Előítéletmentes fiatalok? Egy komplex megoldás

Elindult az a drámapedagógiai foglalkozás-sorozat, amely a szegénységről, a kirekesztettségről és a fiatalok körében is jelen lévő előítéletességről szól, 16-18 éves diákoknak. A komplex programot a Gyerekesély Egyesület (GYERE), a Mentőcsónak Egység és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) valósítja meg.

Ebben a tanévben – szeptembertől márciusig – öt fővárosi, és öt vidéki középiskola tanulói vehetnek részt egy olyan programban, amely színházi, filmes és drámapedagógiai eszközökkel dolgozza fel a fiatalok számára a társadalmi kirekesztődés, a szegénység, az idegengyűlölet és a diszkrimináció legfontosabb kérdéseit. A foglalkozás-sorozat célja az, hogy a 16-18 éves fiatalok minél szélesebb körben, élményszerű helyzetekben tapasztalhassák meg ezeket a társadalmi problémákat, és alakíthassanak róluk véleményt.

A pirez.hu honlapon részletesen is megismerhető program négy markáns, egymást erősítő elemből épül fel. A „Pirézek” című tantermi előadás az előítéletek kialakulásáról, megértéséről, elutasításáról, illetve a megoldás kereséséről szól. A „Szociopoly” egy interaktív színházi társasjáték, amelyben a munka, pénz és erőforrások nélküli megmaradás helyzetét élik át a résztvevők. A harmadik elem a TASZ Romaprogramjának filmjeire épülő drámapedagógia foglalkozás, amelynek keretében a diákok fórumszínházi formában gondolják át a diszkrimináció kérdéseit. A program zárásaként a fiatalok egy alkotási folyamat keretében gondolják újra a projekt alatt velük történteket.

A program keretében alakult meg Nyíregyházán az a Színházi Nevelési Regionális Központ is, mely a Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskola és a Móricz Zsigmond Színház együttműködésére építve valósítja meg a négy programból álló érzékenyítő csomagot.

A projekt honlapja mindenkinek lehetőséget kínál, hogy igényei szerint részt vehessen a programban. A szervezők várják leendő óratartók jelentkezését, ugyanitt jelentkezhetnek azok az önkéntesek is, akik a program megvalósulósát, terjesztését szeretnék saját felajánlásaikkal segíteni. 

Megosztás

Kapcsolódó hírek

Brutális kényszervallatás eltussolása miatt ítélte el a magyar államot a strasbourgi bíróság

Mai ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) megállapította, hogy a magyar hatóságok megsértették roma származású ügyfelünk alapvető emberi jogait azzal, hogy eltussoltak egy rendőrségi fogdán történt kényszervallatást.

A vádlottak padján voltam, de büszke voltam rá

Fizikai és mentális bántalmazás után került a vádlottak padjára állami gondozott ügyfelünk, Norbert. Az állami gondoskodás ahelyett, hogy biztonságot nyújtott volna számára, megalázó, kiszolgáltatott helyzetekbe hozta őt. Norbert nem hagyta annyiban a vele szemben elkövetett visszaéléseket, de szókimondása miatt végül a bíróságon találta magát.

Portré a megélhetési úttestengyaloglókról

Történnek ma Magyarországon nagyobb horderejű és tragikusabb események is, mint az alant elmesélt. Ám mielőtt hozzászokunk a véres polgárháborúk és az elképzelhetetlen erőszak elől menekülő családokat érő embertelenség és jogtiprás mindennaposságához, érdemes tudatosítani a krízishelyzetektől független, évtizedek óta fennálló „bagatell” hatósági gyakorlatot.