Lezárult a TASZ Civil fejlesztési projektje

Lezárult civil fejlesztési projektünk. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, 10 civil szervezettel dolgoztunk együtt két éven át, a Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával. Projektünk egyik fő célkitűzése a civil társadalom érdekérvényesítési képességének fejlesztése, és ezen keresztül a hazai jogérvényesítési gyakorlat erősítése volt.

A projektben kommunikációs, adományszervezési, jogérvényesítési és video advocacy tréningeket tartottunk a TASZ programvezetőinek részvételével. Mivel szervezetünk alapvetően nem képző intézmény, ezért a tréningekre való felkészüléshez kollégáink külső segítséget is igénybe vettek saját tréneri tudásuk elmélyítéséhez.

A szervezetek a projekt során gyakorlatban is megvalósíthatták az elsajátítottakat. A tavaly nyári kommunikációs képzés után elindítottuk a CIHA blogot. A webes felületen a szervezetek az őszi tanulási fázis után Barta Edit blog editor közreműködésével egyre növekvő intenzitással adtak hírt munkájukról, nézeteikről és a mindennapi munka során tapasztalt társadalmi jelenségekről.

A tavaly novemberben megtartott második, adományszervezésről szóló képzés után a TASZ adományszervezési szakértője nyújtott segítséget a szervezetek saját adományszervezési kampánystratégiáinak kidolgozásában. A tréningen résztvevők visszajelzései alapján, a kampányok során sikerrel alkalmazták a tréningen tanultakat, legyen szó az adományozók körének pontosabb meghatározásáról, vagy az „Adj mindig valamit viszonzásul” elvről.

A tavasszal lebonyolított harmadik képzésen a résztvevők jog- és érdekérvényesítési technikákról tanulhattak. Képzési sorozatunkban ennek a képzésnek szántuk az egyik legnagyobb szerepet, a résztvevők itt hallgathatták meg a TASZ húsz év alatt felhalmozott tapasztalatainak gyakorlati lényegét az esélyegyenlőség, a diszkriminatív gyakorlatok, az intézményen belüli jogérvényesítés és az információhoz való jog területén. A résztvevők a képzés végére saját ügyvállalásokat dolgoztak ki, melyeket a képzést követő hónapokban a TASZ programmunkatársainak segítségével vittek végig.

A program utolsó eleme a video advocacy képzés volt. A video advocacy a TASZ régóta használt ügyképviseleti technikája, mely a közösségi média hatékony használatára alkalmas kommunikációs elemek segítségével járul hozzá ügyképviseleti és adománygyűjtési tevékenységünkhöz. A képzés célja - az egész képzési sorozatot lezáró részként – ennek a technikának az elméleti átadása volt. A képzésen a résztvevők megismerhették videó készítési gyakorlatunk alapelveit, a videó script írás, a történetmesélés és a vágás alapjait. Saját munkájuk alapján kialakított történeteik feldolgozásához gyakorlott újságíró vendégeink adtak a képzés során tanácsot, mely alapján minden szervezet saját videót készített a projekt végéig.

A fejlesztési folyamat a fenti képzésekkel természetesen nem ér véget. A velünk dolgozó szervezetekkel továbbra is szeretnénk fenntartani a kapcsolatot, hogy kölcsönösen segíthessük egymás jog- és érdekérvényesítési munkáját.

Megosztás

Kapcsolódó hírek

Az új KRESZ egyeztetése

2009 januárjában lesz az új KRESZ közigazgatási egyeztetése, de már 2008 II. félévében szakmai egyeztetéseket kezd a közlekedési minisztérium – derült ki dr. Szabó Pál közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszterhez intézett közérdekű adatigénylésünk nyomán.

A kományülések továbbra is titkosak - véleményt írt a TASZ

Egy 2006. november 3-án beterjesztett törvényjavaslat ismét érinti az általunk már többször kifogásolt kormányülések államtitokká nyilvántásának törvényi lehetőségét.

A BM törvényellenesen tagadta meg közérdekű adatok kiadását

Szervezetünk 2005 februárjában fordult a Belügyminisztérium egyik főosztályvezetőjéhez, mivel szerettük volna megismerni a BM aktuális jogalkotási tervét. A BM kérésünk megtagadásakor szokás szerint arra hivatkozott, hogy amit kérünk, az döntés-előkészítő anyag. Az adatvédelmi biztos megállapította, hogy nem minősül annak, és a kérésünk teljesítésének megtagadása jogellenes volt.