Közös fellépés a gyermekvállaláshoz való jog érdekében

Az egyedülálló nők gyermekvállaláshoz való jogáért és a dajkaanyaság visszaállításáért fogott össze a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), a Lombikprogramban Résztvevőkért Alapítvány (LORA) és érintett magánszemélyek egy csoportja.

A TASZ, a LORA és érintett, magukat megnevezni nem kívánó nők egy csoportja személyes találkozó során hívta fel Újhelyi István gyermek- és ifjúsági kormánymegbízottat, hogy szüntesse meg a gyermekvállalás méltánytalan korlátait.

Jelenleg Magyarországon csak az igazolt (házastársi vagy élettársi) párkapcsolatban élő meddő nők kaphatnak orvosi segítséget a gyermekvállaláshoz, de dajkaanya közreműködésének igénybevételét a törvény még számukra sem teszi lehetővé, petesejt-adományozásra pedig egymást ismerő személyek között nincs lehetőség.

Dajkaterhességből 1997 előtt hazánkban is születtek gyermekek, és az akkor elfogadott egészségügyi törvény (Eütv.) is szerepeltette az eljárást a legálisan igénybe vehető reprodukciós lehetőségek között. A dajkaanya és a gyermeket felnevelő szülők jogi helyzetének megfelelő tisztázása érdekében az Eütv. vonatkozó része csak késleltetve lépett volna hatályba, az akkori parlament azonban még a hatályba lépés előtti utolsó pillanatokban kiiktatta a törvényből a dajkaterhességet. A korábbi ESZCSM éléről többször is elhangzott az az ígéret, hogy a dajkaterhesség lehetőségét vissza fogják állítani – ez a mai napig nem történt meg.

Az egyedülálló nők helyzetét a jelenlévő civil szervezetek és az általuk képviselt magánszemélyek súlyosan diszkriminatívnak tartják. Az érintettek elmondták, hogy ők maguk és számos ismerősük is hosszú évek küzdelme után jutottak arra a nehéz elhatározásra, hogy akár egyedül is, de akarnak saját gyermeket. Többen, egészségügyi problémáik, illetve a biológiai korlátok miatt nem is halogathatnák - halogathatták volna tovább a gyermekvállalást, e nőknek orvosi javaslatra tehát meg kellene - meg kellett próbálkozniuk a teherbeeséssel. Kiss Marianna, a LORA elnöke is egymaga vágott bele a hosszú és fájdalmas procedúrába, melynek eredménye – egy ikerterhesség – sajnos nem volt hosszú életű. A csoport egy másik tagja ma már boldogan neveli illegális úton fogant gyermekeit, és a szülés után döntött úgy, küzdeni fog azért, hogy mások előtt már ne csupán a csalás és törvényszegés, illetve a gyermektelenség közötti választási lehetőség álljon.

A civilek jogegyenlőséget szeretnének, azt, hogy az állam ne akadályozza az érintett nőket tudatos gyermekvállalásukban. Újhelyi Istvánhoz azért fordultak, mert a TASZ korábban hiába kérte mind az egészségügyi, mind az igazságügyi, mind pedig az esélyegyenlőségi minisztertől, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a reprodukciós eljárásokban való igazságos részvételi lehetőség megteremtése érdekében. A találkozón a kormánymegbízott elmondta, az a célja, hogy mindenkinek, aki szeretne gyermeket, lehessen is gyermeke: a gyermekvállalás az emberek alapvető emberi joga. A meddőség megelőzése és a méltánytalan helyzetek orvoslása érdekében Újhelyi István a közelmúltban országgyűlési határozati javaslatot terjesztett a Parlament elé, amely megelőzési, támogatási-finanszírozási és munkajogi kérdések mellett a petesejt-adományozás kérdését is érinti. A dajkaanyaság és az egyedülálló nők gyermekvállalásának lehetővé tétele azonban e javaslatból is kimaradt.

A petesejt-adományozás anonimitásának feloldására 2004 decemberében az állampolgári jogok biztosa és az adatvédelmi biztos is közös ajánlásban hívta fel az illetékeseket. Az egyedülálló nők helyzete kapcsán a LORA azt fontolgatja, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul, a családi állapot szerinti diszkriminációnak tartja ugyanis, hogy jelenleg csak házas- illetve élettársak fordulhatnak orvoshoz meddőségi problémáikkal.

Kapcsolódó anyagok:
- Az OBH sajtóközleménye a petesejt-adományozással kapcsolatos jelentéséről
- A petesejt-adományozásról szóló ombudsmani jelentés
- A TASZ levele Petrétei Józsefhez (IM)
- Az IM válasza
- A TASZ levele Rácz Jenőhöz (EüM)
- Az EüM válasza
- Az ICSSZEM válasza
- A TASZ levele Göncz Kingához (ICSSZEM)
- A TASZ levele Újhelyi Istvánhoz (MeH)
- Az Újhelyi István és Török Zsolt által benyújtott országgyűlési határozati javaslat

Megosztás

Kapcsolódó hírek

Az ombudsman szerint sem kötelező a várandósgondozás

Tavasszal már írtunk róla, hogy 2017 végén az alapvető jogok biztosához fordultunk, mert nem tartottuk egyértelműnek, hogy kötelezők-e a terhesség alatti vizsgálatok – például az ultrahang és a vérvétel – vagy sem. Szerintünk a jogi szabályozás nem egyértelmű a kérdésben, ez pedig a várandós nő önrendelkezési jogának sérelmével jár. Az ombudsman pár napja kiadott jelentése minket igazolt.

Ön kért ma már engedélyt a gyerekei neveléséhez?

Ma két családnak kézbesített a posta gyámhivatali határozatot, két szülőpár várta hónapok óta, tűkön ülve az évente ismétlődő vizsgálat eredményét. A döntés nem kisebb súlyú, mint a gyermekeik - egyik család esetében három, másikuk esetében öt kisgyerek – sorsa: az egymástól távol töltött hónapok, sőt évek után, végre kiérdemelték-e, hogy újra ők lehessenek „Anya” és „Apa”, hogy ne kelljen a havonta egyszer egy órára engedélyezett láthatáson a faliórára meredve rettegni a percek fogyásától.

A TASZ álláspontja az otthonszülést szabályozni kívánó tervezetről

Az Egészségügyi Minisztérium közzétette javaslatát az otthonszülés jogi szabályozásával kapcsolatban. Olvassa el véleményünket a Minisztérium tervezetéről!