Barion Pixel TASZ | Megállapította az ombudsman: minden harmadik gyermeket még mindig a szegénység miatt szakítják el a családjától

Megállapította az ombudsman: minden harmadik gyermeket még mindig a szegénység miatt szakítják el a családjától

Bármit is mond az EMMI, nem tudja cáfolni évek óta ismételt állításunkat: megengedhetetlenül nagy számban szakít el az állam gyermekeket a családjuktól kizárólag a család rossz anyagi körülményei miatt. 2016 szeptemberében indított Hiányzó Emlékek kampányunk minden állítását megerősítette a napokban kiadott átfogó ombudsmani jelentés.

Az ombudsman jelentésében megállapította, hogy korábbi vizsgálatai óta sem történt előrelépés, a szakellátásban élő gyermekek harmadát ma is szegénysége miatt szakítják el a hatóságok családjától. Az anyagi okból való gyermekkiemelés sérti a gyermekek alapvető jogait és a gyermekvédelmi törvény alapelveit is. Ezt az alapjogsértő gyakorlatot csak az állam tudja, és köteles is megszüntetni, érdemi, hatékony gyermekjóléti alapellátás és egyéb szociálpolitikai eszközök alkalmazása révén. Az állam kötelessége, hogy minden eszközével megelőzze a szegénység miatti gyermekkiemeléseket. Az is kiderül az ombudsmannak adott szakmai válaszokból, hogy kizárólag a gyermekjóléti alapellátás megerősítésével nem lehetséges megelőzni a családok ilyen nagy arányú elszegényedését, ezért további, a gyermekvédelem területén kívüli, összehangolt szociálpolitikai intézkedések is szükségesek a jogsértő helyzet megszüntetéséhez.

2016. szeptember 20-án, a Gyermekek Világnapján petíciót adtunk át az EMMI képviselőjének, amelyben számos nagynevű szakember és közel 2000 állampolgár aláírással és érintett szülők történeteivel hívta fel a tárca figyelmét a szegénységük miatt szétszakított családok problémájára. Ahogy az a petícióhoz mellékelt szakmai anyagban is olvasható, a nemzetközi és hazai jogszabályi tilalom ellenére gyermekek százezrei élnek ma is elfogadhatatlan szegénységben, és kerülnek állami gondozásba a szülők szociális nehézségei miatt. Az EMMI tagadja a szegénység miatti gyermekkiemelés tényét, de a múlt héten kiadott alapjogi biztos jelentése mindenben megerősít minket. A Biztos ezért felkérte a felelős minisztert, hogy tegye meg a szükséges, és hatékony szociálpolitikai lépéseket.

Az ombudsman átfogó jelentése azért különösen fontos és előremutató, mert mától kezdve többé nem lehet kétségbe vonni, hogy sokezer gyermeket azért szakítanak el szerető szüleiktől, mert nagy szegénységben élnek. Az állam felelőssége, hogy segítsen ezeknek a családoknak! Szülők és szakemberek évek óta kérik a Minisztériumot, hogy a családok büntetése helyett érdemi, strukturális intézkedéseket tegyen, reméljük, hogy az ombudsman felszólítását végre komolyan veszik.

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.