Megkereste munkatársunkat a TV2, majd letagadtatta volna vele a munkahelyét

A karanténról kérdezték kollégánkat, de nem akarták feltüntetni a neve mellett, hogy a TASZ jogásza, mert tiltólistán vagyunk a kormánypárti csatornánál.

Komoly sajtóérdeklődés mutatkozik a koronavírus kapcsán a TASZ jogtudatosító anyagai iránt. Bár a kormánypártiságáról ismert TV2 már évek óta nem kért tőlünk interjút, március 13-án még ők is megkeresték Asbóth Márton kollégánkat, hogy megszólaltassák a kötelező otthoni karanténnal kapcsolatos jogi tudnivalókról.

Magánszféraprojektünk vezetőjéhez irodánkon keresztül jutott el a megkeresés, Asbóth Márton ezután telefonon vette fel a kapcsolatot a TV2 riporterével. A forgatás lezajlott, a beszélgetés végén munkatársunk jelezte, hogy a nyilatkozatot – csakúgy, mint a témában adott többi nyilatkozatát – a TASZ jogászaként tette, és kérte, hogy ezt a neve mellett tüntessék fel. Ezután a riporter jelezte, hogy erre nem lesz lehetőség, mert a TASZ tiltólistán van a TV2-nél. A nyilatkozatot úgy adták volna le, hogy munkatársunk neve mellett a „betegjogi szakértő” titulus szerepel, ehhez azonban kollégánk értelemszerűen nem járult hozzá.

Kollégánk a szóbeli közlés mellett aznap írásban is jelezte a csatornának, hogy ha nem a kérése szerint tüntetik fel titulusát, akkor nem járul hozzá a felvétel közzétételéhez. Levelére nem kapott választ, de a felvétel végül nem is került adásba, a Tények riportjában egy másik jogászt szólaltattak meg a témáról.

Évek óta küzdünk azért, hogy a média szabadon működhessen és visszaszoruljon az állami propaganda. Az utóbbi években közismertté vált, hogy a kormányzati propaganda bizonyos témákat tudatosan elhallgat a közönsége elől, ilyen nyilvánvaló és kimondott cenzúrával viszont még nem találkoztunk.

Mindez azt jelenti, hogy a TV2 nem az alapján használ, vagy nem használ fel egy nyilatkozatot, hogy mi annak a tartalma, hanem hogy fel kell-e tüntetni a nyilatkozó kötődését, és az a hatalom (akár csak vélt) elvárásai szerint szerencsés-e. Ez nem magunk miatt probléma, hanem azért, mert a TV2 nézői aktuális és fontos információktól estek el, csak azért, mert a csatorna nem hajlandó kiírni a szervezetünk nevét.

Hasonló problémáról árulkodik, hogy ugyanaznap, ugyanebben a műsorban felelőtlenséggel vádolták meg az ellenzéket, amiért bezáratná az iskolákat. Az erről szóló riportot már azután tették ki a Tények Facebook-oldalára, hogy Orbán Viktor bejelentette az iskolák bezárását. Később mégis eltüntették onnan, mert ebben a műsorban nem szabad kritikával illetni a miniszterelnököt, csak az ellenzéket, még ha ugyanazt is mondják.

Mi továbbra is azért dolgozunk, hogy a sajtó szabadon működhessen Magyarországon, és a polgárok tájékoztatáshoz való joga a legszélesebb körben érvényesülhessen. Amíg ez megvalósul, addig azt javasoljuk mindenkinek, hogy olyan forrásokból tájékozódjon, amelyek tartalmát nem pártpolitikai érdekek, hanem a hírek fontossága alapján szerkesztik.

Megosztás

Kapcsolódó hírek

Nem, a kórházigazgató nem tilthatja meg a lájkolást és a nyilatkozást

 

Útmutató egészségügyi intézmények, iskolák, szociális intézmények dolgozóinak, és mindenki másnak, akit a munkáltató eltilt a lájkolástól, a kommenteléstől és a nyilatkozástól: mit szabad és mit nem?

A TASZ segítségével fordult az ombudsmanhoz a Lánglovagok Egyesület

Az Alapvető jogok biztosához fordult a Lánglovagok Egyesület a rendvédelmi szervek dolgozóinak szolgálati jogviszonyát szabályozó törvény rendelkezései miatt. Arra kérték az ombudsmant, hogy forduljon az Alkotmánybírósághoz és kérje a törvény alapjogokat korlátozó rendelkezéseinek megsemmisítését. A beadvány elkészítésében a TASZ is közreműködött.

Nem sértette meg a Hír TV jóhírnevét a TASZ

A Fővárosi Törvényszék május 23-án elutasította a Hír TV keresetét, amelyet a csatorna a Társaság a Szabadságjogokért és az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) ügyvédje, Farkas Lilla ellen indított. A bíróság I. fokú, nem jogerős ítélete szerint az alperesek szólásszabadságukkal éltek, amikor a Hír TV Gyöngyöspatáról szóló, az iskolai szegregációt tagadó műsorát bírálták.