Miért áll vesztésre Moszkva az AIDS-ellenes harcban?

Sárosi Péter beszámolója a moszkvai AIDS konferencia tanulságairól az Élet és Irodalom c. folyóiratban

Ha a legtöbb ember meghallja az AIDS szót, akkor többnyire a védekezés nélküli szex jut eszébe, és Afrikára asszociál. Kevesen tudják, hogy napjainkban a világ leggyorsabban terjedő HIV-járványa tőlünk nem is olyan messze, Kelet-Európában zajlik, mondhatni a legközelebbi szomszédságunkban. Ukrajnában például a legfrissebb adatok szerint a lakosság mintegy másfél százaléka HIV-fertőzött, Oroszországban pedig körülbelül egy százaléka, s az arányuk évről évre nő. A vírus terjedésének első számú útja ebben a térségben nem a szex, hanem az injekcióstűk megosztása az intravénás heroinhasználók körében, akiknek a számát csak Oroszországban 3,5 millióra becslik, az új HIV-fertőzéseknek pedig mintegy hetven százaléka köthető a fecskendők megosztásához. A fertőzések ezen módját a legtöbb EU-tagállamban az elmúlt évtizedben sikerült visszaszorítani, a volt szovjet tagállamokban azonban szinte reménytelennek tűnik a küzdelem. Pedig a földgázkitermelésből gazdagodó Oroszország vezetőit is komolyan aggasztja a járvány, amely hosszú távon nemzetgazdasági kockázatot jelent. Amerikai becslések szerint az orosz lakosság száma 2050-re 143 millióról 111 millióra csökken, ennek oka pedig a rossz közegészségügyi viszonyok miatti magas halálozási arány. Putyin elnök az elmúlt években sokat költött az egészségügyi ellátás javítására, és nemrég bejelentette, hogy ebben az évben az AIDS-ellenes harcra fordított orosz költségvetés összegét százmillió dollárra emeli. Bármennyit is költhet azonban az orosz állam prevencióra, mégis kevés lehet a járvány megfékezéséhez. Vajon azért, mert nem működnek a máshol hatékonynak bizonyult módszerek? Nem erről van szó. A magyarázat az illegális drogokkal kapcsolatos szovjet típusú megközelítés fennmaradásában rejlik, amely lehetetlenné teszi az injekciós droghasználókat célzó hatékony prevenciós programok bevezetését és/vagy kiterjesztését.

Az egyik ilyen program a tűcsere, azaz a steril injekciós felszerelés és a megelőző információk terjesztése, amelyről az ENSZ több száz kutatást áttekintő jelentése kimutatta, hogy hatékonyan előzi meg a HIV terjedését, ráadásul nem is buzdítja droghasználatra azokat, akik eddig nem nyúltak a szerhez. Ezek a programok azonban még mindig a "megtűrt" kategóriába tartoznak a legtöbb volt szovjet tagállamban, a tűcserét végző szociális munkásokat és klienseiket rendszeresen vegzálja a rendőrség, a programok pedig ritkán részesülnek megfelelő pénzügyi támogatásban. De míg a tűcsere legalább kvázi-legálisnak számít, az utcai heroint egyéb ópiátalapú gyógyszerekkel, főként metadonnal helyettesítő terápia Oroszországban illegális, Ukrajnában is csupán egy-két éve indították be az első kísérleti programokat (az eredmények természetesen pozitívak). A metadont az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, a WHO 2005-ben még a létfontosságú gyógyszerek listájára is felvette, mivel annak a tudományos kutatások tanulsága szerint jelentős szerepe van a bűncselekmények, a túladagolások és a fertőzések megelőzésében. A metadon ugyanis szájon át tabletta vagy folyadék formájában szedendő, így csökkenti az injektálást és a fecskendők megosztását, másfelől pedig hosszú távon stabilizálja a függők fizikai és pszichés állapotát, pozitív hatással jár az életmódra és munkavállalásra, és nem utolsósorban: segít nekik életben maradni. Márpedig a halott droghasználót nem lehet leszoktatni semmiről. Egy afroamerikai lelkész így fogalmazta meg ezt: "First we have to save lives, than we can save souls" (Először életeket kell mentenünk, utána tudunk lelkeket menteni).


*


Sajnos a kelet-európai országokban a metadonfenntartó-kezelést hatalmas gyanakvással fogadta a pszichiátria, különösen annak a szovjet idők óta a drogproblémák megoldására szakosodott ága, az ún. narkológia (ez a tudományág más országokban nem létezik). Vezető orosz narkológusok néhány éve a nagy presztízsű orvosi szaklap, a Meditsinskaja Gazeta hasábjain a metadon ellen tiltakozó nyilatkozatot tettek közzé, amelyben számos tudománytalan vádat fogalmaztak meg a fenntartó terápiával szemben. Ilyen például, hogy a metadon drága, növeli az illegális droghasználat kockázatát és a túladagolásokat. A memorandumra válaszul a Nemzetközi Központ az Addikciós Kezelés Fejlesztéséért nevű szervezet honlapján vezető európai és észak-amerikai szakemberek válasznyilatkozatot tettek közzé, amely tudományos bizonyítékokkal cáfolja az orosz vádakat. A korrekt szakmai vita kialakulásának azonban nem kedvez az orosz közélet, a metadon tiltása mögött inkább ideológiai elfogultság és politikai érdekek rejlenek. Dr. Vlagyimir Mendelevics orosz pszichiáter például 2006 februárjában egy website-ot nyitott abból a célból, hogy a metadonnal kapcsolatos érveket, tapasztalatokat kicserélhessék egymással a szakemberek. Nem sokra rá idézést kapott az ügyészségtől, mivel egy parlamenti képviselő feljelentette "kábítószer népszerűsítésének" vádjával. Bár Mendelevicset később felmentették a vádak alól, az oldalt hatóságilag bezárták, és az eset sokak kedvét elvette a további próbálkozásoktól.

A vita rövidre zárása jellemezte a II. kelet-európai AIDS-konferenciát is, amelyet idén az ENSZ szervezetei az orosz kormánnyal közösen május 3. és 5. között rendeztek meg Moszkvában. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet már 1994-es megalakulása óta küzd az ártalomcsökkentő programok elfogadottságának növeléséért Magyarországon, jogi segítséget nyújtottunk a 90-es évek végén megvádolt metadon-doktoroknak (pl. az ún. Funk-ügyben), tűcseremunkásoknak, újabban pedig a volt szovjet tagköztársaságok civil szervezeteinek, egészségügyi szolgáltatóinak segítünk az érdekérvényesítésben. Az ENSZ támogatásával részt vettünk a moszkvai AIDS-konferencián is, ahol dokumentumfilmet forgattunk arról, hogy vajon miért nem juthatnak metadonhoz az orosz droghasználók. A konferencián megdöbbenéssel vettük tudomásul, hogy egyetlen orosz kormánytisztviselő, narkológus vagy kutató sem volt hajlandó megemlíteni a metadon helyettesítő terápiát és a tűcserét egyetlen beszédben vagy előadásban sem. Elképesztőnek tartjuk ezt egy olyan országban, ahol a HIV-fertőzések túlnyomó többségéért a droghasználók fecskendőmegosztása felelős. A résztvevők a folyosókon sem bizonyultak közlékenyebbnek: több tucat narkológust próbáltunk meginterjúvolni a szünetekben a metadonról, közülük mindössze három volt hajlandó nyilatkozni! A visszautasítást kevesen indokolták, egyesek arra hivatkoztak, hogy a "metadon illegális, ezért nincs mit beszélni róla", mások ugyanakkor bevallották, hogy a munkájuk elvesztésétől félnek. Az orosz civil szervezetek képviselői és a más volt szovjet tagországok szakemberei ezzel szemben többnyire szívesen álltak kameránk elé.

Az orosz fél makacs hallgatásával szemben éles kontrasztot jelentett, hogy a konferencia egyik fő díszvendége, Peter Piot, a UNAIDS igazgatója a tűcsere és a metadon bevezetését sürgette. A meleg házasságát nyíltan vállaló Craig McClure, a Nemzetközi AIDS Társaság igazgatója pedig azzal sokkolta az orosz narkológus hallgatóságot, hogy a metadon tiltását ahhoz hasonlította, mintha a dohányosok számára betiltanák a nikotintapasz vagy a nikotinos rágó használatát. Kisebbfajta botrányt okozott az is, hogy a számos oroszországi szervezetet is magában foglaló Eurázsai Ártalomcsökkentő Szövetség (EHRN) sajtóközleményt adott ki a konferencia előestéjén, amelyben az ellen tiltakozott, hogy a szervezők nem tették lehetővé, hogy az ukrán metadon-programok kliensei részt vegyenek a konferencián, és beszámoljanak élményeikről (hiszen gyógyszerüket sem hozhatták magukkal).


*


A Human Rights Watch (HRW) emberi jogi szervezet 2007 novemberében jelentést adott ki az oroszországi droghasználók egészségügyi ellátáshoz való jogainak érvényesüléséről, amelyben élesen bírálta a narkológiai kezelési rendszert. A HRW vizsgálata szerint ugyanis a droghasználók kezelése vasajtóval és rácsokkal lezárt kórházi osztályokon történik, ahol a "terápia" abból áll, hogy bivalyerős nyugtatókkal napokig kómaszerű állapotban tartják a függőket, pszichoterápiás segítséget vagy rehabilitációt azonban egyáltalán nem kapnak. Pedig a drogfüggőség nem kizárólag biológiai betegség, hanem komplex személyiségi és szociális problémákra vezethető vissza, nem kizárólag az egyén, hanem a diszfunkcionális közösség szintjén kezelendő. A zárt osztályokon történő kezelési módszer az elmúlt években nemegyszer vezetett tragédiához, egy moszkvai kórházban például 2006 decemberében 44 HIV-pozitív drogfüggő nő lelte halálát egy tűzben, mivel a személyzet bezárva magukra hagyta őket éjszakára. A nemzetközi addiktológiai terápiás protokollok a hosszú hetekig tartó kórházi bentlakással szemben az ambuláns kezelést részesítik előnyben, és hangsúlyozzák a társadalomba való reintegráció fontosságát. Nem csoda, hogy egyes felmérések szerint a narkológiai kezelésen részt vevő orosz drogfüggők nagy része hamarosan ugyanott folytatja, ahol abbahagyta. A legtöbben eleve nem is jelentkeznek kezelésre, mivel a drogfüggőséggel kezelt páciensek felkerülnek a rendőrség "narkománokat" tartalmazó listájára, így ki vannak téve a rendőrség zaklatásának.

Ez a probléma másik része: a HIV terjedéséért felelős az a represszív büntetőpolitika is, amely a drogfogyasztók stigmatizálásához, marginalizálásához és rejtőzködéséhez vezet. Nem ritka, hogy a rendőrség által fogva tartott droghasználókat fizikailag vagy lelkileg bántalmazzák, és megtagadják tőlük a legalapvetőbb egészségügyi ellátást is. A strasbourgi emberi jogi bíróság 2006-ban elmarasztalta az orosz államot azért, mert egy Viktor Kudobin nevű értelmi fogyatékos, HIV-pozitív férfit álruhás rendőrök rábeszéltek, hogy drogot vásároljon a számukra, majd lecsukták drogkereskedelem vádjával. Egy évig tartották előzetesben megfelelő gyógyszeres kezelés nélkül, ahol drámaian leromlott a testi-lelki állapota. Az emberek gyakran a túlzsúfolt börtönökben kezdenek el heroint szúrni, ahol ugyanazon fecskendőt több tucatnyian használják egyszerre, így a büntetés-végrehajtás intézményeiben jelenleg több tízezer HIV-pozitív droghasználót tartanak nyilván. A börtönök ráadásul a TBC melegágyai is, a HIV/TBC-koinfekció pedig olyan halálos kombinációt alkot, amelynek kezelése még a modern orvostudomány számára is rendkívül nehéz. Nem mintha az orosz droghasználók egyáltalán hozzájuthatnának egykönnyen a gyógykezeléshez: gyakran tagadják meg tőlük az antiretrovirális kezelést, amely nyugat-európai sorstársaiknak hosszú, viszonylag egészséges életet biztosít.


*


Sajnos a közeljövőben nincs túl sok esély arra, hogy Oroszország megváltoztassa hozzáállását a drogproblémához vagy a HIV megelőzéséhez. A segítő szervezetek konferenciára érkező aktivistái ironikus rezignáltsággal veszik ezt tudomásul, elvesztették már a hatóságokkal kapcsolatos illúzióikat. A drogfogyasztók életéért folytatott mindennapi küzdelmeikkel mégis élő bizonyítékát adják annak, hogy van egy másik Oroszország is az értelmetlen és embertelen bürokrácián túl, amelyre elismeréssel tekinthetünk.

SÁROSI PÉTER

TASZ

Megosztás

Kapcsolódó hírek

Hátrányos megkülönböztetés áldozatai a HIV-vel élők az egészségügyben

A HIV-vel élők és AIDS-betegek a fertőzésükkel össze nem függő egészségügyi ellátásuk során gyakran szembesülnek elutasítással, indokolatlanul irányítják őket a Szent László Kórház HIV-ambulanciájára.

Véleményeztük az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot

Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló T/10977. számú törvényjavaslat igen sok, egymáshoz gyakran csak távolról kapcsolódó törvényt módosító rendelkezést tartalmaz, a TASZ a beteg- és szabadságjogi szempontból fontosakat véleményezte.

A HIV/AIDS elleni küzdelem és az EU

Az Európai Bizottság a közelmúltban közleményt bocsátott ki a HIV/AIDS ellen az Európai Unióban és a szomszédos országokban folytatott küzdelem kapcsán. A dokumentum kidolgozásában a TASZ is részt vett. A Közlemény alapján megvalósítandó cselekvési tervhez várjuk a HIV/AIDS elleni küzdelemben érintett civil szervezetek, valamint a HIV-pozitív emberek észrevételeit.