Barion Pixel TASZ | Demonstráció a súlyosan-halmozottan fogyatékos gyermekek oktatási jogaiért

Demonstráció a súlyosan-halmozottan fogyatékos gyermekek oktatási jogaiért

Lázár János törvénymódosító javaslata alapján az új köznevelési törvény nem tartalmazná a súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerek iskolai osztályaiban a minimális óraszámokra vonatkozó előírást. A javaslat ellen pénteken békés demonstrációt tartanak szülők a Parlament előtt.

A  javaslat elfogadásával elemi oktatási jogok kerülnek veszélybe, miközben annak indoklása szakmailag megalapozatlan – korábban a javaslat visszavonása mellett foglaltunk állást. Most békés demonstrációra invitáljuk Önöket – alább olvashatják a szülők meghívóját. 

Tisztelt érdeklődő, kedves szülő!

Szülői kezdeményezésre, békés demonstrációra szeretnénk meghívni, melynek célja, hogy egy, a Parlament elé kerülő törvényjavaslat változtatását elérjük. 

A békés, politika-mentes demonstrációra 2011. december 2-án 15 órakor kerül sor az Országház előtt. 

Az oktatási törvény módosításához a Lázár-féle törvényjavaslat két olyan pontot is tartalmaz, mely kérdéses hatékonyságú és hosszú távon ellehetetleníti a sérült gyerekek iskolai oktatáshoz való jogát. 

A javaslat a fejlesztő iskolák heti minimum 20 óraszámának eltörlését tervezi, és az óraszám meghatározását arra a szakértői bizottságra bízza, aki a gyermek fejlesztésében nem vesz részt, s aki kénytelen egy vizsgálatból eldönteni azt, hogy a gyermek milyen formában, heti hány órában, iskolában-e egyáltalán, teljesítheti tankötelezettségét. Nem túlzás azt állítani, hogy ezzel eldönti az egész jövőjét. 

A tervezet súlyosan sérti a szabad iskolaválasztáshoz való jogot azzal, hogy elveszi a sérült gyereket nevelő szülőtől a lehetőségét, hogy a szakértő javaslatát figyelembe véve, és az összes körülmény ismeretében válassza meg a megfelelő intézményt.  Amíg egy ép gyereket nevelő választhat óvodát, iskolát, addig számunkra ezt a jogot a szakértői bizottság korlátozná. 

A törvénymódosítás kapcsán a résztvevők szeretnék a közvélemény figyelmét ráirányítani arra is, hogy  a korai, óvodai vagy iskolai oktatásban, fejlesztésben való részvétel minden tartósan beteg, kisebb vagy súlyosabb fogyatékkal élő gyermek számára nemcsak alkotmányos jog, hanem életesélyeinek egyik legfontosabb záloga is.  Ennek feltételei messze elmaradnak az európai normáktól a meglévő kevés törvényi garancia ellenére is, így az államtól elvárjuk, hogy e garanciákat ne korlátozza, hanem bővítse.

Szeretnénk hangsúlyt adni annak, hogy mi, sérült gyereket nevelő szülők, ugyanúgy szeretnénk megadni a gyerekeink számára a maximumot, hiszen ők már így is egy sokkal nehezebb utat járnak be az életükben, és velük együtt az egész családunk. Nem szeretnénk azt, hogy még nehezebb legyen.

A demonstráció Facebook-csoportjai itt érhetők el:

https://www.facebook.com/events/260466710668657/

https://www.facebook.com/events/265960673452344/

Budapest, 2011. december 1. 

Szülők

 

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.