A Büntető törvényköny (Btk.) rémhírterjesztés nevű tényállását a következőképpen módosítaná a javaslat. (A most hatályos szöveghez képesti módosításokat vastagon szedtük.)

337. § (1) Aki közveszély színhelyén nagy nyilvánosság előtt a közveszéllyel összefüggésben olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely a közveszély színhelyén alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Aki különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az első módosítás szűkítené a büntethető magatartások körét, míg a második nagymértékben kitágítaná azokat. Az (1) bekezdés kiegészülne egy, a hatályos tényállás elkövetési magatartását szűkítő kitétellel: ezek után csak a közveszéllyel összefüggésben terjesztett információk valósíthatják meg a rémhírterjesztést, míg eddig ez nem volt elvárás. Feltehetően azért volt szükség erre a módosításra, hogy az egyébként nagyon hasonló (1) és (2) bekezdésbe ütköző cselekedeteket könnyebb legyen elhatárolni egymástól.

A (2) bekezdés azonban teljesen új elkövetési magatartást vezetne be. A hatályos szabályozás csak a közveszély színhelyére fogalmaz meg magatartási szabályokat, amely a (2) bekezdés hatályba lépésével kiegészülne a különleges jogrend időszakára előírt tilalmakkal is.

Ez az új szabály, az (1) bekezdéssel ellentétben nem a köznyugalmat, hanem a „védekezés eredményességét” lenne hivatott védeni különleges jogrend idején. Ez önmagában feszültséget szül, hiszen a tényállás a Btk. köznyugalom elleni bűncselekményekkel foglalkozó fejezetében kapott helyt. A javaslat indokolása rendkívül széles körben határozza meg a védekezés körébe tartozó intézkedéseket: “a védekezéssel érintett kormányzati intézkedések a társadalom teljes spektrumát átfogják az egészségügytől, az oktatás és a határforgalom korlátozásán keresztül a gazdasági intézkedésekig”. Bár az előterjesztő indokoltnak tartja az ilyen széleskörű büntetőjogi védelmet, ez túlzóan szélesre tárja azoknak az állami intézkedéseknek a körét, amelyek bármilyen akadályozása a legszigorúbb, büntetőjogi szankciót vonhatja maga után.

Fontos, hogy ez a magatartás sem valósítható meg valós tények közlésével. Nem világos azonban, hogy a bizonyítási teher a közölt tények valóságát illetve valótlanságát illetően kit terhel egy esetleges büntetőeljárásban. A tényállásban szereplő “elferdítve” kifejezés pedig magában hordozza annak veszélyét, hogy az is megvalósítja a bűncselekményt, aki vitatja a hivatalos állami közlések helyességét, pontosságát.

A rémhírterjesztés korábbi bírósági gyakorlata csupán néhány ügyből áll, így azokra nem lehet támaszkodni annak érdekében, hogy kiderüljön, az új tényállás alapján pontosan milyen magatartásokat fog majd a bíróság büntetendőnek találni. A törvénynek egyértelműnek kellene lennie a polgárok számára, hogy tudják, milyen magartástól kell tartózkodniuk, milyen esetben számíthatnak büntetésre. Ennek hiányában legalább megfelelő és részletes indokolással kellene a jogalkotónak ellátnia a jogszabályt, így informálva a polgárokat. Jelen formájában a jogalkotói indokolásból az is kiolvasható, hogy nagyon széles körben, a járvánnyal összefüggő intézkedésekkel kapcsolatban az állami tájékoztatástól a legkisebb mértékben eltérő tájékoztatás esetén is büntetőeljárásra lehet számítani.

A törvényjavaslat azonban annak fényében válik igazán aggasztóvá, ahogyan a kormány az utóbbi napokban kommunikál a tevékenységét ellenőrizni kívánó sajtóval, illetve az egészségügyi dolgozóknak jobb munkakörülményeket követelő Orvosi Kamarával kapcsolatban. A sajtótájékoztatókon gyakran kapnak semmitmondó válaszokat az újságírók a kérdéseikre, sőt néha kifejezetten leteremtik őket a kormányzati megszólalók, amiért olyan információkra is kíváncsiak, amelyeket a kormányzat nem kíván a nyilvánosság elé tárni. Az orvosi érdekvédelmi szervezetet pedig azzal vádolta az illetékes minisztérium, hogy megszólalásukkal zsarolják a kormányt, és valótlanságokat állítanak.

A módosítás hatálybalépése dermesztő hatással (chilling effect) járhat, a módosítás időpontja és társadalmi kontextusa öncenzúrához vezethet az újságírók körében. Nyilvánvalónak tűnik, hogy a törvényjavaslat célja, hogy a kormány mentesüljön a kellemetlen újságírói kritika alól. Mi több, az új tényállás a kormányzati intézkedésekkel szemben kritikus szakmai szervezetek elhallgattatására is felhasználható.

Amennyiben az eljárásokban érvényesülnének is a jogbiztonság követelményei és szűken értelmeznék az új tényállást az eljáró bíróságok, az új szabályok akkor is komoly kárt okozhatnak a hiteles és gyors tájékoztatásnak. Elég, ha a rendőrség megindítja az eljárást, és például egy teljes internetes lap megbéníthatóvá válik. A büntető eljárásjogi szabályok előírják, hogy az eljárásban a bizonyítási eszközöket le kell foglalni [Be. 308. § (2) bekezdés a) pont]. Ez könnyen vezethet arra az eredményre, hogy a rémhírterjesztés miatt meginduló eljárásban a teljes szerkesztőség informatikai eszközeit, köztük a szervereket is azonnal lefoglalja a rendőrség, ezzel ellehetetlenítve az adott médiaszolgáltató működését. Az eljárási szabályok alapján ehhez nem szükséges a vádemelés előtt bírósági jóváhagyás, az ügyész döntése is elegendő [Be. 309. § (1) bekezdés c) pont].

A veszélyhelyzet felfokozott tájékoztatási körülményeket teremt: a kormány logikája alapján egyensúlyt kell találni a polgárok tájékoztatása és a végrehajtó hatalom igénye között, hogy hatékonyan lépjen fel a krízishelyzetben. A két érdek közötti feszültség azonban látszólagos. Valójában a polgárok széleskörű, hiteles és gyors tájékoztatása éppen hogy elősegíti a kormányzati intézkedések hatákonyságát, továbbá a magyar emberek joga, hogy ellenőrizhessék a hatalmat, veszélyhelyzetben sem enyészik el. Különösen fontos ez abból a szempontból, hogy a veszélyhelyzet végét is a kormány hivatott megállapítani az átfogó javaslatcsomag alapján, amit kénye-kedve szerint kitolhat, amennyiben a polgároknak nincsenek valós ismereteik a járványhelyzetről.