy nem szavazhat, és udvariasan megkérték, hogy távozzon.

*

Az alkotmány 70. § (5) bekezdése értelmében „[n]incs választójoga annak, aki jogerős ítélet alapján a cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság... alatt áll.” Az alkotmányjogász szerint a nem teljesen cselekvőképes személyek esetében a „választójog természetes korlátairól” van szó, amelyek „indokoltak, szükségszerűek, és a társadalom szűk körét érintik” (Dezső Márta és Tóth Zoltán: Választás és választási eljárás. Budapest, Rejtjel, 2002.) A lakonikus megjegyzés utolsó állítása aligha vitatható: ma Magyarországon mintegy 60 ezer gondnokság alá helyezett – mentális problémákkal élő, értelmi fogyatékos vagy szenvedélybeteg – felnőtt korú személy nem vehető fel a választói névjegyzékbe. De ha a választójog megtagadásának alkotmányossága per defitionem megkérdőjelezhetetlen is, abban már okkal kételkedhetünk, hogy a számos országban – például Kanadában, Írországban, Olaszországban vagy Svédországban – túlhaladott korlátozás „természetes” vagy „szükségszerű” volna. Úgy vélem, a legkevésbé sem az. Hovatovább azt gondolom, hogy e korlátozást teljes egészében törölnünk kellene alkotmányunkból.

*

A korlátozás fenntartásának hívei a cselekvőképtelen személyek belátási, mérlegelési képességének hiányára, manipulálhatóságukra hivatkozhatnak. Érvelésük szerint a politikai pártok programjai közötti választás megfontolt mérlegelést igénylő kognitív tevékenység, a szavazás pedig felelős döntést követelő, következményekkel terhes aktus. Mivel az értelmi fogyatékos és mentális zavarokkal élő, és a polgári törvénykönyv rendelkezéseinek megfelelően cselekvőképtelennek minősített, gondnokság alá helyezett személyek nem rendelkeznek a megfelelő képességekkel, s „a választáshoz szükséges önálló akarat kialakítására képtelenek” (lásd: Dezső Márta: A választási rendszer. In: Alkotmánytan. Budapest, Osiris, 1998.), választójoguk megalapozottan korlátozható. Elismerem: az érvelés logikus és koherens, s azt sem tagadom, hogy meglévő tapasztalati elemekből táplálkozik. Ez nem mond ellent annak az állításomnak, hogy logikája antidemokratikus, tapasztalati bázisa pedig félrevezető.
A korlátozást három okból tartom antidemokratikusnak.
Először: logikájából következik, hogy két felnőtt, büntetlen előéletű állampolgár között személyes tulajdonságaikra – s nem tetteikre – való hivatkozással különbséget lehet tenni abban a tekintetben, hogy a köz ügyeiben joguk van-e szót kérni. A különbségtétel nyomán egyikük véleménye érvényteleníthető, ő maga pedig kivethető az állam politikai közösségéből. E felfogás szerint egy cselekvőképtelen személy nem formálhat megalapozott politikai véleményt, ha pedig mégis, akkor e véleményének a politikai közösség számára nem lehet jelentősége. Az agorafóbiás politológus – ha gondnokság alatt áll – nem lehet meggyőződéses szabadelvű vagy szociáldemokrata szavazó pusztán azért, mert irtózik a tömegtől. Az értelmi fogyatékos apa nem lehet a hagyományos családi értékeket valló kereszténydemokrata s az e politikai felfogást képviselő pártokat voksával támogató választópolgár azért, mert értelmi fogyatékosnak minősítették, és ezt követően gondnokság alá helyezték. A korlátozás feltételezi, hogy az érintettek megbuktak azon a vizsgán, amelyen politikai érettségüket mérték meg. A demokratikus berendezkedés egyik lényegi tartópillére azonban az, hogy ilyen vizsga elé senkit nem állítunk, s minden felnőtt polgár szava ugyanazzal a súllyal bír.
E szót a honi alkotmány megvonja cselekvőképtelen állampolgáraitól, ezen keresztül pedig egy szociológiailag körülírható csoportot akadályoz meg abban, hogy véleményét kifejezze, érdekeinek érvényt szerezzen. A cselekvőképtelennek minősített személyek szavazatainak elnyeréséért politikusainknak nem kell megküzdeniük. A releváns jóléti vagy polgárjogi szolgáltatások fejlesztésére vagy reformjára éppen felhasználóik nem ösztönözhetik választott képviselőinket. Másodszor tehát azért antidemokratikus a korlátozás, mert következménye a politikai pártok programjainak tartalmi szelektálódása és a demokratikus akaratképzés – többnyire láthatatlan, mégis létező – torzulása.
Közhely, hogy a demokrácia nem csupán politikai intézményrendszert jelent, hanem egy modern nemzet számára saját közössége kimunkálásának legfontosabb iskoláját. E tanulási folyamat konfliktusokat és vitákat hoz felszínre, és a konszenzuskeresés, a közös döntések meghozatalának hatalmas és komoly téteket rejtő játékát tartja mozgásban. Valamely csoport kívül maradása a közös tanulást károsítja, hiszen a többség egy lehetséges tapasztalattal és megannyi szemponttal lesz szegényebb. A kívül maradók nem csak sokszoros megaláztatásként élik át helyzetüket, ennél többet veszítenek. Választójog nélkül nem érdemes elsajátítaniuk a vitatkozás és a közös döntéshozatal vagy éppen a kompromisszumok keresésének gyakorlatait, az ehhez szükséges jogosítvány hiánya pedig elszakíthatja közösséghez tartozásuk érzelmi szálait. Hiszen választott politikai értékrendünk és annak képviselői melletti elköteleződés nem csupán kognitív döntés, hanem sokféle érzelemmel telített odatartozás egy tágabb közösséghez, ezen keresztül pedig az állampolgárok összességéhez. A politikai jogaiktól megfosztottak – különösen akkor, ha nem számíthatnak jogaik visszaszerzésére – hajlamosak lehetnek elfogadni és belsőleg magukévá tenni függő helyzetüket, és természetesnek fogadják el kirekesztettségüket. Az apátiát és a beletörődést nagyon sokszor az értelmi fogyatékosság és a mentális zavarok immanens vonásának tekintik. Úgy vélem azonban, hogy sokkal inkább a közösségéből kiszorult ember kényszerű válaszáról van szó. Harmadszor tehát azért antidemokratikus a korlátozást, mert a nemzeti együvé tartozás legfontosabb gyakorlatából rekeszti ki a cselekvőképtelennek nyilvánított személyeket, s miközben szegényebbé teszi demokratikus mindennapjainkat, torzítja a kirekesztettek személyiségét.

*
A korlátozást övező konszenzus ereje éppen e kirekesztettségből táplálkozik. Jól tudjuk: az általános és egyenlő választójog intézménye a nyugati társadalomfejlődés talán legfontosabb, az elmúlt kétszáz évben példátlanul kiszélesített tartópillére, amely kevesek kiváltságából (majdnem) mindenki jogává vált. A politikai jogokért folytatott harcok a közös döntésekben való részvétel elismertetésére és a teljes jogú állampolgáriság megszerzésére törekedtek. Nagyon leegyszerűsítve: szavazati joga azoknak lett, akik képesek voltak e jogot megszerezni maguknak. A választójog feletti rendelkezés és a társadalmi tagság problematikája tehát egymástól elválaszthatatlanok. Az alkotmányos korlátozás széles körű legitimitásnak forrása nem a cselekvőképtelen személyek belátási képességének alacsony fokában, hanem társadalmi helyzetükben keresendő.
Kik a gondnokoltak? A rendszerváltás forgatagában munkáját vesztett és az alkoholban menedéket kereső, hajléktalanszállóról közkonyhára vándorló, végül pszichiátriai otthonba kényszerített középkorú történelemtanár; a fővárosban született, családja által magára hagyott és ma egy határszéli tömegintézményben századmagával elszállásolt értelmi fogyatékosnak minősített nő; a lakásmaffia áldozatává vált lipótvárosi özvegyasszony, akit a helyi önkormányzat tanácsára idősotthonban helyeztek el; a családjában élő Dawn-kóros fiatalember, akit szüleinek azért kellett gondnokság alá helyeznie, mert a támogatásokban illetékes hivatali ügyintéző nem fogadta el „egy szellemi fogyatékos” aláírását. A példák sorolhatók. Egymástól merőben eltérő és változatos életpályákat futnak be; közös tulajdonságuk abban áll, hogy családi és rokoni kapcsolataik megszűntek vagy veszélybe kerültek, a nyílt munkaerőpiacon mára képtelenek megkapaszkodni, és kívülre kerültek a társadalom belakott és közös terein. Többnyire nem tartoznak olyan peremre szorult – etnikai vagy lokális azonosságtudattal rendelkező – kisebbségekhez sem, amelyek kirekesztettségükben is közösséget találnak, és legalább egymás számára menedéket nyújtanak. A gondnokoltak a társadalom peremén túl élnek: tömegintézményekben összezsúfolva vagy lakásuk falai közé szorítva. Olyan „kisebbséget” alkotnak, amely nem rendelkezik e csoportok hagyományos vonásaival: kirekesztettségük más és más, jogfosztottságuk azonban közös. Vagyonuk felett nem rendelkezhetnek, önállóan nem házasodhatnak és nem válhatnak, gyermekeiknek csak gondnokuk beleegyezésével választhatnak nevet, a maguk jogán szerződést nem írhatnak alá, a demokratikus választásokon nem szavazhatnak. A kivetettség e mély állapotában a gondnokoltak aligha szervezhetik magukat közösségé, jogaikat aligha követelhetik ki – ehhez ugyanis a minimális feltételek is hiányoznak.

*

Mikor azonban az olvasó kézbe veszi a lapot, egy lépéssel már közelebb kerültünk e feltételek megteremtéséhez. Az országgyűlés szeptember 21-én fogadta el az új polgári törvénykönyvet, s ezzel a cselekvőképesség és a gondnokság alá helyezés új, az emberi jogokra és az érintettek autonómiájára érzékenyebb szabályait fogadta el. Ezzel pedig lehetőséget teremthet a szabadságjogok indokolatlan korlátainak részbeni érvénytelenítésére. Az új szabályozás nem teszi majd lehetővé, hogy valamely személyt teljes mértékben cselekvőképtelennek nyilvánítsanak, és polgári jogunkat egy merőben új, nyugat-európai és angolszász találmánnyal gazdagítja: a támogatott döntéshozatal intézményének bevezetésével olyan konstrukciót teremt, amely az érintetteknek úgy garantálja jogaik és érdekeik védelmét, hogy polgári státusukat teljes egészében megőrzi. Annak ellenére, hogy a védelem e módjához – s ettől jó okkal tarthatunk – talán kevesen férnek majd hozzá, és sokak társadalmi tagságában nem okoz majd érzékelhető fejlődést, e módosítást nagyon komoly előrelépésnek tartom. Olyannak, amelyet továbbiaknak kell követniük.
A civil jogok kiterjesztését a politikai jogok elismerésének kell kísérnie. A ma (még) gondnokság alá helyezett személyek állampolgáriságának helyreállításához az út az érintettek politikai lényként való tudomásul vételén keresztül vezet. Csak másokkal egyenjogú emberektől várható ugyanis, hogy saját lábukra álljanak és közösségük dolgaiban tevőlegesen részt vállaljanak. És csak velünk egyenrangú embereknek lehet valóban segítséget és támogatást nyújtani. Aligha tagadható, hogy a mentális zavarokkal vagy értelmi fogyatékossággal élő állampolgároknak támogatásra van szükségük ahhoz, hogy munkát találjanak és másokkal közösen éljenek. De a jogfosztásra alapított „szociális gondoskodás” nem más, mint a paternalizmus törvényekkel körülbástyázott önhazugsága. E zsákutcából az alkotmány módosításán keresztül vezet a kiút.

Keretes rész
Egy per

Az Emberi Jogok Európai Bíróságán 2006. szeptember 1-én indított, K. A. c. Magyarország, 38832/06. számon iktatott beadványában egy gondnokság alá helyezett magyar állampolgár indított pert hazánk ellen: választójogának alkotmányos korlátozása ellen kért döntést. Az Emberi Jogok Európai Egyezménye első kiegészítő jegyzőkönyve 3. és az egyezmény 14. cikkére hivatkozva kérte, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy választójogának gyakorlásakor hátrányos megkülönböztetés érte. Az ügyben mindeddig nem született ítélet.

Megosztás

Kapcsolódó hírek

Az elzárás politikája - Verdes Tamás írása a Magyar Narancsban

Verdes Tamás írása a Magyar Narancs legutóbbi számában jelent meg. A cikk a hazai társadalompolitika jogfosztó mechanizmusairól, és az értelmi fogyatékos, autista és halmozottan fogyatékos emberek és családjaik kirekesztődéséről szól.

A mozgáskorlátozottak és az idősek választójogát támadja a kormány

A személyes megjelenéshez kötött választási regisztráció előre nem látható nagyságú tömeg számára teheti lehetetlenné, hogy éljen választójogával. Az idősek, mozgáskorlátozottak, várandós anyák is csak akkor kérhetnek mozgóurnát, ha már előtte túlestek a személyes megjelenést követelő feliratkozáson.

Választójogot minden fogyatékos állampolgárnak!

Elismerésre vár a gondnokolt állampolgárok választójoga. A korlátozás miatt Magyarországot elmarasztalta az Emberi Jogok Európai Bírósága, ezért a kormánynak változtatnia kell a jogsértő helyzeten. Az új Alaptörvényból kirajzolódó megoldást elemzi a Központ a Fogyatékos Emberek Jogaiért Alapítvány és a TASZ közös filmje.