Barion Pixel TASZ | Kampányt indítottunk a gyűlölettel szemben

Kampányt indítottunk a gyűlölettel szemben

Egy olyan országért, ahol mindenkinek jó élni.

A politikusok, a polgárok választott képviselői az elmúlt évtizedekben egymással ellenséges táborokra osztották a társadalmat, például aszerint, hogy milyen a bőrszínük, mit gondolnak a világról, vagy kit szeretnek. Az elmúlt években egyre gyakoribbá vált a hatalmon lévő politikusoktól érkező gyűlöletkeltés Magyarországon: előbb az idegengyűlölet határozta meg a közéletet, mostanra pedig már bárkit megbélyegeznek azok, akik meg akarják mondani, hogy mi a család, mit jelent magyarnak vagy éppen kereszténynek lenni Magyarországon.

A gyűlöletkeltés különösen káros, ha a hatalom részéről történik, ezért számos esetben felléptünk a gyűlölködő megnyilvánulások ellen. Csak jogi eszközökkel azonban nem lehet harcolni a kirekesztéssel szemben. Szükség van arra is, hogy a polgárok se menjenek el szó nélkül a rasszista vagy homofób kijelentések mellett. Mivel a választások közeledtével mindenkiben fokozódik az indulat, félő, hogy még több kirekesztő megnyilvánulással találkozhatunk a következő hónapokban. Súlyos hiba, ha a rövid távú politikai célok érdekében hosszú időre megmérgezik a politikusok a társadalmunkat azzal, hogy embereket rekesztenek ki a nemzetből származásuk, bőrszínük vagy identitásuk miatt.

16x9

#TöbbKötÖssze címmel figyelemfelhívó kampányt indítottunk, hogy tudatosítsuk a gyűlöletkeltés elleni fellépés fontosságát. A kampányhoz készült reklámfilm főszereplője Nagy Zsolt, az Örkény Színház színésze, aki 2021-ben nagykövetként csatlakozott a TASZ-hoz. Nagy Zsolt fontosnak tartotta, hogy felszólaljon a gyűlöletkeltéssel szemben, melyet az egyik legsúlyosabb problémának tart Magyarországon. A kampányfilm alkotógárdájához operatőr-rendezőként csatlakozott a Kossuth-díjas Erdély Mátyás, az Oscar-díjas Saul fia operatőre. Erdély Mátyás több más stábtaggal együtt önkéntes munkájával járult hozzá a #TöbbKötÖssze kampány sikeréhez.

A döntéshozók mellett a társadalom figyelmét is fel akarjuk hívni arra, hogy a gyűlöletkeltéssel szemben nem lehet semlegesnek maradni, mert a közömbösség is a probléma része: fontos együttérezni azokkal, akiket sérelem ér, kiállni mellettük a kirekesztéssel szemben. A #TöbbKötÖssze kampányban bárki tevékenyen részt vehet akár azzal is, hogy a köztársasági elnöktől levélben kér hathatós fellépést a hatalom által szított gyűlölködés ellen.

A #TöbbKötÖssze kampány weboldalához kattints ide!

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.