Gyertyagyújtás az AIDS-ben elhunytak emlékére

Az 1983-ban indított emlékezés minden év májusának harmadik vasárnapjára esik, és több mint 119 országban szervezik meg. Kattintson tovább a meghívóért!

A Nemzetközi AIDS Gyertyagyújtással egybekötött megemlékezés, a Globális Egészség Tanács programja, a világ egyik legrégebbi, a civil társadalom által létrehozott mozgalma. A HIV/AIDS-re való emlékezés mellett, a tudatosságra és közösségi cselekvésre is felhívja a figyelmet. Az 1983-ban indított emlékezés minden év májusának harmadik vasárnapjára esik, és több mint 119 országban szervezik meg.
 

Magyarországon, idén is a PLUSS, a Magyarországi HIV-pozitívokat Segítő Egyesület szervezésében, május 18-án, 16 órától a Fővárosi Szent László Kórház 11-es és 17-es épülete között található emlékkőnél kerül megrendezésre. A szervező várják mindazokat, akik együtt éreznek az áldozatokkal, és fontosnak tartják az AIDS és HIV terjedésének megfékezését.

A PLUSS, a Magyarországi HIV-pozitívokat Segítő Egyesület szervezésében

hagyományainkhoz híven

2008. május 18-án 16:00 órai kezdettel

GYERTYAGYÚJTÁSSAL

emlékezünk az AIDS-ben elhunytakra.

 
A megemlékezés helyszíne:
a Szent László Kórház
11. épülete melletti emlékhely

Mindenkit szeretettel várunk!

Megosztás

Kapcsolódó hírek

Tájékoztató egészségügyi dolgozóknak HIV-vel élők ellátásáról

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság előtti ügyben a TASZ egyezséget kötött az Emberi Erőforrások Minisztériumával, amelynek részeként javaslatunkra elkészült egy tájékoztató anyag a HIV-vel élők nem -specifikus ellátásáról.

Megállapította az Adatvédelmi Biztos: Hibás az OEK gyakorlata

2009-ben kértük az Adatvédelmi Biztost, hogy vizsgálja meg az Országos Epidemiológiai Központ gyakorlatát a HIV-fertőzöttek epidemiológiai jelentése és nyilvántartása kapcsán.

HIV-specifikus cseh vízumkorlátozások

2009. június 1-jétől a Cseh Köztársaságban a munkavállalói illetve letelepedési vízumkérelmekhez csatolni kell egy orvosi igazolást, amely igazolja, hogy a kérelmező sem szifiliszben, sem tuberkulózisban nem szenved, illetve nem HIV-fertőzött. Ez az új rendelkezés azonban nem vonatkozik egységesen minden ország állampolgáraira, Kongó, Kenya, Moldávia, Mongólia, Nigéria, Pakisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Ukrajna és Vietnam szerepelnek a listán.