Építő közösséget követel, polgárháborút latolgat

Tüntetést szervezett a gyöngyöspatai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Juhász Oszkár jobbikos polgármester lemondásáért, miután nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amin Juhász Oszkár kampányfőnökével, illetve két - feltehetően - Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület taggal egyebek mellett egy polgárháború esélyeit latolgatja.

Megosztás

Kapcsolódó hírek

Brutális kényszervallatás eltussolása miatt ítélte el a magyar államot a strasbourgi bíróság

Mai ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) megállapította, hogy a magyar hatóságok megsértették roma származású ügyfelünk alapvető emberi jogait azzal, hogy eltussoltak egy rendőrségi fogdán történt kényszervallatást.

Nincs olyan anya, aki be tudná pótolni ezeket az elvesztett éveket

Fél éve, március végén hírt adtunk róla, hogy Bence két éves korában végre hazakerült a szüleihez. Mint akkor megírtuk, a kisbaba születésekor azért nem kerülhetett haza, mert a helyi védőnő hónapokkal korábban jelezte a kórház számára: „Az asszonynak minden gyermeke átmeneti nevelésben van. Irreális lenne az újszülött kórházból való távozása az anyával együtt.”

Mit érdemel?

Mit érdemel az a szülő páros, aki a jelzőrendszer szerint nem megfelelően neveli a gyerekeit? A gyerekvédelmi törvény tökéletesen rendelkezik erről. Családba fogadás, helyettesítő szülői szolgálat, ideiglenes hatályú elhelyezés. Ha az utóbbi mellett döntenek, a szülőknek a törvény szerint harminc nap áll rendelkezésükre, hogy az okokat, amik a kiemeléshez vezettek megszüntessék, a gyakorlatban azonban ez többször harminc nap szokott lenni. Ha az ideiglenes hatályú elhelyezés felülvizsgálatakor még mindig fenn állnak a kiemelést indikáló okok, akkor a gyerekeket nevelésbe veszik. Ezt évente vizsgálják felül.