STOP Kormányzati Rasszizmus

A kormánnyal és a Miniszterelnöki Kabinetirodával szemben az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordulunk a menedékkérőket ábrázoló STOP táblás kormányplakát miatt.

Magyarország Kormánya országszerte olyan plakátokat helyeztetett ki, amelyen STOP tábla mögött menedékkérők menetelnek. A plakátot Európában már több szélsőséges párt felhasználta bevándorlásellenes, idegenellenes kampányában. A plakátok egyértelműen beazonosíthatóak: szerepel rajtuk a magyar állam címere, a “KORMÁNY INFORMÁCIÓ”, valamint a “Készült Magyarország Kormánya megbízásából” felirat.

A plakát országos kihelyezésével a kormány megsértette a Magyarországon élő, illetőleg itt tartózkodó, a magyar többséginél sötétebb bőrszínű, arab etnikumú vagy arabnak tartott személyek egyenlő bánsmódhoz való jogát. A szervezet álláspontja szerint a plakát azt az üzenetet közvetíti, hogy mindenkit, aki a képről felismerhető védett tulajdonságokkal rendelkezik, meg kell állítani, az országon kívül kell tartani, mert ezek a személyek veszélyt jelentenek az országra, az ország lakosságára, biztonságára nézve. A kormány pedig ezzel sérti az emberi méltóságot.

Különös jelentősége van annak, hogy a jogsértést a kormány, illetve a Miniszterelnöki Kabinetiroda követi el. Ezeknek a központi közigazgatási szerveknek országosan meghatározó hatása van, és az Alaptörvény értelmében kötelességük lenne az emberek alapvető jogainak védelme. A jogsértés megállapítása és szankcionálása alkalmas lehet arra, hogy eltántorítsa a kormányt a további hasonló jogsértésektől.

Egy olyan országban, ahol 74 éve még származás alapú népírtás zajlott, különösen megengedhetetlen és felelőtlen magatartás egy kormány részéről rasszista plakátokkal kampányolni. Az ilyen magatartásnak kell, hogy legyen a jogrendszerben szankciója.

A TASZ beadványáról bővebben ide kattintva olvashat.

Megosztás

Kapcsolódó hírek

Megállapította az ombudsman: minden harmadik gyermeket még mindig a szegénység miatt szakítják el a családjától

Bármit is mond az EMMI, nem tudja cáfolni évek óta ismételt állításunkat: megengedhetetlenül nagy számban szakít  el az állam gyermekeket a családjuktól kizárólag a család rossz anyagi körülményei miatt. 2016 szeptemberében indított Hiányzó Emlékek kampányunk minden állítását megerősítette a napokban kiadott átfogó ombudsmani jelentés.

Diszkriminálta a romákat a tiszavasvári önkormányzat

A bíróság egyetért az Egyenlő Bánásmód Hatósággal: a december 8-án kihirdetett ítélet szerint Tiszavasvári jobbikos önkormányzata megsértette a helyi romák emberi méltóságát, amikor lepaktált a Becsület Légiójával és támogatta, hogy telepbejárásokkal zaklassák az ott lakókat. A döntés lényege az, hogy az önkormányzatok nem vehetnek igénybe szélsőségeseket a polgárok megfélemlítésére, megregulázására.

Nekik itthon nem volt semmi gondjuk

Kati gyerekeit októberben vitték el, azóta harcol értük minden nap. Végül 4 hónapos küzdelme eredményre vezetett, a három gyerek újra otthon van. Sem ők, sem szüleik nem értik, mi szükség volt erre a „kis kirándulásra”, - ahogyan a gyámhivatal nevezte, amikor nevelőszülőkhöz szállította a gyerekeket.