A TASZ és A Város Mindenkié a gyermekvédelem javítására szólítja fel az Emmit

2016 szeptemberében országos kampányunkban hívtuk fel a közvélemény figyelmét a családjuktól szegénységük miatt elszakított gyermekeket és szüleiket érő jogsérelmekre. A kampány során a felelős minisztériumnak egy bő kétezer aláírással ellátott petíciót és szakmai javaslatcsomagot is átadtunk, melyet számos prominens hazai gyermekvédelmi szervezet is aláírásával támogatott. A Minisztérium már akkor választ ígért, de reakció azóta sem érkezett.

Ellenben 2016 decemberében az Országgyűlés elfogadott egy olyan gyermekvédelmi törvénymódosítást, mely tovább ronthatja a gyermekvédelmi rendszer működését, növelheti az olyan indokolatalan, jogsértő gyámhatósági határozatok számát, amelyek a családok szegénysége miatt szakítják el a gyerekeket szüleiktől. Az illetékes minisztériumot - számos szakmai szervezettel közösen - ekkor ismét egyeztetésre kértük, ám a döntéshozók azóta sem reagáltak kérésünkre.

Miközben a kormányzat a gyermekek védelmére hivatkozva szigorította a Gyermekvédelmi törvényt, addig a gyermekjogok valós védelmét a következők szolgálnák:

1. A jogszabályi tilalmak valós érvényre juttatása: az anyagi okból kiemelés tilalma, a hátrányos megkülönböztetés tilalma;

2. Gyermekközpontú, rendszerszemléletű, megelőző szociális munka biztosítása a rászoruló családok számára;

3. Átmeneti elhelyezési lehetőségek biztosítása, az elhelyezés nélküli kilakoltatások tilalma;

4. Együttműködés, protokollok és utánkövető gyakorlatok a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai körében;

5. A szociális munkások szakmai felkészültségének és továbbképzésének biztosítása;

6. Az alapellátás állami költségvetési támogatásának jelentős növelése, a fenntartó önkormányzatok váljanak érdekeltté a magas színvonalú alapellátás biztosításában;

7. Esélyegyenlőséget megvalósító szociálpolitika, a családok anyagi biztonságának garantálása, különös tekintettel a lakhatás biztonságára;

8. Érdemi párbeszéd a fenti problémákkal foglalkozó szakmai szervezetekkel.

Ezért most sürgető levélben kérjük A Város Mindenkié csoporttal együtt ismét a Minisztériumot, hogy szóbeli egyeztetés keretében vagy írásban tájékoztassa az aláíró szakmai szervezeteket arról, hogy milyen intézkedéseket tervez a jogsértő gyakorlat megszüntetése és a családok anyagi helyzetének rendezése érdekében.

Nyílt levelünket itt olvashatja.

Megosztás

Kapcsolódó hírek

Csaknem száz ember válhat hajléktalanná Hajdúhadházon a szociális bérlakások felújítása nyomán

Közel száz hátrányos helyzetű, szegregáltan élő ember válhat hajléktalanná Hajdúhadházon, noha az önkormányzat épp az ő életkörülményeik javítására nyert 500 millió forint EU-s támogatást. Az érintett családoknak attól is tartaniuk kell, hogy elveszik tőlük gyermekeiket.

Félév után reagált az EMMI, de választ továbbra sem kaptunk

2016. év végén a Parlament elfogadta a Gyermekvédelmi törvény azon módosítását, aminek értelmében súlyos veszélyeztetésnek minősül, így akár a gyermek családból kiemeléséhez is vezethet, ha a szülőt a gyermekorvos, a védőnő, a pedagógus vagy az óvónő nem találja kellően együttműködőnek. Ezért - öt hónappal ezelőtt - nyílt levélben fordultunk Czibere Károly államtitkár úrhoz, kérve, hogy azonnal készüljön el a törvénymódosítás szövegét pontosító, garanciális módszertani anyag. Kértük azt is, hogy annak elkészítésébe vonják be végre a civil szakmai szervezeteket. Tavalyi levelünkre most kaptunk választ, de a Tárca érdemben nem reagált kérésünkre.

Hiányzó emlékek kampányunk Civil díjat nyert!

Idén másodszor osztották ki a Civil Díjakat. Megtisztelő számunkra, hogy a 133 beérkezett projekt közül a zsűri Hiányzó emlékek kampányunkat "A legjobb civil kampány 2017" díjjal jutalmazta.