A Kormány múlt kedden, június 26-án törvényjavaslatot nyújtott be, ami címe szerint a magánélet védelméről szól. Az indítvány furcsasága, hogy új normatív tartalma alig van, így viszont kérdéses, hogy mi vele a jogalkotó szándéka.

A TASZ jobbnak látná, ha ezt a törvényjavaslatot a parlament nem fogadná el, mert

érdemi előrelépést az alkotmányosan védendő magánszféra védelmében nem eredményez, azonban
alkalmat ad a véleménynyilvánítás szabadságának további, alkotmányosan nem feltétlenül indokolható korlátozására, így pedig
Az alapjogvédelem szintjét összességében csökkenti.

A TASZ álláspontja szerint a parlamenti munka során a legfontosabb teendő a törvényjavaslat Ptk-t módosító rendelkezésének az elhagyása volna.

Az utóbbi hetekben az – immár ismét alkotmányozásra képes – kormánytöbbség mind többet szól a magánélet védelmezéséről, és ezzel összefüggésben több jogszabályt, sőt még az Alaptörvényt is módosította. Ennek kapcsán alkotmányos szinten nevesítették az otthon védelmét, amire leginkább a tüntetésekkel szemben hivatkoznak – hogy ennek a szabálynak miért van csekély értelme, és miért fenyegető mégis, arról itt írtunk részletesebben.

Az Alaptörvénybe ültetett új szabály nemcsak a tüntetések, hanem a véleménynyilvánítás szabadságának is korlátot szabna. Erre erősíthet rá a magánélet védelméről szóló, frissen benyújtott javaslat.

A törvényjavaslat sajátosságát az adja, hogy új, vagyis a jogrendszerben eddig nem létező szabályt alig találni benne. A jogszabályjavaslat ezért tulajdonképpen nem más, mint egy olyan gyűjtemény, amely egymás mellé rendezi a magánélet védelmével összefüggésbe hozható, már meglévő jogszabályi rendelkezéseket. Emellett a javaslat hosszasan sorolja a magánélet védelmével összefüggő, de szintén semmi újdonságot nem tartalmazó alapelveket.

A javaslat a fentiek alapján nem tűnik többnek egy jogszabály bevezetésénél, preambulumánál, amely meghatározza a jogalkotói szándékot. A törvényjavaslat rejtett veszélye épp itt mutatkozik meg.

Az Alaptörvény immár több ponton utal arra, hogy a jogszabályokat miképpen kell értelmezni. E szempontok közé a hetedik Alaptörvény-módosítás értelmében immár a preambulum és az indokolás is beletartozik. Tehát az, hogy a magánélet védelméről szóló törvényjavaslat nem látszik többnek a jogalkotói szándék kinyilvánításánál, mégis hordozhat veszélyt – nevezetesen azt, hogy a bíróságok majd erre is figyelemmel lesznek, amikor ítélkeznek.

Itt is le kell szögezni, amiről korábbi véleményünk szól: a véleménynyilvánítás, a gyülekezés joga szinte nem is gyakorolható úgy, hogy az ne avatkozzon be, ne érintse más ember magánszféráját. A kérdés a beavatkozás mértéke, aránya, azaz az, hogy az egyik alapjog gyakorlása érdekében arányos-e egy másik korlátozása. Ez esetről esetre, az Alkotmánybíróság által kidolgozott alapjogi teszt alapján dönthető el.

A magánélet védelméről szóló törvény eredményezheti ennek a tesztnek a torzulását, a mérce eltolódását, mégpedig a szabad véleménynyilvánítás kárára. Noha a törvényjavaslatról azt állítjuk, hogy nincs igazi normatív tartalma, hiszen a jogrendszerben már meglévő és alkalmazott szabályokhoz nem tesz hozzá újat, a meglévő szabályok közül nem egyet mégis sajátos kontextusba helyez. A javaslatból kiolvasható jogalkotói szándék ugyanis jól láthatóan a magánszféra olyan fokozott védelmezéseként körvonalazódik, ami más alapvető jogok érvényesülését korlátozza. A törvényjavaslat például célként mondja ki, hogy „az állam elősegíti és támogatja a magánszféra tiszteletben tartását előtérbe helyező szemlélet kialakulását és fenntartását a társadalmi és a gazdasági élet valamennyi területén.” Hogy így lesz-e, az nagyban függ a bíróságoktól. Elképzelhető, hogy a bírák egyetértenek majd velünk abban, hogy ennek a törvénynek alig is van normatív tartalma, így nem is alkalmazzák majd az ítélkezésük során – magyarul minden marad a régiben.

Más bírák viszont tekintettel lehetnek erre a jogszabályra, ami miatt a politikai véleménynyilvánítás, a gyülekezés jogának szempontjából korlátozóbb döntéseket hozhatnak. Különösen így van ez arra tekintettel, hogy a hetedik Alaptörvény-módosítás arról is rendelkezik, hogy létre kell hozni az elkülönült közigazgatási felsőbírságot, ami alkalmat adhat a kormányhoz hű bírák kinevezésére. Ha ők valóban a kormánynak tetsző döntések meghozatalára törekszenek majd, akkor a számukra kényelmes fogódzót kínál majd a magánélet védelméről szóló törvény. Mivel ez a törvény összegyűjt bizonyos szabályokat, kiemelve őket a jogrendszerben elfoglalt helyükből, ezzel lehetőséget teremt a közigazgatási bíróságok bíráinak, hogy olyan eljárásokban is alkalmazzák ezeket, amelyekben ilyen törvény hiányában erre egyébként nem lenne lehetőségük. Például egy demonstráció engedélyezésekor a jogszabályértelmezés során tekintettel lehetnek egy eredetileg Ptk-beli, de abból kiemelt szabályra, ami jó alapot kínál a gyülekezés jogának korlátozására.

Összefoglalva: a törvényjavaslat nem több valódi jogi tartalom nélküli elvek és más jogszabályokban rögzített rendelkezések lajstromozásánál. Hogy ez képes-e a véleménynyilvánítási jog gyakorlásának szűkítésére, az a bíróságokon fog eldőlni, ezt pedig árnyalja a kormányhű bírák kinevezésének veszélye.

A törvényjavaslat módosítaná azonban a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) közéleti szereplők személyiségi jogainak védelméről szóló 2:44. §-át is. A törvény hatályos szövege értelmében

“A közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok gyakorlása a közéleti szereplő személyiségi jogainak védelmét szükséges és arányos mértékben, az emberi méltóság sérelme nélkül korlátozhatja.”

A javaslat értelmében ez a következőkkel egészülne ki:

“[…] azonban az nem járhat a magán- és családi életének, valamint otthonának sérelmével.

(2) A közéleti szereplőt a közügyek szabad vitatásának körén kívül eső közléssel vagy magatartással szemben a nem közéleti szereplővel azonos védelem illeti meg.”

A második bekezdés beiktatása ismét nem változtatna érdemben a már kialakult, alkotmányos normáknak megfelelő joggyakorlaton. A közszereplők, közhatalomgyakorlók eddig is a közügyek szabad megvitatása körébe eső közlések, magatartások körében voltak kötelesek tűrni magánszférájuk korlátozását — e korlátozás azonban akár jelentős is lehet, hiszen mindig az eset összes körülményeinek mérlegelésével dönthető csak el, hogy egy adott közlés közügyek megvitatásának minősül-e [ld. Pl. 13/2014. (IV. 18.) AB határozat].

Az első bekezdés kiegészítése ugyanakkor komoly aggályok vet fel. Egyfelől az új szöveg megengedné a polgári bíróságoknak, hogy — az alkotmányos normákkal összhangban, az Alkotmánybíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága következetes gyakorlatát tiszteletben tartva — ne értelmezzék az eddiginél tágabb terjedelműnek a közszereplők személyiségi jogait a közügyekben történő véleménynyilvánításhoz való alapvető jog rovására. A véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlása ugyanis már most sem “sértheti” a közszereplők magánszféráját, csupán korlátozhatja azt, méghozzá éppen a Ptk. már hatályos normaszövege szerinti keretek között, szükség és arányos mértékben, az emberi méltóság tiszteletben tartásával. Alkotmányos rendünk egyik alapköve az alapvető jogok korlátozása és sérelme — vagyis igazolatlan korlátozása — közötti különbségtétel; amíg tehát a jogalkotó e terminológia keretein belül marad, az első bekezdés kiegészítése puszta deklaratív, új normát, érdemi tartalmat nem hordozó lózung.

A kiegészítést másfelől viszont épp az teszi aggályossá, hogy a normaszöveg keigészítése azt a jogalkotói akaratot közvetítheti a bíróságok szemében, hogy a közszereplőket az eddiginél szélesebb személyiségi jogi védelem illesse meg. Ha a bíróságok a magánszféra védelmét hangsúlyozó klauzulát úgy kezdenék el értelmezni, mint ami tiltja a közszereplők magánszférájába történő bármiféle beavatkozást a közügyek szabad megvitatása érdekében, az rendkívül súlyos akadályokat gördítene a demokratikus sajtó és média feladatellátása elé. A sajtó minden demokráciában beavatkozik a közszereplők, közhatalom-gyakorlók magánszférájába; enélkül nem képzelhető el oknyomozó újságírás, lehetetlenné válna a korrupció átfogó feltárása, és a közhatalom-gyakorlók vagy a közhatalomba törekvő személyek számos olyan tulajdonsága megismerhetetlen lenne, illetve nem lenne vita tárgyává tehető, amelyek azonban alapvetően befolyásolják a választópolgárok megítélését e személyek közhivatal-viselésre való alkalmasságáról és érdemességéről. Aggodalomra ad okot, hogy a törvényjavaslat 16. §-ához fűzött indokolás kifejezetten a magánélet fokozott védelmét tűzi ki a módosító rendelkezés céljául. Az Alaptörvény VII. módosítása nyomán pedig a jogalkotói akarat — annak is a törvényjavaslatok előkészítői indokolásában megnyilvánuló tartalma — kiemelkedő szerepet kap a jogszabályi rendelkezések céljának meghatározásában, e cél-meghatározás pedig a jogszabályi rendelkezések értelmezésében általában.