Profilt vált a TASZ!
A TASZ a mai napon azonnali profilváltást jelent be és megindítja komplex Nyilakozat-, Tábla-, és Portré-szolgáltató Üzemágát. Éljen a roppant erőket felszabadító nemzeti összefogás!
„A magyar nemzet e történelmi tettével arra kötelezte a megalakuló Országgyűlést és a felálló új kormányt, hogy elszántan, megalkuvást nem ismerve és rendíthetetlenül irányítsák azt a munkát, amellyel Magyarország fel fogja építeni a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.”
(Részlet a magyar országgyűlés Nemzeti Együttműködésről szóló, 2010. június 16-i Politikai Nyilatkozatából.)
„…-a Magyar Közlönyben közzétett szöveggel, a szerv vezetője által meghatározott méltó és a középület sajátosságainak megfelelő jól látható helyen ki kell helyezni a Nyilatkozatot.“
(Részlet a Politikai Nyilatkozat középületekben való közzétételét elrendelő, 1140/2010. (VII.2.) sz. Korm.határozatból, amely 2010. július 3-án, szombaton hatályba lépett.)
A rendíthetetlen irányítás első eredménye természetesen a fenti, történelmi jelentőségű Nyilatkozat elfogadása, a második értelmszerűen a Nyilatkozat közzétételének kötelező elrendelése. A Nyilatkozatot 50 x 70 cm méretű, álló téglalap formátumú plakátokon kell közzétenni, kormányzati intézményekben kötelezően, számos egyéb középületben a kormány kérése nyomán.
A TASZ felhívja arra a tényre a figyelmet, hogy bár a kormányhatározat vonatkozó, „A Nyilatkozat leírása“ c. melléklete gondoskodik a Nyilatkozat tábláinak „megfelelő állagáról és szükség szerinti cseréjéről“, sajnálatosan pontatlan a Nyilatkozat képi megjelenítése tekintetében. Elegendő, ha a színes Nyilatkozat-tábla „méltó minőségben nyomtatott, nyomdai kivitelezésű“. Nincs ugyan sem a betűtípus, sem a betűk mérete meghatározva, de a TASZ ezúton figyelmeztet arra, hogy a nyilvánvalóan alkalmatlan közzététel nem felel meghatározat előírásainak, és könnyen szabotázsnak minősülhet.
FIGYELEM!
Tekintettel arra, hogy a Nyilatkozat megfelelő számban való közzététele nemcsak jogszabályi kötelezettség, hanem társadalmi-gazdasági szempontból is kulcsfontosságú, a felmerülő, több ezer azonnali táblaigény könnyen országos pánikot okozhat, valamint hogy a kormányhatározat által teremtett piac egyértelműen keresleti igényt keletkeztet,
a TASZ a mai napon azonnal profilváltást jelent be és megindítja komplex Nyilakozat-, Tábla-, és Portré-szolgáltató Üzemágát.
Ár-és szolgáltatáslistánk 2010. július 3-átől a következő:
1. „Nemzeti Együttműködő“
A Nyilatkozat államilag ajánlott formátumának letöltése a TASZ oldalán keresztül, linkes megoldással:
INGYENES! (Az első 50 megrendelőnek a nemzeti mellé egy munkás paraszt és egy népi formátumut is küldünk, ajándékba.)
2. „Extra“
Egyedi tervezésű, speciális Nyilatkozatok, különleges téglalap-formátumok: 5.000 – 20.000 –,
3. „Öntudatos“
Saját képes Nyilatkozat, küldött fénykép alapján. Lehetséges ötletek: családi pillanat, gyermekünk vagy a kis kedvenc arcképe. Ha nincs családja, gyermeke, vagy kedvence, arra is van megoldás. 5.000-,
4. Közért!
Középületek belső terének teljes körű felmérése a középület sajátosságainak megfelelő, jól látható hely megállapítása céljából, a TASZ Méltóhely-Meghatározási munkacsoportja által. Számunkra nincs akadály: A Sándor palota dísztermétől a kocsigarázsáig minden megoldás lehetséges. 25.000 Ft
A középület rendszeres felkeresése a szükség szerinti csere megállapításának céljából a TASZ Megfelelő Állag időszaki szakbizottsága által:
alkalmanként 15.000-, Ft
Felhívjuk kedves megrendelőink figyelmét, hogy szervezetünk egy éves, teljes körű garanciát biztosít az általa előálított és kézbesített Nyilatkozatokra. Amennyiben az Országgyűlés a Politikai Nyilatkozatot egy éven belül megváltoztatja, akkor az új szövegű Nyilatkozatot az eredeti megrendelés alapján ingyenesen elkészítjük ügyfeleink számára.
Tekintettel arra, hogy a TASZ állami – és kormányzati szervektől továbbra sem fogad el pénzt, természetesen minden érintett költségvetési intézménynek és állami szervnek ingyenesen biztosítjuk a Nyilatkozat letöltését.
A Kormány kizárólag a központi államigazgatási szervek és területi, helyi szervei, valamint a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve, továbbá a Magyar Honvédség katonai szervezetei és a katonai igazgatás területi szervei számára teszi kötelezővé a Nyilatkozat kihelyezését, és csupán felkéri a a köztársasági elnököt, az Országgyűlés, az Alkotmánybíróság, a Legfelsőbb Bíróság elnökeit, az országgyűlési biztosokat, az Állami Számvevőszék és a Magyar Nemzeti Bank elnökét, a helyi és kisebbségi önkormányzatok választott testületeinek vezetőit, a bíróságok elnökeit és az ügyészségek vezetőit, hogy függesszék ki méltó és a középület sajátosságainak megfelelő jól látható helyen a Nyilatkozatot.
A TASZ ezúton is felhívja a Magyar Köztársaság polgárainak figyelmét, hogy bár a kormányhatározat nem fogalmaz meg ajánlást a lakosság számára, ez nem jelenti azt, hogy a Nyilatkozatot ne tehetné ki bárki, aki szeretné, akár munkahelyén, lakásában, vagy közerületeken. A társasházakban, a boltokban, buszmegállókban is kihelyezhetőek a Nyilatkozatok, sőt az internet határtalansága alkalmat nyújt arra is, hogy minden magyar honlapfenntartó aloldalt hozzon létre, amelyen elhelyezi a Nyilatkozatot. Ebben az esetben a méltó nyomtatási minőség kitételt értelemszerűen méltó pixelszámként kell alkalmazni.
A Nemzeti Együttműködés Politikai Nyilatkozatának közzététele és megtekintése mindenkinek alapvető joga!