Kiemelkedően fontos döntést hozott a Kúria a gondnoksági ügyek kapcsán

A gondnokság alá helyezés az egyik legsúlyosabb jogkorlátozás, mert a cselekvőképesség megvonásával az érintett nem gyakorolhatja másokkal azonos alapon az emberi jogait és szabadságjogait. Felülvizsgálati kérelmünk alapján a Kúria rámutatott: a bíróság nem korlátozhatja az érintettet cselekvőképességét úgy, hogy a korlátozás megalapozottságát, azaz az érintett aktuális állapotát, körülményeit nem vizsgálta.

A Kúria tehát kiemelkedően fontos döntést hozott, hiszen kimondta, hogy a gondnokság alá helyezési eljárások során az eljáró bíróságoknak hivatalból is bizonyítást kell lefolytatnia. Különösen fontos, hogy mindig az érintett fennálló állapotához igazodjon a bíróság, mert akár a per folyamán is bekövetkezhet olyan változás, amely indokolatlanná teszi az egész eljárást. Azaz kiemelkedő jelentőségű, hogy az elsőfokú bíróság döntését követően a fellebbezési eljárásban a bíróság figyelembe vegye az érintett életében, körülményeiben, állapotában beállt változásokat és ne kizárólag az előzményi iratokra, múltbeli történésekre alapozza a döntést. Ilyen horderejű kérdéseknél tehát a Kúria szerint a fellebbviteli bíróságnak kötelezően vizsgálnia kell a jelenleg fennálló helyzetet, annak érdekében, hogy az érintett jogainak korlátozása – és ezzel az életébe való beavatkozás – ne legyen nagyobb mértékű a feltétlenül szükségesnél.

“Az eljárás alapjogot érintő jellegére figyelemmel megengedhetetlen, hogy az előzményi adatok felülírjanak minden későbbi körülményt és mellőzhető legyen új releváns tények és körülmények alapos vizsgálata. A gondnokság alá helyezési eljárás a személyi szabadság, az egyéni autonómia komoly korlátozása, ezért különös hangsúlyt kell kapnia annak, hogy az állampolgárok alapvető szabadságjogait a fennálló aktuális állapotra tekintettel lehet csak korlátozni, ellenkező esetben ugyanis a jogkorlátozás illegitim” – mondta ki ítéletében a Kúria.

Az ügy, amelyben az ítélet született még 2015 végén kezdődött. Első
fokon részlegesen korlátozó gondnokság alá helyezte a bíróság
ügyfelünket, amely ellen fellebbeztünk. A másodfokú bíróság azonban
teljesen mellőzte bizonyítási indítványainkat, és helybenhagyta az
elsőfokú ítéletet. Tette ezt annak ellenére, hogy az elsőfokú ítélet óta
ügyfelünk családi és társadalmi körülményeiben jelentős változások
történtek: élettársi kapcsolatot létesített, és gyermeke született. A
megváltozott körülményekre tekintettel tanúk meghallgatását, a
családsegítő és gyermekvédelmi hatóságok megkeresését kértük, valamint
pszichiáter által kiállított orvosi igazolást is csatoltunk a perbe.
Mindezek ellenére a jogerős ítélet a bizonyítási indítványokról nem
rendelkezett, a csatolt okiratot érdemben nem értékelte.

Ezért kértünk felülvizsgálatot a Kúriától, kiemelve, hogy a
gondnokság alá helyezésre irányuló, akár évekig is eltartó eljárásban
jelentős változások következhetnek be az érintett életében,
körülményeiben.

A kérelemben arra hivatkoztunk, hogy nem új tényeket és
bizonyítékokat hoztunk be a jogorvoslati eljárásba, hanem ügyfelünk
megváltozott körülményeire, társadalmi kapcsolatára, mentális állapotára
tekintettel terjesztettünk elő bizonyítási indítványokat. A
cselekvőképességet korlátozó gondnokság elrendeléséhez ugyanis három ok
együttes fennállása szükséges: egyrészt az érintett mentális zavarának
ténye (ami szakértői kérdés), másrészt az, hogy a mentális zavar az
érintett belátási képességére olyan hatással legyen, hogy ez a személyes
döntési autonómiájának a korlátozását indokolja (ez jogi kérdés,
amelyről kizárólag a bíró jogosult dönteni), továbbá az, hogy az egyéni
körülmények, azaz a családi, társadalmi kapcsolatok a gondnokság
elrendelését indokolják. A gondnokság alá helyezés egyik konjunktív
feltétele tehát a szociális háló; a társadalmi, családi kapcsolatok
hiánya. Minden esetben vizsgálni kell, hogy az érintett családjában,
környezetében van-e olyan személy, hozzátartozó, barát vagy ismerős, aki
a jognyilatkozatok tételéhez megfelelő segítséget, támogatást tud
nyújtani, és ezzel kompenzálni tudja az érintett esetleges belátási
képességének csökkenését. Önmagában a mentális zavar megállapítása vagy
annak a belátási képességre gyakorolt hatása még nem elegendő a
gondnokság alá helyezéshez. Bármely felsorolt feltétel hiánya esetén a
gondnokság alá helyezés nem rendelhető el. A személyi autonómia
korlátozására pedig csakis akkor kerülhet sor, ha azt a bíróság minden
szükséges bizonyítás lefolytatása után is indokoltnak ítéli.

A Kúria döntésében megállapította, hogy a másodfokú bíróság a
bizonyítási indítványok elutasításával a bizonyítékokat tévesen és
egyoldalúan, súlyosan jogszabálysértően mérlegelte. A másodfokú bíróság
kizárólag az elsőfokú eljárásban felmerült előzményekre utalt vissza,
ezzel tényállás feltárási kötelezettségét megsértve járt el, és
indokolási kötelezettségének is csak formálisan tett eleget. Az
eljárásban előterjesztett bizonyítási indítványok mellőzését továbbá
érdemben nem is indokolta, márpedig az indokolási kötelezettség kiterjed
az időközben keletkezett bizonyítékok értékelésére is. A Kúria a
súlyosan jogszabálysértően eljáró bíróságot új eljárásra kötelezte és
felhívta a figyelmét arra, hogy a személyi autonómia korlátozása
olyan súlyos polgári jogi jogkorlátozás, amelyben a bíróság hivatalból
is köteles a bizonyítást lefolytatni ahhoz, hogy megalapozottan tudjon
következtetést levonni.

A Kúria döntése nyomán megismételt eljárásban új igazságügyi
szakértői vélemény született, és erre tekintettel a felperes elállt a
keresetétől. Ügyfelünket tehát végül egyáltalán nem helyezte gondnokság
alá a bíróság, így vége lett a majdnem öt éve húzódó eljárásnak.