STOP Kormányzati Rasszizmus

A kormánnyal és a Miniszterelnöki Kabinetirodával szemben az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordulunk a menedékkérőket ábrázoló STOP táblás kormányplakát miatt.

Magyarország Kormánya 2018. március 26-tól országszerte, közterületeken nagy példányszámban plakátot helyeztetett ki, amelyen STOP tábla mögött sötétbőrű, leginkább arab etnikai származásúnak kinéző menedékkérők menetelnek. Tudomásunk szerint a tömött sorokban menetelő menedékkérőket ábrázoló, a plakáthoz felhasznált fotó 2015-ben készült Szlovénia határában a menekültválság idején, és azt Európában már több szélsőséges párt felhasználta bevándorlásellenes, idegenellenes kampányában. A plakáton szerepel a magyar állam címere, a “KORMÁNY INFORMÁCIÓ”, valamint a “Készült Magyarország Kormánya megbízásából” felirat.

A plakát országszerte közterületen történt kihelyezésével a kormány megsértette a Magyarországon élő, illetőleg itt tartózkodó, a magyar többséginél sötétebb bőrszínű, leginkább közel-keleti, dél-ázsiai, észak-afrikai származású, arab etnikumú illetőleg ilyeneknek vélt személyek egyenlő bánásmódhoz való jogát.

A plakát a sorban vonuló emberek képével azt sugallja, hogy az arabok elözönlenék az országot, a képre helyezett, hangsúlyos STOP felirattal egyértelműen azt közvetíti, hogy ezért meg kell őket állítani. A plakát azt az üzenetet közvetíti, hogy mindenkit, aki a képről felismerhető jellemzőkkel rendelkezik, meg kell állítani, az országon kívül kell tartani, mert ezek a személyek veszélyt jelentenek az országra, az ország lakosságára, biztonságára nézve.

A kormány ezzel emberi méltóságot sértő magatartást valósít meg. Egyértelműen pejoratív, negatív tulajdonságokat társít az említett védett tulajdonsággal rendelkező közösség minden tagjához. Negatív tulajdonságok és törvénysértés elkövetésének illetve törvénysértés elkövetése veszélyének összekapcsolása egy védett tulajdonsággal az emberi méltóság sérelmével jár.

Az ügy jogi megítélése során különös jelentősége van annak, hogy a jogsértés megvalósítója a kormány, illetve a Miniszterelnöki Kabinetiroda, vagyis olyan központi közigazgatási szervek, amelyek általános feladat- és hatáskörrel rendelkeznek az egész ország területén, tevékenységüknek országosan meghatározó hatása van, és az Alaptörvény értelmében elsőrendű kötelezettségük lenne az emberek sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogainak védelme. Egy olyan országban, ahol 74 éve még származás alapú népírtás zajlott, különösen megengedhetetlen és felelőtlen magatartás egy kormány részéről rasszista plakátokkal kampányolni. Az ilyen magatartásnak kell legyen a jogrendszerben szankciója. Az Ebktv. zaklatás tényállása lefedi a kormány jogsértő magatartását és a jogsértés megállapítása, valamint szankciók alkalmazása alkalmas lehet arra, hogy eltántorítsa a kormányt a további jogsértésektől.

Fontos hangsúlyozni azt is, hogy a kormány nem lehet alapjogok alanya, így vonatkozásában a szólásszabadság nem értelmezhető, éppen ezért az egyenlő bánásmódhoz való jog korlátjaként sem értelmezhető a véleménynyilvánítási szabadság kormányzati hirdetések esetében.

A teljes beadványunkat ide kattintva olvashatja.

Megosztás

Kapcsolódó hírek

Sokakat sodort kilátástalan helyzetbe a járvány, a legszegényebbeket különösen

A koronavírus-járvány óriási mértékben fokozza a legkiszolgáltatottabb és legszegényebb emberek egyébként is meglévő nehézségeit, a kormánynak különösen oda kellene figyelnie a mélyszegénységben élőkre. A döntéshozókhoz fordultunk, hogy felhívjuk figyelmüket a tarthatatlan helyzetre, és mintabeadványt készítettünk az érintettek számára.

Gyöngyöspata-per: káosz a Kúrián

A Gyöngyöspata-per mai tárgyalásán a Kúria ítéletének indokolásában – a TASZ álláspontjával megegyezően – levezette, hogy miért volt diszkriminatív a rendőrség szabálysértési bírságolási gyakorlata a romákkal szemben. Később kiadott közleményében a Kúria tájékoztatást adott arról, hogy az indokolás téves volt, vagyis ebben a részben elutasították keresetünket.

Szegényellenes rendeletek és az Alaptörvény új emberképe

Évek óta jól követhető az az országos szintű szegényellenes szociálpolitika, melynek következményeként ma Magyarországon egyre mélyebb a szegénység, egyre szélesebbre nyílik az olló, és egyre súlyosabb a társadalmi leszakadás. A leszakadás okai messze túlmutatnak a gazdasági világválság szomorú következményein, ebben a kormányzat és egyes helyi önkormányzatok is aktívan is szerepet vállalnak szegényellenes intézkedéseik révén.