Barion Pixel TASZ | Kérdések a BRFK illetékeseihez

Kérdések a BRFK illetékeseihez

A vasárnapi, Vörösmarty téri Kendernappal és a Kendernap ellen szervezett ellentüntetéssel kapcsolatos rendőri magatartás számos kérdést vet fel. A Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet kéri az illetékes rendőri vezetőket, hogy válaszoljanak az alábbi kérdésekre.

A demonstrációt megelőzően számos alkalommal hangzott el rendőrségi nyilatkozatként, hogy a rendőrség „a jogszabályoknak megfelelően biztosítani fogja a rendezvény helyszínét”.
Megállja-e helyét az a feltételezés, mely szerint a rendőrség nem tett e jogszabályi kötelezettségének eleget, és tétlenül szemlélte, amint szélsőséges csoportok garázda magatartást tanúsítva megzavarják a békés demonstrációt?
Kinek a feladata lett volna a két tüntetést elválasztó kordon biztosítása?Miként fordulhatott elő, hogy a rendőrség által vállalt, rendőrségi jegyzőkönyvek által tanúsított ”térmegosztó” feladat teljesítésére a rendőrök kísérletet sem tettek?
Hogyan lehetséges, hogy a tüntetés előtt a térre rendőrségi teherautókkal szállított, és ott felállított kordon közelében egy, azaz egyetlen egy rendőr sem tartózkodott a rendezvény kezdetekor?
Miként fordulhatott elő, hogy a békés rendezvényt szervező rendezők többszöri segítségkérésére a helyszínen lévő rendőrök közölték: felsőbb utasításokra várnak, és „nem tehetnek semmit”?
Hogyan lehetséges, hogy a BRFK illetékesei – ismerve az ellentüntetők rendzavarást előre bejelentő nyilatkozatait – elegendőnek látták összesen 10 rendőr helyszínre vezénylését a rendezvény kezdetére, és több mint másfél órán keresztül nem vezényeltek a térre erősítést?
Végül, de nem utolsósorban, miért nem teljesítették a jogszabályok szerinti intézkedési kötelezettségüket a téren jelenlevő rendőrök, amikor jól látható személyek folyamatosan paradicsommal, tojásokkal és sörösüvegekkel dobálták a fellépő művészeket, műsorvezetőket és felszólalókat?

Budapest, 2003. május 5.

Társaság a Szabadságjogokért

 

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.