A TASZ jelentése a Tolna Megyei Önkormányzat Mechwart András Otthonában tett látogatásról
A TASZ 2010-ben fogyatékos személyek nagy létszámú bentlakásos intézményeiben tényfeltáró monitoring-programot indított. A látogatások célja az intézményben lakó személyek alkotmányos jogai érvényesülésének és a szolgáltatásokkal való elégedettségének vizsgálata. 2010. június 28. és 30. között Belecskán jártunk. Olvassa el a TASZ jelentését!
A TASZ 2010-ben fogyatékos személyek nagy létszámú bentlakásos intézményeiben élők alkotmányos jogainak érvényesülését vizsgáló programot indított. A program keretében a TASZ munkatársai és felkért szakemberek tesznek látogatásokat szociális otthonokban. A látogatások célja az intézményben lakó személyek alkotmányos jogai érvényesülésének és a szolgáltatásokkal való elégedettségének vizsgálata. A látogatás során a TASZ munkatársai mind az intézmény vezetőjével és munkatársaival, mind pedig a lakókkal folytatott beszélgetések, illetve az intézményi életre vonatkozó dokumentumok alapján tájékozódnak.
A TASZ munkatársai 2010. június 28. és 30. között a Tolna Megyei Önkormányzat Mechwart András Otthonában tettek látogatást, ahol értelmi fogyatékos személyek élnek. A három napos látogatás legfontosabb következtetései az alábbiak:
- A területi elszigeteltség és a súlyos forráshiány dacára a dolgozók törekszenek arra, hogy minél színvonalasabb szolgáltatást nyújtsanak a lakóknak
- A lakók közül többen panaszolták, hogy bezárva érzik magukat, mivel az intézmény elhagyására egyáltalán nincs lehetőségük. Ennek oka, hogy az intézmény közvetlenül az országútra nyílik, s az intézmény munkatársai féltik a lakók testi épségét.
- Az intézmény 33 lakószobájából 10 szobának nem volt ajtaja. Az ajtók hiánya a látogató csoport véleménye szerint sérti a lakók magánélethez való jogát.
- Az intézményben élő személyek emberi jogainak fokozottabb érvényesülése, az intézménnyel való nagyobb elégedettség érdekében a TASZ látogató csoportja javasolja a korlátozó intézkedések dokumentálását, a ruhák minden esetben névre szólóan történő tárolását, a lakók pénzkezelésének a személyes igényekre érzékenyebb szabályozását.
Az intézmény elszigeteltsége és szűkössége, valamint a magánszférához való jog több esetben regisztrált sérülése igen sok konfliktus forrása az intézményben, amelyet a dolgozók elkötelezett munkája sem tud enyhíteni. A nehézségek egyértelműen az intézmény szerkezeti adottságaiból származnak, és a rendelkezésre álló körülmények között alig lehetséges ezeken változtatni.
A TASZ teljes jelentése itt (pdf) elérhető.
Korábbi jelentések:
- Fogyatékos személyek emberi jogai a Fővárosi Önkormányzat Darvastói intézményében (2010. október 11.)
- A TASZ jelentése a regölyi fogyatékos személyek otthonáról (2010. október 19.)