Emberi jogok és a biztonság

Mindig gyanús, ha sokszor hivatkozik a kormányzat a terrorizmusra, és kivételességet meg vészhelyzetet emleget. A magyar kormány menekülthullámmal kapcsolatos első megszólalásaitól kezdve összekapcsolta a menekültek ügyét a terrorizmussal, amikor nemzeti konzultációba kezdett “A bevándorlásról és a terrorizmusról”. Később tömeges bevándorlás miatt válsághelyzetet hirdetett ki, amit akkor is hatályban tartott, amikor a törvényi feltételei már nem álltak fenn. Kivételes eljárási szabályokat léptetett életbe a menekültek közigazgatási és büntetőeljárásaira. Módosította az Alaptörvényt, kiegészítve azt egy új, terrorveszély-helyzet nevű különleges jogrenddel. Bővítette az elektronikus kommunikáció megfigyelésének törvényi lehetőségét. A menekültellenes népszavazás kampányában a kormányzati propaganda mindent megtett azért, hogy a polgárok úgy féljenek a menekültektől, mint a terroristáktól.

Egy autoriter kormányzatnak, ha meg akarja erősíteni a hatalmát, kevés dolog jöhet jobban, mint egy terrortámadás, amilyenből nem egy történt nemrégiben Nyugat-Európában. A tragédiákat kísérő morális pánikban autoriter megoldásokat sürgető közhangulat alakulhat ki.  

Az emberi jogokat ilyenkor kell csak igazán komolyan venni.

Hamis állítás, hogy az emberi jogok a terroristákat védik a békés polgárok biztonsága kárára. Valójában a terrorizmus semmilyen formában nem élvez emberi jogi védelmet.

A terrorizmus például egyházi köntösben sem élvezi a vallásszabadság védelmét. A terroristák nem jogaikkal élnek, hanem bűncselekményeket követnek el. Az emberi jogok az emberi minőséghez, illetve a politikai közösségben fennálló tagsághoz tapadnak: minden ember, illetve polgár számára védelmet nyújtanak a közhatalommal szemben, ha pedig mások sértenék meg ezeket, akkor az egyén igényt tarthat a közhatalom védelmére. A jogok funkciója az egyének szabadságának és méltóságának védelme, gyakorlásukban az egyének szabadsága jut kifejeződésre. Más életének elvétele, testi épségének megsértése nem része senki szabadságának. Ebből pedig az következik, hogy az erőszakos magatartásra nem az emberi jogok korlátozásával kell jogi választ adni: az alkotmányos védelmet élvező magatartások további korlátozása nem adhat megoldást a jogi védelmet eleve nem élvező erőszakos cselekmények által okozott problémákra. Nincs szükség további alapjog-korlátozó szabályokra, hanem az emberi jogok érvényesülése mellett a létező tilalmakat kell az állami szerveknek következetesen betartatniuk.

Az államnak a terrorizmus elleni feladatait törvényes keretek között, különleges felhatalmazások nélkül is el kell tudni látnia. Ha erre képtelen, akkor a legalapvetőbb kormányzati feladatát nem tudja ellátni. Különleges jogrendet a terrorizmus elleni folyamatos kormányzati munka nem igényel.

Bizonyos fokú terrorveszély mindig fennáll, hol növekszik, hol csökken, és ezt minden valamirevaló kormánynak kezelnie kell a rendelkezésére álló törvényes eszközökkel. Ez a folyamatos, mindennapi kormányzati tevékenység része kell hogy legyen, és a békeidőben érvényesülő alkotmányos keretek között kell maradnia. A nemzet biztonságának a fenntartása, a bűncselekmények felderítése és üldözése, valamint a határvédelem és a dublini egyezmény betartása is közönséges kormányzati feladat. Különleges jogrendre akkor van szükség, ha a kormányzat különleges felhatalmazás nélkül nem tudja kezelni a helyzetet: a rendőri, a terrorelhárító és a nemzetbiztonsági szerveknek az jogrendszer általános, nem különleges jogrendben érvényes törvényes felhatalmazásaik, hatásköreik és eszközeik maximális kihasználása ellenére az ország terror-fenyegetettsége nem kezelhető. Az olyan vész- vagy válsághelyzetek kihirdetése és hatályban fenntartása, amelyekben az általánostól eltérő szabályok a normális időkben érvényes felhatalmazásokon túl további hatalommal ruházzák fel a kormányzatot, annak nyílt beismerése, hogy a kormányzat e közönséges feladatainak nem tud eleget tenni.

A terrorizmus megfékezése az állam feladata. Ennek érdekében a szabadságjogok korlátozására is sor kerülhet, azért, hogy meg lehessen akadályozni az erőszakos szervezkedéseket. Ez azonban csak indokolt esetben és arányos mértékben megengedhető.

Az államnak a terrorizmus elleni feladatait részben alapvető jogok korlátozásával tudja ellátni. Senki sem vitatja, hogy a köz- és nemzetbiztonság a jogkorlátozás legitim célja. Ugyanakkor az európai minimumot is megsérti az a jogkorlátozás, ami a kormányzatnak a biztonság védelme érdekében teljesen szabad kezet ad. A nemzetbiztonsági célú vagy terrorizmus-ellenes megfigyeléssel a kormányzat a legjelentősebb mértékben a békés állampolgárok jogaiba avatkozik be. A törvénynek ezért kellő világossággal rögzítenie kell az alapvető jogokba való beavatkozás feltételeit, eseteit és ezek alkalmazásának módját, hogy az egyén megfelelő védelemben részesüljön az önkényes hatalomgyakorlással szemben. A nemzetbiztonsági célú és terrorizmus-ellenes titkos megfigyelés magyar szabályozásáról tudjuk, hogy nem felel meg ennek a követelménynek. A kormányzatnak a terrorizmus visszaszorításával kapcsolatos törekvése és a közbiztonság fenntartásának képességével kapcsolatos közbizalom helyreállítása is egyaránt értelmetlen, ha a terrorveszélyt egyúttal paradox módon felváltja az, hogy a kormányzat az ellenőrizetlen, mégis messzire elérő megfigyelési technikákkal és különleges jogosultságokkal korlátlanul beavatkozhat az állampolgárok magánszférájába. Nem a terrorveszély és a totális állam között kell választani.

Az államnak a terrorizmust attól függetlenül meg kell fékeznie, hogy a terrorcselekményeket idegenek vagy eleve itt élő polgárok tervezik vagy követik el. Az államterületre érkezőket azonban az államnak e kötelezettsége keretében – európai jogi vállalásaira is figyelemmel – megfelelő ellenőrzésnek kell alávetnie.

A menekültek, illetve a bevándorlók ügyét a magyar kormányzati propaganda szorosan összekapcsolta a terrorizmus fogalmával. Ez a részéről nem csupán leegyszerűsítés volt, hanem, mivel az állampolgárok félelmeire hatott, nagyon komoly károkat okozott általánosságban a Magyarországon tartózkodó külföldiek megítélésében. A kormányzati propagandában sulykoltakkal ellentétben a Magyarország területére érkezők természetesen elsősorban nem terroristák, a terroristák pedig nem mind külföldiek. Az állam terrorizmussal kapcsolatos feladatainak közel sem azzal tehet eleget, ha kizár minden idegent, vagy ha ellenőrzés nélkül átszállítja őket az ország területén. Ellenőriznie kell a Magyarország illetve az Európai Unió területére belépőket, hogy időben kiderüljön, kik azok, akik nem békés céllal érkeznek. Ezt azonban nem szabad az idegenekkel szemben ellenséges, megalázó módon tenni: nem lehet azt feltételezni, hogy mindenki, aki Magyarország területére lép, bűnöző. A nem külföldről érkező terroristákat is meg kell találni, de ebből sem következik az, hogy mindenki, aki Magyarországon van, veszélyt jelent a biztonságra.

Hamis az az összefüggés, hogy a magasabb szintű biztonság mindig kevesebb szabadsággal jár, a nagyobb szabadság pedig mindig a biztonság szintjének csökkenését eredményezi. A szabadság a biztonságunkat is védi.

A politikai közbeszédben, és ami ennél fontosabb, a kormányzat érvelésében és a döntései mögötti indokolásban rendre felbukkan az egyéni szabadság védelmét és a biztonsághoz fűződő érdeket egy az egyben szembeállító érvelés. Eszerint a szabadság korlátozása szükségszerűen magasabb szintű biztonságot eredményez, az egyéni szabadság erősebb védelme pedig elkerülhetetlenül a biztonság szintjének csökkenéséhez vezet. E népszerű megközelítés az alkotmányossági kérdésben való döntés lényegét a demokratikus társadalomban egymással versengő érdekek és igények közötti puszta mérlegelésben látja, és azt fejezi ki, hogy ezek az érdekek és igények, valamint az ezeket kifejező alapvető jogok csak egymás kárára érvényesülhetnek. Azonban Az alapjogok eleve az egyén biztonságát védik – attól óvják meg az egyént, hogy élete, javai, érdekei kiszolgáltatottá váljanak akár mások, akár az állam számára. A történelmi tapasztalat is azt mutatja, hogy az a megközelítés, amely szerint a szabadságjogi kérdések versengő alkotmányos értékek, valamely egyéni szabadságjog és a közösség valamely érdeke közötti nulla végösszegű játszmával írható le, az esetek többségében tévedés. A szabadságjogok és az azokkal versengő közérdek párharca nem egyszerűen egy zéró végösszegű játszma. A szabadságjogok a biztonságunkat is szolgálják. A jogok korlátozása, ha egyeseket meg is nyugtat, egyúttal kiszolgáltatottá is teszi az egyént. A jogok és a korlátozásukat indokoló érdekek között mérlegelni kizárólag akkor szabad, ha ezt megelőzően körültekintően megvizsgálták a jogkorlátozás célja és eszköze közötti ténybeli, logikai összefüggéseket, és kétséget kizáróan bebizonyították,hogy a jogkorlátozás a céljának elérésére alkalmas és elengedhetetlen eszköz.

A magánszféra védelme nem annak függvénye, hogy van-e titkolnivalónk. Annak a magánszférája is védendő, akinek nincs rejtegetnivalója. A terrorizmussal szembeni kormányzati fellépés igénye nem igazolja a polgárok totális megfigyelését, sem a megszokott, sem a megszokottól eltérő életet élőkét.

A magánszféra védelmével szemben rendszeresen felhozott ellenérv az, hogy akinek nincs titkolnivalója, annak nem is kell megvédeni a magánszféráját, az állami megfigyelés korlátozása csak a törvénytelenségeket elkövetőknek kedvez. Mi ezzel szemben azt hirdetjük, hogy mindenkinek a magánszférája védendő, és mindenkit arra buzdítunk, hogy tegyen is a saját magánszférája védelméért. Edward Snowden jól ismert mondása szerint, aki azt állítja, hogy azért nem érdekli a magánszférája védelme, mert nincs titkolnivalója, semmiben nem különbözik attól, aki úgy érvelne, hogy azért nem tartja fontosnak a szólásszabadságot, mert nincs mondanivalója. A megfigyelés bénít és elnyom: ha elvész az identitás, képtelenség teljes emberi életet élni. Egy megfigyelt társadalomban, ahol a polgárok gondolatait, közléseit potenciálisan bármikor ellenőrizhetik, sokkal kevésbé bontakozhatnak ki szabadon az új értékek, ötletek, világnézetek, tudományos szemléletek. Az egyén csak úgy élhet jogokkal rendelkező individuumként, hogy lehetősége van a külvilág elől elrejteni életének bizonyos részét. A totális megfigyelés ettől fosztja meg az embert. Valójában annak is van oka félteni a magánszféráját, aki azt hiszi, hogy nincs rejtegetnivalója. A megfigyeléssel összegyűjtött információ nagyon könnyen az egyén ellen fordítható. Aki megbízik az aktuális kormányban, nem biztos, hogy megbízik a következőben is. A megfigyeléssel az egyénekről összegyűjtött információk, ha szándékosan vagy véletlenül rossz kezekbe kerülnek, annak is árthatnak, annak a személyes életében is károkat okozhatnak, akik semmiféle gaztettet nem követnek el soha. A megfigyelés ráadásul aránytalanul súlyosan hátrányosan érinti a társadalom bizonyos (vallási, származási vagy más) csoportjait, amelyeket a többség intoleranciája is sújt.