A TASZ beavatkozott harmadik félként a “Stop Soros” törvénycsomaggal kapcsolatos, az Emberi Jogok Európai Bírósága előtti eljárásba
Annak ellenére, hogy jelentős hazai és nemzetközi tiltakozás övezte, a magyar kormány 2018-ban elfogadta a „Stop Soros” törvénycsomagot. A három törvényjavaslat a kormány kommunikációja szerint Magyarország védelmét és az illegális migráció visszaszorítását célozta. Valójában azonban a jogalkotás a kormány hatalmi eszköze volt, és a civil szervezetek ellenőrzése és működésük korlátozása volt a cél. Az álláspontunkat akkoriban részletesen itt foglaltuk össze.
Az Amnesty International Magyarország, a Helsinki Bizottság és a Open Society Foundations (OSF) az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB, Bíróság) 2018-ban külön-külön beperelte a magyar államot törvények miatt, a TASZ pedig most beavatkozott az EJEB előtti eljárásokba, az ún. third party intervention keretében.
A third party interventionnek, azaz a harmadik fél beavatkozásának célja az, hogy támogassa a Bíróságot a helyes döntés meghozatalában. Az ilyen beavatkozásra azok a független szakértők és szakmai szervezetek jogosultak, akik a szaktudásukkal érdemben hozzájárulhatnak az ügy megítéléséhez. Az EJEB tanácsának elnöke döntött arról, hogy lehetőséget kapjunk a beavatkozásra – nekünk, a Canadian Civil Liberties Association, az Irish Council for Civil Liberties, és a Kenya Human Rights Commission mellett (az INCLO egyes tagjainak), ezt megadta.
Az Amnesty, a Helsinki és az OSF szerint a törvénycsomag sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményében deklarált szólásszabadságukat, gyülekezési és egyesülési szabadságukat, valamint azt a követelményt, amely szerint az egyezményében lefektetett jogok és szabadságok korlátozásait nem lehet más célra alkalmazni, mint amelyre elő vannak írva.
A beavatkozásunk célja, hogy segítsük az EJEB-et a kontextus megértésében, és rámutassunk arra, hogy ilyen jogalkotási intézkedések egy globális politikai és társadalmi problémát tükröznek. Bemutatjuk, miért tekintendők propagandatörvényeknek az elfogadott jogszabályok, milyen társadalmi hatásaik vannak, és hogy milyen politikai-jogi környezetben születhettek meg.
A törvénycsomag nem a semmiből tűnt fel. 2017-ben a magyar Országgyűlés elfogadta a civiltörvényt, amely a külföldi támogatásban részesülő szervezetek megbélyegzésére irányult. Ezt követte ugyanabban az évben a Lex CEU, ami olyan betarthatatlan követelményeket támasztott a Soros György által alapított egyetem felé, hogy az kénytelen volt elhagyni az országot. Majd jött a “Stop Soros” törvénycsomag. Azóta pedig 2021-től születtek további, a civil szférát célzó intézkedések. A legfrissebb ezek sorában a 2023-ban elfogadott szuverenitvásvédelmi törvénycsomag.
A civil szférát korlátozó, ún. propagandatörvények
Akárcsak a többi fent felsorolt törvény, a “Stop Soros” törvénycsomag keretében elfogadott törvények álláspontunk szerint propagandatörvények. Miközben a kommunikált céljuk ugyan az “illegális bevándorlás megállítása”, Magyarország határainak, valamint nemzetbiztonsági érdekeinek védelme, a valódi cél – és ez teszi tulajdonképpen propagandatörvénnyé – az ellenségkép felépítése meghatározott személyekkel és szervezetekkel szemben. Ezek olyan entitások, akik a kormány szerint Magyarország szuverenitását és a nemzetbiztonságát veszélyeztetik. Holott ezek a szervezetek valójában a társadalom kiszolgáltatott csoportjait segítik és az emberi jogokért küzdenek. Elhallgattatásuk és akadályozásuk ezért nem csak magát a civil szférát, hanem a közbeszédet is jelentősen beszűkíti.
Az ellenségkép jelentős eszköze a propagandának: nemcsak a közbeszéd irányításában játszik szerepet, hanem a választók véleményének formálásában is. Nem véletlen, hogy a törvényjavaslatokat közvetlenül a 2018-as országgyűlési választások előtt terjesztették elő. Az ezt megelőző hónapokban a menekültügy – a kormány szóhasználatában bevándorlás – uralta a közéleti diskurzust, melybe szorosan illeszkedett a “Stop Soros” narratívája. Ennek révén nyilvánvalóan képes volt elvonni a figyelmet további jelentős politikai és társadalmi kérdésekről.
A propagandatörvények további jellemzője, hogy nagyon bizonytalan, homályos a szövegezésük, ami hozzájárul a megfélemlítéshez. Ha az egyének és a szervezetek nem biztosak abban, hogy mit és hogyan tehetnek, inkább visszafogják magukat. Ezzel pedig értékes társadalmi munka vész el és bekövetkezik a dermesztő hatás, az ún. chilling effect.
Az, hogy a mai napig egyetlen civil szervezetet sem sújtottak jogi szankcióval a törvények alapján, egyértelműen azt jelzi, hogy ezeknek a jogszabályoknak a célja valóban nem a szabályozás, hanem a megfélemlítés volt.
A propagandatörvények és ehhez hasonló kormányzati intézkedések beszűkítik a közéletet
A propagandatörvények célkeresztjében azok a civil szervezetek állnak, amelyek külföldi támogatásban részesülnek, watchdog szerepük révén a kormány elszámoltathatóságát segítik elő, és kritikusan lépnek fel a hatalommal szemben. Tipikusan olyan értékek mellett állnak ki, mint a liberális demokrácia, átláthatóság és az alapvető jogok védelme.
Az ilyen típusú jogalkotásnak a legsúlyosabb következménye a szervezetekre és a társadalomra nézve a chilling effect, amely az elmúlt években számos alkalommal egyértelműen megmutatkozott. A Civilizáció Koalíció kutatása szerint a legnagyobb problémát a tág fogalmakból fakadó bizonytalanság okozta. Ennek hatására erősödött az öncenzúra: az Open Society Foundations kivonult Magyarországról, és több szervezet elhagyta egyes tevékenységeit. Emellett a szervezetek pénzügyi stabilitása is jelentősen meggyengült, hiszen az ellenségkép és a veszélykép-alkotás miatt megrendült a szervezetekbe vetett általános bizalom.
A propagandatörvények hatása messze túlmutat azon szervezetek körén, amelyeket közvetlenül érintenek. Nem csupán azokat a civil szervezeteket célozzák, amelyek külföldi támogatásból működnek és menekülteket segítenek, hanem az egész közfelfogást is hátrányosan befolyásolják. Fennáll ugyanis annak a veszélye, hogy a társadalom a jogalkotásra pusztán a politikai befolyás eszközeként tekint majd, mivel ezek a törvények nem töltenek be valós szabályozási funkciót, hanem kizárólag a kormány hatalmi érdekeit szolgálják ki.
A szóban forgó törvények nem egyedülállóak, hanem egy globális tendencia részei
Fent kifejtettük, hogy milyen jogalkotás előzte meg és követte a “Stop Soros” csomagot. Ez jól szemlélteti a nemzeti jogalkotási kontextust. Fontos hangsúlyozni, hogy ez azonban nem kizárólag helyi jelenség. Számos autoriter tendenciákat mutató államban találkozhatunk hasonló törvényekkel vagy intézkedésekkel, amelyek célja a civil szféra tevékenységeinek és a közéleti vitáknak a visszaszorítása. Például Oroszországban a “külföldi ügynök” címkézés azokat veszi célba , akik külföldi támogatásból “politikai tevékenységet” folytatnak. Izraelben olyan törvényt alkalmaznak, amely szigorúbb ellenőrzés alá veti azokat a szervezeteket, amelyek támogatásának több mint fele külföldről érkezik. Ez a gyakorlatban az emberi jogokért és demokráciáért küzdő szervezeteket célozza meg. Emellett hasonló törvények vannak hatályban Grúziában, Kirgizisztánban és még számos más országban is.
A nemzetközi diskurzusban ezek az esetek nem maradnak szó nélkül. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) az Ecodefence és mások kontra Oroszország ügyben kimondta, hogy a “külföldi ügynök” státusz célja az, hogy az orosz állam szigorúbb ellenőrzés alá vonja az ezzel megbélyegzett szervezeteket. Az Európai Unió Bírósága a 2017-es magyar civiltörvényről állapította meg, hogy az sérti az uniós jogot.
Az ENSZ különmegbízottja “bürokratikus zaklatásnak” nevezte a görög állam által a menekültekkel foglalkozó civil szervezetek felé támasztott követelményeket, miszerint ezeknek regisztrálniuk kell magukat az állam által vezetett nyilvántartásokban. Enélkül nem végezhetnek menekültügyi, szociális integrációs vagy nemzetközi védelmi tevékenységeket.
A propagandatörvények eszközeit láthatóan ahogy világszerte, Magyarországon is alkalmazza a kormány, és nekünk fontos, hogy fellépjünk ellenük. Többek között ezért avatkoztunk be az EJEB előtti eljárásba, hogy megóvjuk a társadalmat, és megakadályozzuk a jogalkotás szabályozási funkciójának elértéktelenedését. A jogalkotás nem lehet a hatalom kizárólagos eszköze; célja a társadalom szabályozása és erősítése kell, hogy legyen.
