Az INCLO elítéli az USA-ban tüntetők elleni rendőri túlkapásokat és a halált nem okozó fegyverekkel való visszaélést

A Szabadságjogi Szervezetek Nemzetközi Hálózatának (INCLO) tizennégy tagja jelezte aggodalmát amiatt, ahogyan az Amerikai Egyesült Államokban szerveződött tüntetéseken a rendfenntartó erők a résztvevőkkel bántak. A tüntetések kiváltó oka, hogy május 25-én Minneapolisban rendőrök megölték George Floydot. Az INCLO elítéli a rendőri túlkapásokat a tüntetőkkel szemben és arra szólítja fel a rendőrséget, hogy az erő alkalmazásáról és a tömeges rendezvényeken megfelelő rendőri magatartásról szóló nemzetközi szabályzatoknak megfelelően járjon el.

Sajtójelentések szerint a rendőrség gumilövedékeket, könnygázt és nem egyszer éles lőszert is bevetett a tüntetők ellen, ez pedig sérti a békés tiltakozáshoz és a szólásszabadsághoz fűződő alapvető emberi jogokat. Az INCLO különösen aggályosnak találja, hogy Donald Trump amerikai elnök a közösségi médiában nyíltan támogatja az erőszakos fellépést. Az INCLO egyetért az ACLU (American Civil Liberties Union) felhívásával az amerikai Nemzeti Gárdához és mások mellett a minneapolisi rendőrséghez, amelyben felszólítják ezen szerveket, hogy a törvényt, ne pedig Donald Trumpnak a közösségi médiában kifejezésre jutó érzelmeit tartsák szem előtt.

Sajtójelentések szerint Louisiana államban hét emberre nyitottak tüzet rendőrök, Ohióban pedig nagyobb tömegekkel szemben paprikasprayt használtak. Több újságíró posztolta a közösségi médiában, hogy Phoenixben a rendőrség gumilövedékeket használt a tüntetőkkel szemben.

Egy, az INCLO tagszervezetei által vezetett közös kutatásból kiderül, hogy a 25 év alatt dokumentált 1925 alkalommal, amikor lőfegyvereket (pl. gumilövedéket vagy sörétet) alkalmaztak emberekkel szemben, az az esetek 70%-ában végleges látásvesztést, agysérülést, ficamot vagy rándulást, zúzódásokat és törést okozott. A kutatás kiemeli, hogy amennyiben a lőfegyverek használatával visszaélnek, a sérülések vagy halálesetek száma ennél is magasabb – például ha túl közelről, kifejezetten a fejre/arcra célozva, mértéktelenül és válogatás nélkül lőnek1.

A tüntetők és az arra járók testi épségének és életének védelme érdekében az INCLO arra kéri az amerikai rendőrséget, hogy fogadjon el egyértelmű szabályokat a demonstrációkon bevethető erő és a nem halálos fegyverek használatára vonatkozóan, összhangban az ENSZ nem halálos fegyverek használatával kapcsolatos iránymutatásaival.

Általában elfogadott, hogy önmagában az, hogy néhány tüntető erőszakosan viselkedik, nem szünteti meg az összegyűltek békés tiltakozáshoz való jogát és nem jogosítja fel a rendőrséget arra, hogy erőszakos, túlzó vagy halált okozó módon reagáljon. A rendőrök által adott reakciónak mindig törvényesnek kell maradnia, és arra kell törekednie, hogy a tüntetés visszatérjen a békés mederbe, és ne pont amiatt fajuljon el, hogy a rendőrök életveszélyes fegyverekhez nyúlnak.

Az INCLO ezen felül George Floyd meggyilkolásával kapcsolatban az elszámoltathatóság fontosságát hangsúlyozza: a rendőrök felelősségének elismerése lenne a legkevesebb, amit az amerikai jogrendszer megtehet, hogy megmutassa, a feketék élete valóban számít. Ezután pedig radikális lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy megszüntessék az amerikai rendfenntartó szerveknél még mindig mélyen gyökerező rasszizmust.

Az INCLO továbbá követeli, hogy hiteles és független nyomozásra kerüljön sor a rendőrök által a tüntetők ellen halált nem okozó fegyverekkel való visszaélésekkel kapcsolatban. Fontos lenne, hogy minél hamarabb olyan, egyelőre nem elérhető független elszámoltathatósági eljárásokat vezessenek be, amelyek segítségével a jelenleg zajló tüntetések során bekövetkező rendőri túlkapások és a nem halálos fegyverekkel való visszaélések teljes mértékben kivizsgálhatóak és büntethetők lesznek2.

Az INCLO mély aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy május 30-án a CNN több újságíróját is letartóztatták Minneapolisban, ahol az éppen zajló demonstrációról tudósítottak. Ez egyértelmű támadás a sajtó- és szólásszabadság ellen. Az INCLO azt is aggályosnak tartja, hogy jelentések szerint az egyik újságíró letartóztatásához rasszista indokok vezethettek, mert többek szerint másképp jártak el vele, mint két másik kollégájával, akik szintén (jól láthatóan) rendelkeztek sajtóigazolvánnyal.

1 Forrás: INCLO and PHR, Lethal in Disguise: The Health Consequences of Less-Lethal Weapons (2016)

2 Forrás: INCLO and IHRC, Defending Dissent: Towards State Practices that Protect and Promote the Rights Protest (2018), 95.o.

Megosztás

Kapcsolódó hírek

The Right to Protest: New online project

OpenDemocracy, CELS and INCLO are launching a new minisite on The Right to Protest, with support from the ACLU.

Government decides on totalitarian refugee laws

With the use of the military inside the country and the reclassification of illegal border crossing from an offence to a crime, the government would put in force totalitarian practices before the change of the regime. Therefore, TASZ calls upon the parliamentarians to reject a law which ignores the basic requirements of constitutionality in light of the human rights crisis produced by the high number of refugees.

[Public hearing] Hungary: the situation of democracy, rule of law and fundamental rights

The Alliance of Liberals and Democrats for Europe (ALDE) held a hearing on the situation of Hungary during the plenary session of the European Parliament in Strasbourg. Representatives of civil society, press and experts have been invited to speak about developments in Hungary, notably the crackdown on NGOs supporting democracy and civil rights.