Barion Pixel TASZ | Ilyen hely Magyarország – helyben adunk segítséget azoknak, akik kiállnak a jogaikért

Ilyen hely Magyarország – helyben adunk segítséget azoknak, akik kiállnak a jogaikért

Személyes jogsegélyszolgálatot indítottunk Debrecenben és Pécsen, amit további városokra is kiterjesztünk a jövőben, hogy helyben nyújthassunk támogatást, segítséget azoknak, akik kiállnak a saját és mások jogaiért.

TASZ jogsegély Debrecenben – Alternatív Közösségek Egyesülete

Korábban is évi több száz, vagy akár több ezer Budapesten kívülről érkezett jogsegélyes kérdést válaszoltunk meg, de idén eldöntöttük, hogy tovább szeretnénk lépni és azokat is elérni, akik nem hallottak rólunk vagy nem gondoltak arra, hogy hozzánk forduljanak jogi segítségért.

Idén június óta az Emberség Erejével Alapítvány irodájában adunk tanácsokat pécsi és környékbeli aktív polgároknak, civil szervezeteknek olyan ügyekben, amelyek a közhatalom gyakorlásával kapcsolatosak. Már több mint harminc találkozóra került sor pécsi és debreceni személyes jogsegélyeink keretében. A tapasztalatok nagyon biztatóak – olyan bátor polgárokat találtunk, akik kiállnak saját és mások jogaiért.

A Város Mindenkié pécsi csapata folyamatosan dolgozik azért, hogy tisztázzák és biztosítsák az önkormányzati lakásokban lakó emberek jogait. Sajnos a helyzet nem túl rózsás: sok embert fenyeget a kilakoltatás, de a mi segítségünkkel tudtak olyan jogi eljárást indítani, ami segíthet abban, hogy az önkormányzat átgondoltabb, felelősségteljesebb lakáspolitikát folytasson.

Egy pécsi szervezet, a People First segítségével derült arra is fény, hogy a bentlakásos intézményekben lakó fogyatékkal élő emberek jogait aránytalanul korlátozták a jogszabályok a koronavírus miatti kijárási korlátozások idején. Sok ember teljesen feleslegesen szenvedett mentálisan a bezártságtól. Ez ügyben segítettünk is a People First-nek az ombudsmanhoz fordulni.

Találkoztunk olyan emberrel is, aki közmunkásként szeretett volna az önkormányzati választáson a szavazatszámláló bizottság tagja lenni, de ennek lehetőségét elvették tőle. Látjuk a személyes jogsegélyen keresztül, hogy a kisebb településeken még mindig komoly probléma a közérdekű adatokhoz való hozzáférés. Erről a polgárok sokszor keveset tudnak, de ami nagyobb baj, maguk az állami, önkormányzati szervek is. Számtalanszor látjuk azt is, hogy az Igazságügyi Minisztérium által működtetett Jogi Segítségnyújtó Szolgálat nem tölti be a funkcióját. A szegény és joghoz nem értő emberek nem kapnak hatékony segítséget sehol az országban.

Ezeken kívül látszik, hogy a betegjogok védelme sem hatékony ma Magyarországon. A betegjogi képviselők tevékenysége kimerül a panaszeljárásokban, de nem tudnak tenni azért, hogy a betegellátás általában véve jobb lehessen. A közmunkások érdekvédelme pedig gyakorlatilag ismeretlen fogalom az országban.

A gyermekkiemelések mindenhol az országban gondot jelentenek, de a kistelepüléseken jutnak a legkisebb eséllyel segítséghez az arra rászorulók. A civil szervezetek sem kapnak hatékony támogatást a működésükhöz, sőt, ha valaki kicsit is kritikus a jelenlegi kormánnyal, akkor támogatásoktól eshet el, nehézségekkel nézhet szembe.

Vannak azonban olyan bátor polgárok, akik ebben az ellenszélben is kiállnak a hitük és gondolataik mellett. Mi pedig tudunk nekik abban segíteni, hogy gyakorolhassák a véleménynyilvánítási jogukat akkor is, ha azt az állam megpróbálja azt korlátozni.

Most ilyen hely Magyarország. Azonban azt is látjuk, hogy a beszélgetések és a jogi tudás, amit mi tudunk adni, nagyon sok mindenben segítséget jelent. Kis lépések ezek, de talajt adnak a bátorsághoz, ahhoz, hogy minél többen merjék felemelni a szavukat. Mi ezekhez az emberekhez szeretnénk közelebb kerülni, megmutatni nekik, hogy nincsenek egyedül. Workshopokat is tartunk szerte az országban, hogy minél többeknek legyen tudása, motivációja ahhoz, hogy polgárként, autonóm módon magukért és a közösségeikért cselekedhessenek.

A TASZ egyelőre csak Debrecenben és Pécsen nyújt személyes jogsegélyt, de terveink szerint ezeket a kapacitásainkat tovább bővítjük, hogy támogatást, segítséget tudjunk adni a cselekvéshez.

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.