Barion Pixel TASZ | Sályi felvonulás: tette a dolgát a rendőrség

Sályi felvonulás: tette a dolgát a rendőrség

Akár volt szerepe a nyílt levelünknek, akár nem, komolyan vették a kihívást – a vasárnapi demonstráció biztosítása olyan volt, ahogy az elvárható.

Múlt héten nyílt levélben kértük a rendőrséget arra, hogy a Mi Hazánk nevű szélsőjobboldali párt és paramilitáris szatelit-szervei által Sályra szervezett fáklyás felvonulást a helyi – elsősorban cigány származású – lakosok személyi biztonságának és más alapvető jogainak védelme érdekében fokozott figyelemmel kezelje. Arra hívtuk fel a figyelmet, hogy megismétlődhet az, ami miatt a bíróság a Magyar Gárda vonulásait jogsértőnek ítélte: a falu cigány lakói nem tudják elkerülni a rendezvényen elhangzó, ellenük irányuló, őket megalázó, félelemkeltő kijelentések végighallgatását (foglyul ejtett közönséggé válnak), és hogy a felszólalók, illetve a tüntetés egyes résztvevői előítélet által motivált bűncselekményeket fognak elkövetni.

A felvonulás lezajlott, munkatársaink dokumentálták az eseményeket. Fontosnak tartjuk, hogy kifejezzük a rendőrség munkájával kapcsolatos elismerésünket. Akár volt szerepe a levelünknek, akár nem, a vasárnap este megtartott fáklyás felvonulás rendőri biztosítása olyan volt, ahogy az elvárható. Ugyan formálisan nem írta elő a felvonulás törvényességének feltételeit, a rendőrség komolyan vette a kihívást:

  • jelentős és felkészült állománnyal volt jelen, nem csak a faluban,
  • már a főútról a faluba vezető útelágazásnál rengeteg jól felszerelt rendőr kontrollálta, hogy ki tart Sályra,
  • végigkísérte a Miskolcról Sályra tartó résztvevőket, megakadályozva, hogy a szélsőségesek ellenőrizetlenül szállingózzanak be a faluba,
  • nem engedte, hogy a faluban a felvonulók letérjenek az útvonalukról, provokálják vagy megfélemlítsék a falubelieket,
  • annak ellenére, hogy ellendemonstrációt nem jelentettek be, lehetővé tette, hogy a helyiek összegyűljenek és kiálljanak saját maguk, településük és szomszédaik védelmében,
  • széles biztonsági sáv kialakításával megakadályozta, hogy akár a felvonulók, akár a helyi ellentüntetők túl közel kerüljenek egymáshoz, és konfliktust provokáljanak,
  • a felvonulás végeztével kikísérte a faluból az idegeneket és amíg el nem távoztak, a helyieknek sem engedte, hogy a kivezető út felé menjenek.

Bízunk benne, hogy a rendőrség a jövőben is hasonlóképpen eleget fog tenni alkotmányos kötelezettségeinek, és megtalálja a megfelelő egyensúlyt a gyülekezési jog békés gyakorlásának biztosítása, a jogsértő gyűlésekkel és az erőszakos demonstrálókkal szembeni fellépés, valamint a jogsértésnek fokozottan kitett állampolgárok, kisebbségi közösségek jogainak védelme között. A TASZ a jövőben is figyelemmel kíséri a tüntetések rendőri biztosítását, és fellép a sérülékeny kisebbségek védelmében.

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.