Barion Pixel TASZ | Díjat nyertünk, visszautasítjuk

Díjat nyertünk, visszautasítjuk

Néhány nappal ezelőtt kaptuk a tájékoztatást, hogy Gyöngyöspata 2011 című filmünkkel díjat nyertünk az V. Roma Élet – Közép-európai Dokumentumfilm Fesztiválon. Úgy döntöttünk azonban, hogy a díjat visszautasítjuk.

Olvassa el Simon János fesztiváligazgatónak írt levelünket, amiből megtudhatja, mi az oka döntésünknek.

16x9

DEPOK Alapítvány
V. Roma Élet – Közép-európai Dokumentumfilm Fesztivál
Simon János fesztiváligazgató részére

Tisztelt Igazgató Úr!

Köszönettel vettük Csurgai Zita, a filmfesztivál titkára által jegyzett levelüket, melyben arról értesítik szervezetünket, hogy a Társaság a Szabadságjogokért egyesület (TASZ) “Gyöngyöspata 2011” c. filmje díjat nyer az Alapítvány által szervezett roma témájú dokumentumfilmek versenyében. Ezúton értesítem, hogy a március 24-i díjátadón nem kívánunk részt venni, és a felajánlott díjat a TASZ visszautasítja.

Az Alapítvány dokumentumfilm-versenyén a TASZ 2011-ben több díjat is nyert, a díjakat tavaly örömmel és megtiszteltetéssel fogadtuk. Az idei díjazottak között az Önök levele és telefonos tájékoztatása szerint a Hír Televízió Célpont című műsorának 2012. március 9-i adása is szerepel, a vélhetően a filmfesztivál szervezői, a zsűri, vagy a pályázó Hír Televízió által megadott “Gyöngyöspata 2012” címen. A Hír Tv-s film díjazottként való kiválasztása álláspontunk szerint oly mértékben kérdőjelezi meg a díjazási folyamat komolyságát és tisztességét, hogy a számunkra felajánlott díjjal kapcsolatban a jelzett módon döntöttünk.

Eltekintve azoktól a részletektől, hogy a fenti Célpont műsor témája nem Gyöngyöspata, hanem a Társaság a Szabadságjogokért (a műsor témáját jelző első mondat a filmben e kijelentéssel végződik: “Célpontban a TASZ”), valamint, hogy a filmfesztiválra 2012. március 1-ig lehetett filmekkel nevezni (a Hír Televízió filmje március 9-én került adásba, a jelentkezési határidő idején tudomásunk szerint készítés alatt volt, így maximum témája lehetett megjelölve a pályázatban), a Hír Tv vonatkozó Célpont című műsora álláspontunk szerint nem felel meg a pályázati kiírásnak.

A filmfesztivál pályázati kiírása szerint “A zsűri értékelésében elsődleges szempont nem a művészeti tartalom, hanem inkább a valóság hűséges megjelenítése és a tanulságok”. A gondot a TASZ a valóság hűséges megjelenítésében látja. Határozott álláspontunk ugyanis, hogy a Célpont című műsor a Gyöngyöspatai iskolai szegregációt tagadó megjelenítése nem a valóság ábrázolása, hanem valami egészen másé. A Gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános Iskolában a TASZ álláspontja szerint jelenleg is érvényben van a roma gyerekeket hátrányosan érintő megkülönböztetés és szegregáció. A szegregáció tényét az elmúlt évben kettő kisebbségi ombudsmani vizsgálat állapította meg, és kezelte tényként. Az iskolai szegregáció miatt a gyöngyöspatai önkormányzat és iskola ellen jelenleg is bírósági eljárás van folyamatban, sőt a szegregációt a Hír tv filmjében már tagadó iskolaigazgató, ifj. Molnár Károly a gyöngyöspatai önkormányzat 2011. október 14-i ülésén szó szerint ezt mondta: “Szegregáció van, ezek a tanulók a földszinten vannak elhelyezve”.

A TASZ határozott véleménye, hogy a Célpont fenti adása nem a tények bemutatásának és a valóság hűséges megjelentetésének igényével született, hanem azért, mert a TASZ korábban egy filmjében felhívta a nyilvánosság figyelmét arra, hogy a Hír Tv – egy brit lap, a Guardian Gyöngyöspatáról szóló, és a szegregáció tényét ismertető cikkére regálva – gyaníthatóan manipulatív módon elferdítette a valóságot, és tagadta, hogy az iskolában szegregáció lenne. A Célpont című műsor díjazása éppen ezért szervezetünk szerint olyan döntés, amely számunkra nem teszi lehetővé, hogy a szervezetünknek felajánlott díjat elfogadjuk.

Kérjük, hogy a TASZ döntéséről a nemzetközi zsűri tagjait értesíteni szíveskedjenek.

Budapest, 2012. március 23.

Üdvözlettel,
Dénes Balázs elnök
Társaság a Szabadságjogokért

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.