Barion Pixel TASZ | “A tömegintézetek felszámolása hazánk egyik legfontosabb emberi jogi feladata”

"A tömegintézetek felszámolása hazánk egyik legfontosabb emberi jogi feladata"

Színleg lebontaná, valójában továbbépítené a fogyatékosokat elzáró tömegintézetek rendszerét a kormány a lebontásra adott európai uniós forrásokból. Az Országgyűlés előtt fekvő törvénymódosítás nemzetközi kötelezettségeink megszegését legitimálhatja. Civil szervezetek és rangos kutatók nyílt levelélben fordulnak Balog Zoltánhoz.

A kormány az Országgyűlés elé terjesztette az egyes szociális és kapcsolódó tárgyú törvényekről szóló T/7678-as számú törvényjavaslatot. A törvényjavaslat kimondott célja, hogy a fogyatékos személyeket elzáró tömegintézetekhez képest alternatív lakhatási szolgáltatások kialakításának biztosítson törvényi hátteret. Az Országgyűlés előtt fekvő tervezet azonban kimondott céljával ellentétesen a tömegotthonok továbbélését biztosíthatja.

A támogatott lakhatás a nagy létszámú intézetekhez képest alternatív lakhatási szolgáltatást jelent, amely a fogyatékos személyek helyi közösségben való lakhatását biztosítaná, miközben figyelembe venné szükségleteiket és személyek preferenciáikat. A támogatott lakhatás koncepciója tiltja a tömeges lakhatási megoldások alkmalmazását. A tervezett jogszabály azonban nem veszi figyelembe sem a fizikai integráció, sem pedig az egyéni szükségletek jelentőségét, továbbá lehetővé teszi akár 50 fős tömegotthonok építését is. Ezzel lehetővé tenné azt is, hogy a jelenleg futó kitagolási pályázatban 7 milliárd forintnyi európai uniós támogatást fordítsunk a lebontásra váró intézetek fejlesztésére.

A tervezet ellen civil és szakmai szervezetek, rangos kutatók tiltakoznak Balog Zoltánnak, ez Emberi Erőfforások Minisztériuma vezetőjének írt nyílt levelükben. Felhívják a figyelmet arra, hogy “az Országgyűlés előtt fekvő tervezet nem alkalmas a fogyatékos állampolgárokat elszigetelő intézményrendszer megújítására, sokkal inkább a meglévő és elavult struktúra továbbélését segíti, ezzel pedig a fogyatékos emberek fizikai elszigetelésének garanciáját jelentheti. (…) Hazánk egyik legsúlyosabb emberi jogi kérdéséről van szó, ezért elvárjuk Öntől, hogy miniszterként tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a törvénytervezet jelenlegi formájában ne kerülhessen elfogadásra.”

A nyílt levél (pdf) aláírói:

  • A Város Mindenkié Csoport
  • Autisták Országos Szövetség képviseletében Dénesné Spitzer Éva, elnök
  • European Network on Independent Living – European Coalition for Community Living képviseletében Ines Bulic, koordinátor
  • Fábián András, szülő
  • Központ a Fogyatékos Emberek Jogaiért Alapítvány képviseletében Fiala János, kuratóriumi elnök
  • Down Alapítványképviseletében Gruiz Katalin, kuratóriumi elnök
  • Sérültek, Halmozottan Sérültek és Segítőik Szövetsége és a Macte Animo Alapítvány képviseletében Hankó László és Hankóné Szabó Márta
  • Kozma Ágnes,szociálpolitikus
  • Könczei György,egyetemi tanár, ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
  • Mental Disability Advocacy Center képviseletében Oliver Lewis, ügyvezető igazgató
  • Slavenka Martinović,Association for Promoting Inclusion, Director of the Department of the Quality Management
  • Márkus Eszter, főiskolai docens, ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
  • Open Society Mental Health Initiative képviseletében Judith Klein, igazgató
  • Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum képviseletében Radó Iván, elnök
  • Siketvakok Országos Egyesülete képviseletében Királyhidi Dorottya, főtitkár
  • Soteria Alapítvány képviseletében Soltész Ágnes, kuratóriumi elnök
  • Társaság a Szabadságjogokért képviseletében Dénes Balázs, elnök
  • Prof. Borka Teodorovic, Ph.D.,President of the Association for Promoting Inclusion

 

A TASZ álláspontja a jogszabálytervezetről elérhető innen (pdf).

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.