Barion Pixel TASZ | Kapronczay Stefánia ügyvezető igazgatónk beszéde a civilellenes törvény elbukása alkalmából

Kapronczay Stefánia ügyvezető igazgatónk beszéde a civilellenes törvény elbukása alkalmából

Kapronczay Stefánia vagyok, a Társaság a Szabadságjogokért ügyvezető igazgatója. Három évvel ezelőtt volt életem egyik legfelemelőbb pillanata. Több ezer ember előtt álltam a Hősök terén, és ígéretet tettem, hogy a TASZ mindent megtesz majd azért, hogy a civilellenes törvény megbukjon.

Ma büszkén mondhatom, hogy sikerült! Az Európai Unió bírósága a mai napon kimondta, hogy a civilellenes törvény sérti az uniós jogot. Sérti az egyesülés szabadságát, a magánélet védelméhez és a személyes adatok védelméhez fűződő jogokat. A Bíróság azt is megállapította, hogy a tőke szabad mozgására vonatkozó szabályokat is indokolatlan és hátrányosan megkülönböztető módon sértette meg. Az eljárást az Európai Bizottság indította az előbb felsorolt uniós normák megsértése miatt. A Bizottsághoz hasonlóan a bíróság főtanácsnoka is úgy vélte, hogy a civiltörvény sérti az uniós jogot. A döntés egyértelmű. Most a bíróság azt is megállapította, hogy a törvény rendelkezései alkalmasak arra, hogy bizalmatlan légkört teremtsenek az érintett civil szervezetekkel szemben. Ezt azért is tartjuk fontosnak, mert kezdetektől fogva hangsúlyoztuk, hogy a törvény valódi célja a szervezetek hiteltelenítése. Azzal, hogy a kezdetektől ellenálltunk a jogsértő törvénynek, megmutattuk a kormánynak, hogy nem lehet a civil szervezeteket, az aktív polgárokat eltakarítani.

A TASZ és más szervezetek, például az Ökotárs és a Helsinki Bizottság is kockáztattunk, mikor bojkottáltuk a jogsértő törvényt, hogy saját példánkon keresztül bebizonyítsuk, a civiltörvény el fog bukni. Ennek és valamennyi, a törvény ellen változatos formában kiálló szervezetnek, a Civilizáció koalíció tagjainak köszönhető, hogy most az összes érintett szervezet megfélemlítés nélkül végezheti tovább a munkáját. De a civilellenes törvény valójában nem a civilszervezetekről szól, hanem arról a több ezer állampolgárról, akiket képviselünk, akiknek az érdekeiért kiállunk és akiknek a hangját mi hangosítjuk fel. És mindazokról a polgárokról, akik kritikusak a bármikori közhatalom-gyakorlókkal szemben, és ezért a hatalom részéről csak a személyüket érő támadásokra számíthatnak érdemi válaszok helyett.

Most, hogy a bíróság kimondta az uniós jog sérelmét, azt a magyar kormány köteles azonnal megszüntetni. A döntés fényében álláspontunk szerint egyértelmű, hogy a törvényt vissza kell vonni. A kormányszóvivő szerint a törvény az átláthatóságról szól, s a bíróság a céllal egyetértett. Valójában a civil szervezetek átláthatósága már a civilellenes törvény előtt is kielégítően volt szabályozva: ezeket számos szervezet túl is teljesíti, amikor az előírtnál közérthetőbb formában számol be a pénzügyeiről honlapján. Ha a magyar kormány nem tesz eleget az ítéletben foglaltaknak, akkor az Bíróság a tagállamot bírság megfizetésére kötelezheti. Ha ez sem vezet eredményre, akkor a magyar Alkotmánybíróságon a sor. Három éve 23 szervezet fordult a testülethez, ami felfüggesztette eljárását az uniós bíróság döntéséig.

Mi most megállunk egy pillanatra és arra buzdítunk minden szabadon gondolkodó polgárt, hogy örüljünk együtt ennek a fontos és szimbolikus győzelemnek. Töltekezzünk belőle és utána folytassuk tovább, amit eddig is csináltunk. Tanítsuk meg a gyerekeinknek, a diákoknak az iskolában, a közösségeinknek, hogy nem a kötelező vélemény az egyetlen. És hogy a jog még a törvényekkel szemben is érvényre juttatható. Mi, civil szervezetek, ahogy eddig is, ezután is a polgárok, a civilek mellett leszünk.

 

Nem engedtünk az elnyomásnak 2017-ben és a jövőben sem fogunk. Álljunk ki együtt a szabadon gondolkodó, szolidáris közösség mellett! Támogasd a munkánkat, hogy a jövőben még hatékonyabban tudjuk képviselni a közös ügyeinket, és segíthessünk azoknak, akiket magára hagy a rendszer!

 

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.