Barion Pixel TASZ | Keresés

Kereső

Futószalagon fosztanak meg embereket a legalapvetőbb jogaiktól, mégis hat évet kellett várni az ombudsman fellépésére

Hazánkban a gondnokság alá helyezési perek még mindig túlnyomórészt a helyettes döntéshozatal elve alapján, egységes gyakorlat nélkül, az érintettek feje fölött zajlanak, miközben a támogatott döntéshozatal elvi és módszertani elemei továbbra sem épültek be az eljárásba. Rég lejárt és elavult módszertan alapján készülnek az orvosszakértői vélemények, a bíróságok mégis ezekre hagyatkoznak olyan kérdésekben is, amikről nekik kellene dönteniük. Már 2020-ban megkerestük az alapvető jogok biztosát emiatt, de csak hat év elteltével adott ki jelentést a súlyosan jogsértő helyzetről.

Tizennyolcadik születésnapjára egy gondnokot kapott a gyermekotthontól

Ákosnak a saját bőrén kellett megtapasztalni a gyermekvédelmi rendszer és a gondnokság alá helyezés buktatóit. Az állam először egy olyan gyermekotthonban helyezte el őt, ahol nem tudta megtanulni, hogyan ossza be a pénzét és hozzon önállóan döntéseket, majd pedig emiatt gondnokság alá helyezték. Bár a gyámhatóság pont a legkiszolgáltatottabb gyerekek és felnőttek megsegítésére létezik, sokszor csak további akadályokat gördít az eleve nehéz helyzetben lévők elé, és képtelen azt a segítséget megadni nekik, amivel tényleg előreléphetnének az életben.

ENSZ-javaslatok a fogyatékossággal élő emberek jogfosztása ellen – már a nyelv sem akadály

Magyarul és könnyen érthető formában is elérhető az ENSZ fogyatékosjogi bizottságának tavaly szeptemberben közzétett jelentése, amely megállapította, hogy a magyar kormány súlyosan és rendszerszinten sérti a fogyatékossággal élő emberek jogait. Az ENSZ honlapján elérhető fordítás civil szervezetek együttműködésében készült, a TASZ is részt vett a munkában. Bízunk abban, hogy minél többen fogják olvasni a jelentést és a kormány hatékony intézkedéseket fog tenni a Bizottság javaslatai alapján a fogyatékos emberek szabad döntéshozatallal, önálló életvitellel és diszkriminációmentességgel összefüggő jogai védelmében.

Kisokos az előzetes jognyilatkozatról

Ez egy könnyen érthető kisokos az előzetes jognyilatkozatról. Mindenkinek joga van az információhoz. Az információ azt jelenti, hogy valakivel valamit közlünk. A könnyen érthető kommunikáció használatával mindenki könnyebben megérti a bonyolult szövegeket. Kattints a kérdésre, hogy alatta lásd a választ!

Kisokos a gondnokságról

Ez egy könnyen érthető kisokos a gondnokságról.

Cselekvőképességet kizáró gondnokság kötelező felülvizsgálata

A Kúrián folyó gondnoksági perek gyakorlatát vizsgáló munkát figyelemmel kísérve, a TASZ az alábbi elemzéssel is hozzá kíván járulni. Az elemzésben azt vizsgáljuk, hogy a cselekvőképességüktől megfosztott polgárok esetében a törvényileg kötelező felülvizsgálat megtörtént-e, és milyen eredménnyel zárult.

A bíróságokon sem kapnak segítséget a jogaiktól megfosztott, fogyatékossággal élő emberek

Hiába változott a szabályozás, a bírók szinte automatikusan gondnokság alá helyezik azt, akinél mentális betegséget állapítanak meg. Pedig az ilyen súlyos döntéseket érdemben kellene felülvizsgálni, és a jogkorlátozás helyett arra is lehetőség lenne, hogy az érintettek segítséget kapjanak saját döntéseikhez.

Kiemelkedően fontos döntést hozott a Kúria a gondnoksági ügyek kapcsán

Egy 2015 óta húzódó gondnoksági ügyünkben a Kúria kimondta: a személyi autonómia korlátozása olyan súlyos jogkorlátozás, amely során a bíróság nem hozhat csak a múltbeli állapot alapján ítéletet, hanem köteles megvizsgálni, változtak-e az érintett körülményei. A döntés nyomán megismételt eljárás eredményeképpen ügyfelünk, aki időközben jelentősen más élethelyzetbe került, nem került gondnokság alá.

Gondnoksági pereinkről írtunk a Fogyatékosság és társadalom folyóiratban

Egy téves szakértői vélemény miatt 12 éven át élt cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt ügyfelünk. A pszichiáter mindössze öt percet szánt mentális állapotának felmérésére. Róla is írtunk a Fogyatékosság és társadalom folyóiratban, amelynek második lapszáma a fogyatékos emberek világnapján, december 3-án jelent meg.

Önállóan akarok dönteni az életemről

EZ EGY KÖNNYEN ÉRTHETŐ CIKK A GONDOKSÁGRÓL.

Mindenki gyűjt valamit, a nagy emberek milliókat, Imre újságokat

„MINDENKI GYŰJT VALAMIT, A NAGYEMBEREK SOK PÉNZT GYŰJTENEK, IMRE PEDIG ÚJSÁGOKAT GYŰJT”

Kisokos a gondnokságról

Az alábbi kisokost a TASZ munkatársai készítették az ingyenes jogsegélyszolgálat tapasztalatai alapján. Célja, hogy használható információkat és tippeket adjon azoknak az érintetteknek és családtagjaiknak, akiket gondnokság alá akarnak helyezni, akikkel szemben már megindult az eljárás, vagy szeretnék megszüntetni a gondnokságot.

Ne azzal védjük meg, hogy megfosztjuk a jogaitól!

Hiába a család és az életben való elboldogulás, Lajost gondnokság alá helyezték nyolc ügycsoport tekintetében és kizárták a választójog gyakorlásából. A TASZ érveit elfogadva a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezte a megalapozatlan elsőfokú döntést.