Barion Pixel TASZ | Kocsis Máté megint válaszolt

Kocsis Máté megint válaszolt

Korábban Kocsis Máténak való közérdekű adatigénylésre kértük Önöket, a hajléktalanügyi referens válaszolt a LÉLEK programmal és a megbizatásával kapcsolatos kérdéseinkre. Azonban még mindig nem reagált a hajléktalanság kriminalizálását jelentő jogszabályok visszavonását érintő kérdéseinkre.

A következő levél elküldését kértük:

Tisztelt Polgármester Úr!

Köszönöm a válaszát, azonban úgy vélem, hogy abban nem kaptam választ a levelemben megfogalmazottakra. Ezért most ismételten kérem a következőkre:

“Kérem, hogy vonja vissza a hajléktalanságot, az életvitelszerű közterületen lakást szabálysértéssé nyilvánító józsefvárosi rendeletét, s tegyen javaslatot ugyanerre a többi önkormányzatnak. Kérem, hogy azonnal állítsa le a közrendvédelmi akciónak a hajléktalan emberek szabálysértési eljárás alá vonására irányuló részét. Mindezek mellett kérem, hogy vonja vissza a hajléktalan embereket még inkább ellehetetlenítő törvényjavaslatát (T/3525. számú javaslat) és tegyen javaslatot arra, hogy a “visszaeső” életvitelszerű utcán való tartózkodás ne szerepeljen a készülő szabálysértési törvényben.”

Válaszában a LÉLEK Programhoz kér adományokat, felajánlásokat. A józsefvárosi Képviselőtestület 387/2011. (X. 6.) határozata alapján Önnek 2011. november 10-ig kellett kidolgoznia a Programmal kapcsolatos feladatokat és költségvetési hatásukat.

Kérem, hogy az ezt tartalmazó dokumentumot elektronikus levélben küldött válaszához csatolva küldje meg számomra.

Kérem, hogy tájékoztasson róla, hogy Ön mint hajléktalanügyi referens tesz-e lépéseket egy átfogó hajléktalanügyi kormánystratégia kidolgozására? Ha igen, akkor kérem, hogy tájékoztasson arról, hogy mikorra várható a stratégia kidolgozása.

Adatigénylésem a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény 19-20.§-on alapul, ezért kérem, hogy arra 15 napon belül válaszoljon.

2011. november 14.

Üdvözlettel:

Ezt a választ kaptuk:

A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló LXIII. törvény 19-20. §-aiban foglaltak alapján benyújtott adatigénylésére az alábbi tájékoztatást adom.

A Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete október 20-i és november 17-i ülésén tárgyalt a LÉLEK-Program végrehajtásával, az önként vállalt feladat-ellátás költségvonzataival kapcsolatos előterjesztéseket.

Az október 20-i ülésen 3/2. napirendi pontként tárgyalta a ,,Javaslat a ,,LÉLEK-pont” kialakítására” című előterjesztést. A 409/2011. (X.20.) sz. határozatával a Józsefvárosi Családsegítő és Gyermekjóléti Központ keretén belül létrehozta a Programban részt vevő józsefvárosi hajléktalanok egyedi esetkezelését, a programban közreműködő szervezetek munkájának koordinációját végző szakmai műhelyt. Ugyanezen határozatában a feladathoz költségvetési forrásokat is rendelt.

Szintén az október 20-i ülésen 3/1. napirendi pontként tárgyalta a ,,Javaslat a Józsefvárosi Városüzemeltetési Szolgálat feladatellátásának átalakítására” című előterjesztést. A 408/2011. (X.20.) sz. határozatában – többek között döntött arról, hogy a LÉLEK-Programban résztvevő józsefvárosi hajléktalanok foglalkoztatását a Józsefvárosi Városüzemeltetési Szolgálat fogja végezni, és ugyancsak a Szolgálat fogja üzemeltetni a foglalkoztatott hajléktalanok szolgálati szállását. Ugyanezen határozatában a feladathoz, valamint a szolgálati szálláshely kialakításához költségvetési forrásokat is rendelt.

A Képviselőtestület 2011. november 17-i ülésén tárgyalta a ,,Javaslat a LÉLEK-Programmal kapcsolatos feladatok ellátására” című előterjesztést. A 461/2011. (XI. 17.) sz. határozatával további forrásokat rendelt a szolgálati szállás berendezéséhez, felszerelési tárgyak vásárlásához, kijelölte az önkormányzat tulajdonában lévő azon lakások körét, amelyek a Programban további szolgálati szállásként felhasználhatók. Döntött továbbá a LÉLEK-Program Közösségi részprogramjának keretében meghirdetett józsefvárosi szolidaritási akció és a december 1-én megrendezésre kerülő jótékonysági koncert egyes kérdéseiről. A határozatban elfogadta továbbá a Baptista Szeretetszolgálat és az Üdvhadsereg együttműködési megállapodásra tett ajánlatát. A két szervezet a LÉLEK-Program végrehajtásában szakmai segítséget nyújt, továbbá a Programban részt vevő személyek elhelyezésében is segítésünkre lesz.

Ezúton tájékoztatom, hogy az Önkormányzat és a Hivatal az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény által előírt közzétételi kötelezettségének awww.jozsefvaros.hu honlapon tesz eleget. Az említett előterjesztések és határozatok a honlapon bárki számára hozzáférhetőek, a következő linken: http://www.jozsefvaros.hu/onkormanyzat_kepviselo_testulet_ulesei.

Ami a levelében foglalt második kérdését illeti, ezzel kapcsolatban szükségesnek tartom az hangsúlyozni, hogy a Fidesz-frakció hajléktalanügyi referenseként azt kaptam feladatul, hogy ismerjem meg az érintett szervezetek, a Fővárosi Önkormányzat, a Belügyminisztérium, valamint a Szociális Államtitkárság munkáját, gyűjtsem össze a tőlük érkező, országos jogalkotásra vonatkozó javaslatokat. Segítsek abban, az általuk tett javaslatok minél gördülékenyebben a parlament elé kerülhessenek, és tájékoztassam minderről a Fidesz-frakciót, s annak vezetőjét. Tekintsem át a hajléktalan-ellátás aktuális kérdéseit, vizsgáljam meg annak visszásságait, idegenrendészeti vonatkozásait, a lakás-, a koldus- és hajléktalanmaffia felszámolásának lehetőségét, és ha szükséges, készítsek javaslatot ezek megoldására.

Megbízatásom óta a fenti feladatokat végzem, tárgyalásokat, egyeztetéseket folytatok szakértőkkel, egyházakkal és civil szervezetekkel. A feladat végrehajtása során általam tapasztaltakról, továbbá a mögöttem álló szakmai műhely által kidolgozott javaslatokról a nyilvánosságot a megfelelő fórumokon tájékoztattam és tájékoztatni fogom.

Üdvözlettel:

Dr. Kocsis Máté

A LÉLEK Programról bővebben olvashat még Kocsis Máté előterjesztésében, illetve A Város Mindenkié csoport honlapján.

Nézze meg legújabb videónkat, ami mellett újabb levélküldésre kérjük, és más módokat is ajánlunk, ha segíteni szeretne.

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.