Miskolcot a létbizonytalanság megszüntetésére kérik civilek az antirasszista világnapon

Ma, az antirasszista világnapon civil szervezetekkel, jogvédőkkel, aktivistákkal világítunk rá a miskolci szegénytelepeken élőket érintő súlyos jogsértésekre, a gettósodás és a nyomor fokozódására. Arra hívjuk fel a figyelmet, hogy az önkormányzat feladata lenne az emberhez méltó lakhatási és életfeltételek megteremtése Miskolc szegényei számára.

A kormány szegényellenes politikájának köszönhetően a szegénységben élők helyzete országszerte romlik, a szegregáció fokozódik. Miskolcon a helyzet kirívóan rossz, az önkormányzat cigányellenes lépéseit már több bíróság, az ombudsman és nemzetközi szervezetek is elítélték.

Az elmúlt 4 évben a miskolci önkormányzat intézkedései és a kollektív bűnösségre alapozó megaláztatás odáig vezetett, hogy közel 500 ember tűnt el a miskolci Avasról és a Számozott utcákból. Senki sem követte egyenként nyomon ezeknek az embereknek a sorsát, de köztudomású, hogy akik közülük Miskolcon maradtak, azok többnyire kiszorultak Lyukóvölgybe, a legnagyobb külterületi gettóba. Köztudomású az is, hogy sokan Kanadában fordultak menedékjogért.

A miskolci telepek – jórészt roma – lakói létbizonytalanságban élnek. A téli kilakoltatási moratórium lejárt, a hajléktalanság illetve a gettósodás fokozódása egyre jobban fenyeget, annak minden negatív következményével. Tekintsd meg a helyszínen forgatott videónkat:

A felelősség elsősorban nem a nyomorba taszított embereké, hanem az önkormányzaté és az államé, azé az önkormányzaté és államé, amelyik magára hagyja polgárai egy részét a mindennapi létküzdelemben, az emberi méltóság védelmében.

A szegénység és kirekesztettség komplex problémáinak kezelése kizárólag megfelelő szakpolitikai eszközökkel lehetséges, a “gazdálkodási érdekek nem írhatják felül, nem eredményezhetik a szociálisan rászorult társadalmi rétegek tömeges hajléktalanná válását”, mondta ki jogerős ítéletében a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság.

Miskolc minden lakójának az az érdeke, hogy a nyomort számolja fel az önkormányzat, ne a nyomorban élők emberi méltóságát, alapvető jogait!

EGYENLŐ JOGOKAT MINDENKINEK!

Aláírók:

Csendes József szociológus

Csikós Mariann miskolci lakos

Daróczi Gábor aktivista

„Egy Mindenkiért Mindenki Egyért” a Hátrányok Ellen Országos Egyesület

Gulyás Ferenc miskolci roma vezető

Dr. Hain Ferenc társadalomkutató, főiskolai docens

Havas Gábor szociológus

Horváth Aladár elnök, Roma Parlament

Kishonthy-Kardos Rita miskolci lakos

Lengyel Gabriella szociológus

Dr. Nónay Gábor miskolci lakos

Rácz Béla, miskolci jogvédő

Sáfrány Réka, esélyegyenlőségi szakértő

Spronz Júlia civil jogvédő

Szőke Sándor polgárjogi aktivista

Tamás Attila miskolci roma aktivista

Társaság a Szabadságjogokért

Tuczai Rita miskolci lakos

Tyetyák Zoltán, a Miskolcnak Hangja Van civil csoport alapítója

Váradi Gábor miskolci roma vezető

Megosztás

Kapcsolódó hírek

A szabálysértési bírságok tovább büntetik azokat, akiknek valójában segítségre lenne szüksége

Az Országgyűlés szakmai egyeztetés nélkül döntött: szeptember 1-től megemelik a szabálysértési bírságok összegét. Az emelés független attól, hogy az érintett milyen szabálysértést követett el és milyen vagyoni helyzetben van. Súlyos problémának tartjuk, hogy a jogalkotó láthatóan egy szimpla költségvetési kérdésnek tekinti a szabálysértési bírságolást, amitől plusz bevételt remél.

Sokakat sodort kilátástalan helyzetbe a járvány, a legszegényebbeket különösen

A koronavírus-járvány óriási mértékben fokozza a legkiszolgáltatottabb és legszegényebb emberek egyébként is meglévő nehézségeit, a kormánynak különösen oda kellene figyelnie a mélyszegénységben élőkre. A döntéshozókhoz fordultunk, hogy felhívjuk figyelmüket a tarthatatlan helyzetre, és mintabeadványt készítettünk az érintettek számára.

Ki védi meg a bíróság előtt a rászorulókat?

Szabálysértési ügyekben nem jár kötelező ügyvédi képviselet a fogvatartott, a fiatalkorú, a fogyatékos, az írni-olvasni nem tudó, valamint az anyagilag rászorult vádlottaknak. Emiatt tömegek esnek el jogorvoslati joguktól. Az ombudsman jelentésében támogatott minket és felkérte egyúttal a belügyminisztert, hogy tegye meg a megfelelő módosításokat.