A magyar kormány és az ő alaptörvénye

A Velencei Bizottságnak az Alaptörvény negyedik módosításáról szóló jelentéséhez fűzött kormányzati kommentár rámutat arra, hogy a magyar kormány egyrészről játékszernek, másrészről saját hatalma biztosítékának tekinti az alkotmányt. Az Eötvös Károly Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért a parlamenti ülésszak zárásaként a Kormány Alaptörvényhez való viszonyát elemezte.

A kormány a Velencei Bizottság jelentéstervezetéhez fűzött kommentárjában a védhetetlent védte. A cáfolatért kiáltó kijelentések elemzésénél tanulságosabb azonban, ha a kommentár alapján feltárjuk, hogyan is viszonyul a Kormány a maga által, a saját céljaira alkotott és a nemrégiben negyedszer is módosított, „gránitszilárdságú” Alaptörvényhez.
• A Kormány egyik érvelési módszere, hogy bagatellizálja a negyedik módosítás által bevezetett új alaptörvényi rendelkezések jelentőségét, például inkább morális, mint normatív tartalmúnak, illetve deklaratív, politikai, vagy szimbolikus természetűnek minősítve azokat. Csakhogy egy alkotmány rendelkezéseit nem lehet úgy olvasni, hogy azoknak egyáltalán nem tulajdonítunk normatív tartalmat.
• Az Alaptörvény egyes rendelkezései között a kormánytöbbség által teremtett ellentmondásokat a kommentár néhol úgy próbálja feloldani, hogy az egyik érintett rendelkezést önkényesen pusztán szimbolikus jelentőségűnek minősíti, míg a másikat továbbra is normatív rendelkezésként kezeli. Vagyis a kormánytöbbség nem elégszik meg az Alaptörvény pillanatnyi igényei szerinti átírásával, hanem önkényesen súlyoz is annak rendelkezései között.
• A kommentár jól mutatja, hogy a Kormány elképzelései szerint az alkotmányba a megfelelő többség birtokában bármilyen rendelkezés belefoglalható, és az alkotmány tételes rendelkezéseinek nem kell megfelelniük az alkotmány mögött álló igazoló elveknek. Ez a megközelítés azonban alapjaiban téves.
• Egyes fejezetekben a Kormány azzal védekezik, hogy az Alaptörvény vitatott szabálya, ha együtt olvassuk a végrehajtására megalkotott törvényi rendelkezésekkel, már nem érdemli meg a Velencei Bizottság által megfogalmazott kritikát. Azonban az alkotmányi rangú rendelkezések értelmezése nem történhet az alkotmánynál alacsonyabb szintű jogszabályok alapján. A Kormány, amikor így tesz, felcseréli az alkotmány és az alacsonyabb szintű jogforrások hierarchikus sorrendjét, ami végső soron az alkotmány alapvető funkciójának tagadását jelenti.
• A fentihez hasonló megoldással él a Kormány akkor is, amikor az Alaptörvény rendelkezéseit a folyamatban lévő jogalkotás fényében tartja védhetőnek – ebben az esetben azonban azt sem tudhatjuk biztosan, hogy mi is lesz az a jogszabályszöveg, amely alapján a Kormány elfogadható értelmet tulajdonít az Alaptörvény szabályának.
• A Kormány részéről olyan érveléssel is találkozunk, amelyben az Alaptörvény módosítását a módosítást megelőzően követett jogalkalmazói gyakorlat, vagyis a korábbi esetjog alapján védelmezi. A Kormány azonban elfelejti, hogy az esetjog az Alaptörvény módosítása előtti jogi helyzetben alakult ki, és az ítélkezési gyakorlat éppen az Alaptörvény módosítása, valamint az annak nyomán meghozott törvények miatt változhat, sőt, tekintettel arra, hogy az alkotmány az előzőekben kifejtettek szerint normatív erővel bír, változnia is kell. A kormány magatartását jellemzi az is, hogy a negyedik módosítás védelmezésére olyan alkotmánybírósági gyakorlatra hivatkozik, amelyet maga a negyedik módosítás helyezett hatályon kívül.
• Abban, hogy lehet-e az Alaptörvényre alkotmányként tekinteni, különös jelentősége van annak, hogy az kikényszeríthető-e a jogrendszer egészével szemben az Alkotmánybíróság által. Az Alkotmánybíróság hatáskörének korlátozása ezt a kikényszeríthetőséget ásta alá – a Kormány pedig továbbra is adós maradt e hatáskörcsonkítás alkotmányos igazolásával.
A kommentárból tehát az tűnik ki, hogy a Kormány nem érti, vagy a Velencei Bizottság szakértőihez – és általában a nyugati világhoz – képest egészen másképpen érti az alkotmány fogalmát, funkcióját. Ez az eltérő – és elfogadhatatlan – értelmezés azonban beláthatatlan károkat okozott és okozhat a magyar alkotmányosság ügyének.
A három civil szervezet részletes elemzése itt olvasható (.pdf) >>

Megosztás

Kapcsolódó hírek

A mozgáskorlátozottak és az idősek választójogát támadja a kormány

A személyes megjelenéshez kötött választási regisztráció előre nem látható nagyságú tömeg számára teheti lehetetlenné, hogy éljen választójogával. Az idősek, mozgáskorlátozottak, várandós anyák is csak akkor kérhetnek mozgóurnát, ha már előtte túlestek a személyes megjelenést követelő feliratkozáson.

KISOKOS: Gyűlöletbűncselekmények áldozatainak

Az alábbi kiadványunk gyűlölet-bűncselekmények áldozatai számára tartalmaz hasznos információkat. Mit jelent egyáltalán az, hogy gyűlölet-bűncselekmény? Milyen gyűlölet-bűncselekményeket ismer a magyar jog? Hogyan tegyünk feljelentést? Hogyan zajlik a nyomozás? Mi történik utána, a büntetőeljárás későbbi szakaszaiban? Mik a sértett jogai, kötelezettségei? Ejárhat-e ügyvéd a sértett képviseletében? Milyen pénzügyi támogatást nyújt az állam bűncselekmények áldozatainak, és milyen feltételekkel? Lehet-e kérni kártérítést? Ezekre, és hasonló kérdésekre talál választ informatív anyagunkban:

Két tilosban parkolásért börtön? - alkotmányellenes és értelmetlen szabályok a szabálysértési törvény tervezetében

A Társaság a Szabadságjogokért és a Magyar Helsinki Bizottság közösen véleményezte a szabálysértések újraszabályozásáról szóló törvény tervezetét. A két civil szervezet a tervezet több alkotmányellenes és nemzetközi jogba ütköző rendelkezésére mutat rá. A tervezett szabályok értelmében 2012. április 1-től például bárki börtönbe kerülhet, ha fél éven belül kétszer tilosban parkol, illetőleg egy tizennégy éves gyereket börtönbe lehet majd zárni olyan meghallgatás alapján, ahol sem ügyvéd, sem szülő nem volt jelen.