Együtt távolítanánk el a jogsértő plakátokat

Több választópolgár képviseletében is választási bizottságokhoz fordultunk az “Együtt bontanák le a határzárat” feliratú plakátok miatt. Tudatosan hamis állításokat a választási kampányban sem lehet közölni, így a plakátok jogsértőek, hiszen a rajtuk szereplő jelöltek nem kívánnak lebontani semmiféle határzárat.

Tele van az ország az “Együtt bontanák le a határzárat” feliratú plakátokkal, amelyek nem csak sokak számára felháborítóak, de egyben jogellenesek is. Kispesten már megpróbálta eltüntetni őket az önkormányzat, de már a múlt héten jeleztük, az eltávolításra  választott eszköz nem volt jogszerű. Azóta a Nemzeti Választási Bizottság meg is bírságolta a kispesti önkormányzatot. Már akkor is leszögeztük: a plakátok jogellenesek, és fel is hívtuk a választópolgárokat arra, hogy akár a  segítségünkkel indítsanak eljárásokat az eltávolításukra.

Múltheti felhívásunkra több olyan választópolgár is jelentkezett, akik jogsértőnek tartják a határzáras plakátokat, hiszen a rajtuk szereplő állítások tényszerűen cáfolhatók. Az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek nyilatkozataik és pártprogramjaik alapján nem akarják lebontani a határzárat, különösen nem együtt. Mivel a tudatosan hamis állítások közzététele a bírósági gyakorlat szerint a választási kampányban nem megengedett, ezen az alapon több, országos egyéni választókerületi választási bizottsághoz is fordultunk ügyfeleink képviseletében. Arra kértük a választási bizottságokat, mondják ki, hogy a szóban forgó plakátok sértik a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás törvényben garantált alapelvét és tiltsák el a plakátok megrendelőjét a további jogsértéstől. Valamint az összes, ilyen tartalmú plakát eltávolítását rendeljék el.

A kampányban a választópolgárok tudatos félrevezetését nem védi a szólásszabadság. A kampány rendeltetése éppen az, hogy a választópolgárok tájékozott, felelős döntést hozhassanak: a hazug plakátok ezt ássák alá. Bízunk benne, hogy a választási bizottságok a töretlen bírósági gyakorlattal összhangban döntenek, és a jogsértő plakátok eltűnnek a közterekről.

Megosztás

Kapcsolódó hírek

Legalizálja a fiktív lakcím létesítését egy frissen elfogadott salátatörvény

Az Országgyűlés megszavazta azt a javaslatot, ami a TASZ és a Political Capital (PC) szerint az eddigieknél is szélesebb kapukat nyithat a voksturizmus előtt.

Van megoldás a jogsértő plakátok eltávolítására, de nem ez az

Több önkormányzati rendelet jogellenességére hívtuk fel a figyelmet, amelyek tiltják választási plakátok kihelyezését, vagy amire hivatkozva plakátokat távolítanak el. Ezek az önkormányzatok a törvényi felhatalmazásukon túlterjeszkedve járnak el. Ettől azonban még fel lehet lépni a jogsértő plakátok ellen: ehhez keresünk ügyfeleket.

Két X-szel, biztonságosan: érvénytelen szavazás vs. bojkott

A TASZ arra buzdít: két X-szel szavazz, érvénytelenül! De biztonságos-e az érvénytelen szavazás, különösen, ha alig lesznek ellenzéki delegáltak a szavazatszámláló-bizottságokban? Ebben az írásban megmutatjuk: a választások tisztasága miatti aggodalom nem ok a távolmaradás mellett. Viszont jó okok szólnak amellett, hogy elmenjünk és érvénytelenül szavazzunk!