Jogerős: nyilvánosságra kell hozni kórházankénti bontásban a kórházi fertőzések adatait

Jogerősen pert nyertünk az Emberi Erőforrások Minisztériumával (EMMI) szemben. Az Ítélőtábla kimondta: nyilvánosságra kell hozni a kórházi fertőzések adatait kórházankénti bontásban, azaz végre évekre lebontva, intézményenként lehet megismerni, melyik magyar kórház hogy áll a kórházi fertőzésekkel.

Jogerősen pert nyertünk, nyilvánosságra kell hozni, hogy Magyarországon mely kórházakban hány beteg kapott kórházi fertőzést. Régóta igyekeztünk elérni, hogy ezek a számok nyilvánosak legyenek, de az ÁNTSZ és az egészségügyért felelős EMMI a legváltozatosabb indokokkal igyekezett őket titokban tartani. Most 15 napjuk van arra, hogy megküldjék a számokat nekünk.

A kórházi fertőzésekről eddig is minden évben készültek jelentések, ezek azonban túlságosan általánosak és a laikusok számára teljesen érthetetlenek voltak. A gyakorlatot szakmai szervezetekkel mi is élesen kritizáltuk, átlátható, érthető, a nyilvánosság számára is értelmezhető adatsorokat követelve. Abban is szakmai egyetértés van, hogy azok az igazán releváns adatok, amik intézményekre, kórokozókra és évekre lebontva mutatják meg, hogy áll Magyarország a fertőzésekkel. Csak így tudhatjuk meg, hogy pontosan hol és milyen betegségekkel szemben kell fellépni.

Az állami szervek világossá tették: nem hajlandók nyilvánosságra hozni ezeket a számokat. Korábbi állásfoglalásuk szerint „a részletes adatok közlése veszélyeket hordozhat magában és félrevezetheti a pácienseket”. Hozzátették: a társadalom nem elég érett rá, hogy az adatokat megismerje. Ezt az érvet a kezdettől jogellenesnek tartottuk, és pert indítottunk az adatok megismeréséért.

Közérdekűadat-igénylésünket már nem is a fenti érvekre hivatkozva tagadta meg az EMMI, hanem azért, mert álláspontjuk szerint a kért adatok döntés-előkészítő jellegűek.

Az Ítélőtábla részletes ítéletben mondta ki, hogy csak akkor lehet az adatok döntés-előkészítő jellegére hivatkozni, ha pontosan megjelölik, milyen döntést készítenek elő az adatok, miképpen, és mikor fogják azt meghozni. A közérdekű adatok kiadását az állami szervek előszeretettel tagadják meg arra hivatkozva, hogy az adatok döntés-előkészítőek. Reméljük, hogy ez az ítélet ahhoz is hozzájárul, hogy a jövőben kevesebb ilyen, minden alapot nélkülöző, az adatok kiadását megtagadó döntés szülessen. A bíróság azt is kimondta, hogy az adatok nyilvánosságához fűződő közérdek egyértelműen előrébb való, mint azok zártan kezelése.

Amint megkapjuk az adatokat, nyilvánosságra hozzuk őket, és elvégezzük azt a munkát is, ami az ÁNTSZ és az EMMI feladata lett volna: az adatok értelmezését, összefoglalását, vizualizálását.

Az ügyben a TASZ-t dr. Baltay Levente képviselte.

Megosztás

Kapcsolódó hírek

Jelentés a kórházi fertőzésekről: továbbra sem jelent semmit

Egyhónapos csúszással nyilvánosságra hozták a kórházi fertőzésekről szóló jelentést. Az ÁNTSZ ünnepel, pedig erre nem lenne semmi oka. Megmutatjuk, mi hiányzik a jelentéséből, és mit mulaszt el megtenni az ÁNTSZ.

A HIV-vel élőket diszkrimináló jogszabályok, szakmai rendelkezések

Magyarországon ma még számos jogszabály, szakmai protokoll és módszertani levél különbözteti meg indokolatlanul hátrányosan a HIV-vel élő pácienseket, ami számos nehézséget okoz az életükben. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) HIV/AIDS programja egyezséget kötött az Emberi Erőforrások Minisztériumával (az Egyenlő Bánásmód Hatóság előtti EBH/226/2012. számú eljárás keretében), melynek része a fentebb felsorolt rendelkezéstípusok felülvizsgálata. Ezt a munkát végeztük el, és küldtük el javaslatainkat az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkárságának.

Jogászt keres a Betegjogi Program

Teljes állású jogászt keresünk a Betegjogi Programba.